Prológus - Az ítélet

665 70 75
                                    

– Korábban –

Fel-alá járkáltam, miközben az ujjaimat tördeltem. A második Hold már bejárta a fél égboltot, mire kiértem a titkos helyünkre. A fenyőerdő édeskés gyantaszaga sem tudott megnyugtatni; arra lettem figyelmes, hogy már a karmomat rágom. Mikor ér már ide? Túl sok idő telt el, mióta idehívtam a bajtársamat. Már attól féltem, el sem jön.

Hirtelen ágak recsegésére lettem figyelmes. Közeledett. Lassacskán előbukkant a fák közül, mialatt a szemét dörzsölte.

– Mi a sátánért keltettél fel az éjszaka közepén? – morogta álmosan.

Nem tudtam, hogyan kezdjek bele a magyarázkodásba. Képzeld, Matiel! Száműzni fognak ebből a világból. Vagy jobb lenne az, hogy megszegtem egy főtörvényt, mit gondolsz?

Végül csak vettem egy nagy levegőt és elhadartam, ami csak eszembe jutott.

– Szóval megeshet, hogy véletlenül félig átkerültem az emberek dimenziójába. – Amint kimondtam, éreztem, ahogy az eddigi fáradtsága teljesen elhagyja.

Szemöldökét szinte a homloka közepéig felvonta, majd összeszűkült szemével méregetni kezdett. Nem tudtam leolvasni az arcáról, mit gondolt. Lehet, jobban is jártam. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha az egész erdő engem figyelt volna; egy denevérszárnyú huhogását sem hallottam, sőt, a szél süvítése is teljesen elcsendesedett.

– Nincs harmadik holdhónap elseje – fonta karba kezét. – Nem kell ilyenekkel viccelődnöd. Hazamehetek? – mutatott feketés szárnyával arra, ahonnan jött.

– Komolyan mondom – szóltam utána.

A hangom kicsit megremegett; féltem, hogy Matielen kívül más is meghallja. A rémülettől enyhén előregörnyedtem, így gyorsan kihúztam magam és magabiztosan újrakezdtem:

– Komolyan mondom, tényleg átkerültem. De csak félig! – Próbáltam javítani a helyzeten, ám eddigre veszett fejsze nyelének tűnt a dolog. – Ezért is száműznek szerinted?

– Hát, te... te hülye vagy – dermedt le teljesen.

Már nem is a dühöt láttam csillogni a szemében, hanem inkább csalódottságot. Valószínűleg ő sem hitte el, ami történt. Megborzongtam a gondolattól, hogy most megvan az esélye a cserbenhagyásnak.

– De esküszöm, nem direkt volt! – léptem felé párat. – Iszogattunk pár barátommal és a következő pillanatban már csak azt láttam, hogy valamiféle földi sikátorban van a felsőtestem. Mindenhol tűz égett és a karomat is megperzselte, nézd! – húztam fel a pulóverem ujját, hogy lássa a sebet. – Higgy nekem, nem direkt csináltam! – Éreztem, ahogy a szememből kibuggyan egy könnycsepp, miközben a torkom egyre inkább összeszorult, mígnem már beszélni is nehézkes lett. – Alig láttam valamit a sok szikrától és mindenfelé csak sikoltoztak. Ahogy tudtam, visszajöttem!

Matiel csak szótlanul állt velem szemben. Arca kicsit lesápadt a történet után, nem úgy nézett ki, mint aki teljesen feldolgozta, mit mondtam az előbb. Néha kinyílt a szája, mintha mondani szeretne valamit, ám azzal a lendülettel minduntalan be is csukta.

Nem is vettem észre, milyen szaporán vettem a levegőt, sőt, érzeni kezdtem, hogy apró izzadtságcseppek formálódnak a homlokomon. Az erdő továbbra is csendben figyelt, akár egy felsőbb hatalom. Nem sok ekkora fenyőerdő termett a környéken, a legtöbb terület a királyságban puszta vagy mocsár volt.

– És szerinted az úgynevezett barátaid nem láttak meg? – tárta szét hirtelen a szárnyát. – Vagy mit gondolsz? Megkockáztatják, hogy nem jelentenek egy főtörvény megszegést? Ezt apád nem tudja eltussolni! – Homlokára aggodalmas ráncok ültek ki.

Érzelmekből karó [Befejezett]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora