Érzelmekből karó [Befejezett]

4. Fejezet - Iskola

Csörgött az ébresztő azzal az irritáló hangjával. Nálunk is létezett ez a szerkezet és tényleg elmondható róla, hogy a megváltótól származik; márpedig, ha ezt egy démon állítja, akkor tényleg gyilkos az a valami. Ezután csak a szokásos módon nekivágtam a betört tükörnek, annak már úgysem árt semmi; alatta pedig a szakadt pulcsi hevert, hogy azért az óra ne menjen tönkre.

Egészen jól ment a felvételi tegnap – ezt úgy mondtam, mintha nem lett volna borítékolva a siker –, természetesen bekerültem az iskolába, ráadásul Csabáék osztályába; minden a terv szerint haladt. Egy idegesítő dolog azonban akadt; egyenruhában kellett iskolába járni. Nem is azzal lett volna a problémám, hogy egész héten csak egyfajta öltözéket viselek, inkább az zavart, milyen puccos, legalábbis az én ízlésemnek. Egy sötétkék zakó, meg fekete nadrág, emellé pluszba még egy piros nyakkendő és fehér ing, mint valami csicsás étterembe való gönc.

Húztam a számat, de felvettem a ruhát, majd beletörődtem, mennyire kényelmetlen. Kulcsaimat zsebre vágtam és elhagytam a házat. Régi barátom, a követőm ismét valamelyik sarokról figyelt. Elég híres lehetek, ha ennyire odavan értem. Az iskola épületéig kísért tegnap is, viszont nem akartam ráhozni a frászt. Majd miután elég dolgot megtudtam róla szólok neki, hogy már rég észrevettem.

Most is sétálva indultam el; igaz, így egészen hosszúnak tűnt az út, de a tanítás után terveztem szerezni egy kerékpárt, amivel jóval gyorsabban közlekedhetek, bár nagy kérdés maradt, hogy egy ilyen gazdag helynek van-e biciklitárolója. Fogalmam sem volt arról, hány óra is lehet, mivel teljesen kiment a fejemből, hogy kellene egy ilyen eszköz is. Azt azonban biztosra vehettem, hogy becsöngetés előtt beérek, már csak az maradt kérdés, mikor.

Amikor éppen beléptem volna az úgyszintén csupa csicsa kapun, egy ismerős arcot, pontosabban fémlovat pillantottam meg. Itt a piperkőc, egész jól jött ki ez a reggel. Egy sarokkal arrébb a követőmet is elvesztettem – gondoltam át a dolgot. Az autója felé vettem az irányt, végül is szövetségesemként csak vele tudtam kommunikálni. Elég fennhordott orral szállt ki belőle, mintha itt ő lenne a legnagyobb ember. Olyan szinten rendbe szedettnek nézett ki az egyenruhája, hogy azt hihettem volna, csak azt vasalta meg mosta a szolgaserege egész délután.

– Na, itt a házidémonom! – köszöntött, ami igazán meglepett.

Mióta utoljára láttam egészen megbarátkozott a dologgal, erre nem számítottam. Abban biztos voltam, hogy nem bízik bennem, egyszerűen éreztem rajta. A követőmnél is tudtam, hogy nem feltétlen ártó szándékkal lóg a nyakamon, hanem inkább valamiféle furcsa kíváncsiságot árasztott. Hála a pokolnak ez a képességem már egészen visszatért, csak sajnos a teljes erőm még nem... – sóhajtottam, amikor belegondoltam, hogy még ha hamarabb is tér vissza a mágiám, akkor is egy-két hétbe bele fog telni.

– Ugye tudod, hogy ezt más nem tudhatja? – néztem rá megvetően; még én is éreztem, hogy ma reggel morcosabban viselkedtem, mint általában. Emellett pedig tényleg kényelmetlen lett volna, ha kikotyogja mindenkinek a titkom.

– Persze, hogy tudom. Szerinted, miért vagyok ennyire közvetlen és nem paragép? – bokszolt bele vállamba. Ez meg mi a sátán volt? – meredtem rá.

– Akkor bemehetünk? Nem akarok egész nap kint állni – ütöttem vissza neki; megtorlás nélkül engem meg ne üssön egy ilyen kis nyámnyila piperkőc.

– Basszus, amilyen kicsi vagy, annyira erős is – morgott az orra alatt. Eddig fel sem tűnt, mennyivel magasabb nálam, pedig a gyerek tényleg van vagy két méter.

Amikor beléptem a hatalmas épületbe elkapott egy rettentően nyomasztó érzés. Gyomrom görcsbe rándult, mintha valaki megragadta volna belülről. Sőt, tudtam, mi ragadta meg és kezdte el szétcincálni. Rájöttem, milyen napot írtunk aznap a démoni dimenzióban. A hatodik holdhónap első reggeli napja kelt fel, azaz a koronázásom sokadik jubileuma... Anyám eltűnésének sokadig évfordulója. Erős hányinger rázta meg az egész testem, ami Csabának is feltűnt. Először csak nézett, majd miután rápillantottam megvilágosult, hogy baj van. Megragadta a táskám pántját és végighúzott az egész folyosón a legközelebbi toalettig. Berontottam az első fülkébe, majd hányni kezdtem.