Megalázva

26. | Hogyan is történt?

- Miért nem mondtad el ki vagy? - kérdeztem őszintén, az egészben ez zavart a legjobban.

Brianna sóhajtott egy nagyot.

- Én erről az egészről nem tudtam. Az örökbefogadásról. Amikor felgyulladt a házunk, akkor találtam rá erre a dobozra, szerencsére tűzálló. Annyi volt benne, hogy örökbe fogadtak, de az igazi szüleimről semmit nem tudtam meg, mert azt írták benne, hogy egy amnéziás nő talált rám és amikor bevitt az árvaházba, már el is felejtette hol látott meg engem. Hamar találtak nekem egy családot és a tűzeset után én azon voltam, hogy minél előbb kiderítsem mi történt a vér szerinti családommal.

Belegondoltam milyen érzés lehet úgy felnőni, hogy azt hiszed a vérszerinti rokonaid nevelnek, de aztán kiderül tizen akárhány évesen, hogy mégse. Borzalmas, szavakkal leírhatatlan érzés lehet. Egy világ omlana össze bennem, ha ilyet kellene átélnem. Volt egy ismerősöm, aki ugyanebben a cipőben járt, de őt elhozták egy teljesen másik kontinensről. Nem tudom miért tették ezt vele, mert éppen ennek az okát deríti ki.

- Mióta tudod, hogy mi vagyunk az a család? - kérdeztem rá félve. Nem biztos, hogy tudni akartam a választ.

- A születésnapunk óta. Addig megpróbáltam mindent kideríteni a múltamról. Elmentem az árvaházba is, persze sikertelenül. Egyedül a nő nevét tudtam meg, aki beadott. Gondoltam ez veszett ügy, hiszen mára már biztosan valami klinikán kezelik vagy rossz sorsra jutott és egy aluljáróban tengeti a napjait. Aztán összefutottam egy velem egykorú fiúval, aki szintén az árvaházban nevelkedett és aznap töltötte a tizennyolcat, ezért elmehetett új életet kezdeni. Kiderült, hogy ért az ilyen internetes dolgokhoz és emlékezett a nőre is, aki engem oda vitt. Állítólag engem is ismert, de én nem emlékeztem rá. Mindegy a lényeg az, hogy ki tudta nyomozni a nő címét és nem fogjátok elhinni mi történt.

Brianna nem várta meg, hogy magunktól rá jöjjünk, hanem egyből folytatta.

- Kiderült, hogy az apjának van egy milliárdos cége, amit rá hagyott a halála után és a bevételek egy részéből kezeltette magát, így sokat javult az állapota. Elmentünk hozzá megkérdezni melyik áruházban talált rám és nagy nehezen, de vissza tudott rá emlékezni, így már csak meg kellett szereznünk az akkori felvételeket. Nem tagadom nagyon nehéz volt, szinte lehetetlen, de sikerült.

Szóval ezért volt annyira letört, amikor a születésnapomat ünnepeltük. Akkor tudta meg, hogy mi vagyunk a családja. Így utólag vissza gondolva sokkal jobban oda kellett volna figyelnem rá.

- Miért hagytatok el? Miért mondtatok le rólam és nem kerestetek engem? - törölte le a könnyeit.

Taknyom - nyálam egybefolyt, annyira letaglózott a hír. Brianna és Holly ugyanaz a személy. A testvérem, az ikrem. Egy a milliárdhoz az esélye annak, hogy pont hozzánk jött a tűzeset után. Most pedig úgy éreztem sok idő óta először, hogy ismét feléledt a szívem egy elveszett darabkája. Ugye nem csak álmodtam? Ez a valóság volt.

- Mi kerestünk téged. Megmozgattunk minden fűszálat. - mesélte édesanyám zokogva. - Kikértük a megfigyelő kamerák felvételeit is, de csak az látszott rajtuk, ahogyan el szakadunk egymástól. Aztán hirtelen eltűntél és nem hagytál több nyomot magad után. Senki nem tudta mi volt ennek az oka, mi pedig nem adtuk fel, de minden nyom elveszett. Hol voltál árvaházba?

- Salemben, Oregon államba. Aki oda vitt engem nő azt mondta, hogy éppen hazafelé volt utazóban és valahogyan oda keveredtem mellé a buszon, amivel a kiránduláson részt vett. Nem vett észre már csak akkor, amikor messze jártunk onnan és mivel kicsi voltam nem tudtam elmondani hol lakom, melyik városban. Nem volt jobb ötlete annál, minthogy berakjon egy árvaházba. Így kerültem az államok másik végébe és nem tudom, hogy az örökbefogadóim hogyhogy pont ide jöttek velem.

Sírva öleltem meg a testvéremet, olyan furcsa ezt kimondani és leírni. Az egész történet annyira abszurd volt. Hogyan történhetett meg, hogy felszállt egy kirándulókat szállító buszra egy amnéziás nő mellé és így végül egy Oregon állambeli árvaházban kötött ki?

Akkor karácsonykor csupán ezért nem töltötte velünk az időt? Akkor ment meglátogatni az árvaházat.

Az egész család együtt ölelkezett és az esténk azzal telt, hogy megpróbáltunk be pótolni minden eddigit. Még mindig hihetetlen belegondolni, hogy a rég elveszett testvérem egész végig itt volt az orrom előtt és én nem vettem észre.

- Az iskolában ne szóljunk erről senkinek! Ha Kermit és Asher megtudja... - kezdtem bele.

- Igen, ezt én is tudom. És ez tudod mit jelent? Nem vagyok Asher rokona. - nyújtózott egy nagyot mosolyogva.

Egyvalami régóta foglalkoztatott, amit percek óta szerettem volna tudni. Most végre erőt vettem magamon, hogy rá kérdezzek arra, ami a szívemet nyomta.

- Brianna... ezentúl hogyan szólítsalak?

- Nem tudom. Hogyan szeretnél?

Elgondolkoztam. Én még nem állok rá készen, hogy azt mondjam neki Holly. Egyáltalán készen fogok rá valaha állni? A szemébe fogok tudni nézni valaha úgy, mint testvér? Ha belegondolok, hogy ő eddig át volt vágva a származását illetően, én pedig boldogan éltem a szüleimmel és tényleg a saját családomban nevelkedtem... Szörnyű embernek éreztem magam, pedig nem tehettem róla. Hogyha nem adjuk fel és tovább keressük... Badarság! Oregon az államok teljesen másik fele. Soha az életbe nem gondoltunk volna rá, hogy egyáltalán a mi államunkon kívülre került volna.

- Azt hiszem nem tudnálak még Hollyként hívni. Nekem ehhez még egy kis időre van szükségem. Még csak most tudtam meg, hogy te vagy az én rég elveszett testvérem. Annyi minden van, amit el kell mesélnem. Esme, kiskori emlékek, a család tagjainak ismertetése. Most előre felkészítelek rá, hogy Olivia mama egy borzalom! Mindenbe beleköt amibe lehet és ha megtudja, hogy elő kerültél, biztosan lesz hozzád is pár megjegyzése.

- Oké, azt hiszem jobb lesz megtanulni pár vissza szólást, ha szeretnék érvényesülni ebben a családban. Hihetetlen miket nem tudtok ti le művelni esténként. Kész szappanopera. Mostmár értem honnan örököltem ezt a túlzott drámaiságot. De komolyan, egy olasz család megirigyelhetne titeket!

- Köszi. - nevettem el magam. - Egyébként milyenek voltak? - bátorkodtam feltenni a kérdést.

- Mármint? - kérdezte értetlenül. - Mire gondolsz?

- Az örökbefogadóid. Milyen volt velük élni?

Brianna egy pillanatra elmosolyodott és felnézett volna az égre, ha a sötétzöld sátor nem takarta volna el a szemeink elől. Bizonyára vissza gondolt rájuk.

- Csodálatosak. Úgy bántak velem, mint egy igazi hercegnővel. Mármint nem kényeztettek annyira el, nem úgy értem. Csupán én voltam a szemük fénye. Nem tudok haragudni rájuk, amiért nem mondták ezt el, mert sokat köszönhetek nekik. Nélkülük nem lennék az aki.

Igaza volt. Bármennyire is nem szóltak neki arról a tényről, hogy ő mindössze egy örökbefogadott, nem haragudhatott rájuk. Hiszen szeretetben nevelték fel és nélkülük soha nem derült volna ki, hogy Brianna a testvérem. Úgy éreztem végre minden rendben van az életemben. Már csak az volt hátra, hogy elintézzem a Kermittel kapcsolatos ügyemet, aminek már meg is volt az alapja a fejemben. Már csak arra kellett rájönnöm, ki a megfelelő lány hozzá. Ebben pedig nagy segítségemre volt Brianna és Ozzie. Mégha az utóbbi személy most háttérbe is húzódott a családi dolgaink miatt.