Megalázva

01. | Múlt sérelmei

Csend volt az egész folyosón. Csak a szívdobogásomat hallottam, amint Kermit elolvasta a levelet, amit neki írtam. Halványrózsaszín papírra vetve, parfümmel lefújva. Vagy ötször kezdtem újra, mert mindig elrontottam, esetleg nem tetszett az írásom, számárfüles/gyűrött lett a lapom. A fiúba már lassan másfél éve bele voltam zúgva, de soha nem mertem elé állni, hogy bevalljam az érzéseimet iránta. Egészen tizedik osztály utolsó napjáig, amikor Kermit tizenegyedikes volt.

- Ez meg micsoda? - vonta fel szemöldökét kérdőn, amikor megtalálta neki szánt írományomat. Én az egyik szekrény mögül figyeltem és elmondhatatlanul boldog voltam, amiért megtalálta. Bárcsak tovább tartott volna a boldogságom öt percnél!

A víz folyt rólam, annyira izgatott voltam mi lesz a reakciója. Kermit a levél elolvasása után gúnyos mosolyra húzta száját, amit nem tudtam hova tenni. Elrontottam volna a megfogalmazást?

- Kedves Kermit - kezdett hangosan az olvasásba. Azt hiszem nekem ott lett végem. Nem gondoltam volna, hogy hangosan is felolvassa. - , elég régóta szeretnék bevallani neked valamit, amit nem volt merszem eddig a napig elmondani. - beszélt egyre hangosabban.

Kezdtem érezni, ahogyan egyre vörösebb leszek a szégyentől. Pedig a java még hátra volt. Minden diák a folyosón tartózkodott, hiszen a fiúnak születésnapja volt, ezért sokan fel szerették volna köszönteni. Az egyik haverja - Asher Keit - elégedetten fonta karba kezeit, míg egy másik - Hardy Darius - rosszalóan megcsóválta fejét. Pontosan tudtam, hogy ez csak rosszat jelenthet. Kermit és Hardy egy általános iskolába jártak, gimiben csatlakozott hozzájuk Asher is, aki eléggé rossz hatással volt a fiúkra - pontosabban Kermitre - , ezért gondoltam, hogy rosszkor időzítettem.

- Már lassan másfél éve tetszel nekem, tisztán emlékszem arra a napra, amikor előszőr megláttalak. Egy kicsit borús idő volt én pedig egy szál trikóban és rövid farmernadrágban jöttem el. Az ötödik óra után elkezdett szakadni az eső én pedig nem hoztam esernyőt, hiszen reggel még majd' megsült az ember! Utolsó órám testnevelés volt; izzadtan közelítettem meg a kijáratot. Muszáj volt, hogy haza érjek, mert a legjobb barátnőm kórházban volt. Elindultam az udvarra, amikor utánam kiáltottál, hogy mégis mi a francot képzelek és kezembe nyomtad az esernyődet. Aznap láttalak előszőr. Egy kicsit megázva, de annál jóképűbben. Azóta az omniózus nap óta teljesen beléd vagyok habarodva. Poppy Emery. - fejezte be.

Lélegzetemet visszafojtva vártam a reakcióját. Egy évezrednek tűnt, mire végre megszólalt és a mondandója még annál is több időnek.

- Ki az a Poppy Emery? - döfte belém az első kést.

Emlékeznie kellett volna rám. Nem? Mármint... nyilván nem esett meg vele sokszor, hogy lányoknak osztogatott esernyőt. Gondolatmenetemet Asher zavarta meg.

- Ő az a csaj. - kezdett el felém lépegetni, az emberek pedig, akik az útjában voltak arrébb léptek, ezzel helyet biztosítva a fiúnak.

- Ő? - nevetett fel Kermit. - Bocsi kislány, de egyáltalán nem vagy nekem ismerős. Különben is... még egy botot sem dobnék neked. Csak nézz magadra! - mutogatott rám és a folyosón lévő emberek elkezdtek nevetni. - A barátnődet sem értem, hogyan tud egyáltalán szóba állni veled. - folytatta, nekem pedig itt szakadt el a cérna. Még csak nem is tudta mi van vele! - Ami pedig a levelet illeti; szánalmas. Legalább nem rózsaszín papírra írtad volna! Ja, az esernyőmet pedig igazán vissza adhatnád, hogyha tényleg nálad van. Tudod most, hogy így jobban bele gondolok tényleg hiányzik egy otthonról. Asher, innen rád bízom. - fejezte be mondandóját és elindult, ki a tömegből.

Már bőgtem, amikor Kermit hátra hagyta az épületet, ezzel pedig az összetört szívemet is. Asher el lökött és köpködte rám a bántóbbnál bántóbb szavakat, a diákok pedig ezt mind nevetve illetve videózva nézték végig. Belém rúgott - szó szerint is - , végezetül pedig rám öntötte aznapi reggelijét, ami joghurt volt, majd ott hagyott megalázva. Hardy csak szomorú tekintettel mért végig, de már nem érdekelt. Haza akartam menni, elbújni mindenki elől. Nagy nehezen feltápászkodtam és táskámat felszedve elindultam, miközben a diáksereg szánakozó pillantását kellett elviselnem.

- Ne! - ültem fel hirtelen, a testem izzadt volt, a hajam csapzottan tapadt homlokomra. Csak egy rossz álom volt. Megint.

Az omniózus nap óta többször is előfordult már velem, hogy éjszaka a történtekkel álmodtam. Ilyenkor általában úgy keltem fel, mint a nyárfalevél. Reszkettem és izzadtam. Édesanyám próbált segíteni, de sajnos eddig még sosem járt sikerrel.

A nyári szünetben eléggé sok dolog történt. Előszőr is elhatároztam, hogy megkeserítem Kermit Skyler életét. Legalábbis az utolsó évét a gimiben. Fél hónapja leszedték a fogszabályzómat, ami már kilencedik eleje óta keserítette az életemet. Ne vegye senki sértésnek, hiszen nagyon szerettem a fogszabályzómat - különösen amiatt, hogy mindig választhattam milyen színű brekettem legyen éppen - , de ez volt az egyik dolog, amiért Asher beszólt. A másik az alakomról szólt, éppen ezért edzettem a nyár minden napján. Előszőr nem ettem napokig semmit, de akkor elájultam és kórházba is kerültem, azután egy orvos belém beszélt dolgokat és végül egészségesebben kezdtem táplálkozni, emellett pedig rendszeresen futottam és jártam edzeni.

Az ébresztőórámra pillantva elkerekedtek szemeim. Még csak hajnali öt óra volt! Aludni már nem tudtam és nem is akartam. Aztán beugrott: ezen a napon lett vége a szünetnek, ami azt jelentette, hogy én pedig mehetek vissza az iskolába. A gyomrom görcsbe rándult, nem voltam még készen arra, hogy újra belépjek az épület kapuin. Szemeimet pedig krémszínű falaimra vezettem, ahol ott vírított egy cetli. "Kermit utolsó éve maga lesz a rémálom". Ezt a mondatot még akkor írtam fel, amikor elhatároztam, hogy tönkre teszem a fiú hírnevét és utolsó évét a gimnáziumban. Hiszen amilyen gyorsan bele habarodtam, olyan gyorsan is utáltatta meg magát velem.