Megalázva

09. | Öltözői csevegés

Nincs is jobb egy kínos csendnél. Főleg reggel, amikor egy kocsiban ülsz és rajtad kívül még ketten tartózkodnak a járműben. Végül édesapám elindította a rádiót, így mostmár annyira nem volt kínos a szituáció. Nem szerettem volna, ha Ozzie haragszik rám, mert miután elmondtam neki, hogy mi a helyzet... Hát nem nagyon akarta elhinni, hogy az iskolában nem a legjobb, ha beszélünk.

- Hány órád van ma? - kérdeztem végül én előbb.

- Hat. Neked?

- Nekem is. Testneveléssel kezdünk, azután nekem van egy spanyolom. Te milyen nyelvet választottál?

- Franciát. Jut eszembe. Miért spanyolt tanulsz, hogyha azt mondtad a felmenőid is azok és tudsz is ezen a nyelven? - kérdezte érdeklődve.

- Pont ezért, hogy jobban tudjam a nyelvet és sokkal több dolgot tanuljak az országról. A kultúráról, hagyományokról, szokásokról.

- Ezek a szavak nem ugyanazt jelentik? - kérdezte nevetve.

[...]

Gyomorgörccsel a hasamban álltam az épület előtti járdán. Való igaz, hogy előző nap már elkezdődött az egész iskola, én pedig mégis úgy éltem meg, mintha ez lett volna az első nap. Elvégre csak az évnyitó volt és pár osztályfőnöki óra megtartva, így szerencsémre nem futottam össze, csak Asherrel. Mert bármennyire is erősnek próbáltam tűnni, a lelkem mélyén tudtam, hogy kiszámíthatatlan leszek, amikor újra látom Kermitet. Féltem, hogy össze futok vele a folyosón és tovább szekál a levéllel, amit írtam neki. Egek, bárcsak soha nem vetemedtem volna ilyen dologra!

Az iskola előtti padokon ugyanúgy ott ültek az osztályok és persze a Hardy - Brianna - Asher - Kermit csoportosulás sem maradhatott ki. Leszámítva azt, hogy Kermit ismét nem volt ott a padnál, így arra a következtetésre jutottam, hogy vagy itt hagyta az iskolát vagy pedig már első hétre lebetegedett. Illetve még az is szóba jöhetett volna, hogy nyaralni mentek és csak a második héttől jön iskolába. Vagy szimplán csak elkerültük egymást.

- Szia! Mizu haver? Olyan felsőm nekem is van! Egyáltalán miért nincs rajtad az egyenruha? - hallottam egy ismerős hangot mögülem és ez zökkentett vissza a valóságba.

Érdeklődve fordultam a hang irányába és földbe rökönyödött lábbal néztem a jelenetet. Te jóságos ég! Ozzie éppen lazának tűnve, mint a rigalánc kezdett el beilleszkedni és ismeretlenekkel próbált meg kommunikálni. Láthatólag ez bejött, mert egyre többen kezdtek el vele társalgást folytatni. El kerekedett szemekkel figyeltem, ahogyan egy kisebb csoportot alkotva, pár emberrel halad az iskola bejárata fele. Út közben még feltűnésmentesen felém fordult és egy "sok sikert" után végleg eltűnt a látókörömből. Én pedig megpróbáltam rávenni magamat, hogy ezúttal be is jussak a tesi öltözőbe. Hát nem ment egykönnyen.

Be kell valljam, egy kicsit rosszul esett, hogy egyedül baktattam végig az iskolán. Irigykedve néztem a többieket, akik mind egy csoportba vergődve sétáltak, vagy éppen csak ketten sétálva beszélgettek. Éreztem magamon egy - két pillantást, de nem foglalkoztak már velem annyian, mint a tanévnyitón. Vajon valaha egyszer sikerül elfelejteniük mi történt másodévem végén? Vagy ballagásomig rajtam marad ez az egész?

Az öltöző előtt megtorpantam. Nem merítettem még elég erőt ahhoz, hogy bemenjek a többiekhez. Úgy éreztem most, hogy csak lányok lesznek bent, nekem támadnak. Hogy majd mindenféle szavakkal fognak illetni, amiért ilyet mertem tenni. Sajnos az én iskolámban ez sokat számított, hogy mit mersz megtenni, hogyan viselkedsz. Ha pedig valamit számukra rosszul csináltál, szétcincáltak. Még egyszer végig néztem magamon, mintha egyáltalán bármi is változott volna rajtam, de nem. Ugyanaz a kék és fehér egyenruha volt rajtam, ami reggel. Annyi változással, hogy nálam volt a testnevelés cuccom is. Rájöttem, nem sokáig maradhatok az ajtó előtt, ezért egy nagy adag levegőt szívtam magamba és végül lenyomva a kilincset be nyitottam az öltözőbe.

A padok között végig menve éreztem magamon pár pillantást, gyűlöltem a középpontban lenni. Páran halkabbra vették mondandójukat és úgy kezdtek el beszélni, mintha valami nagyon fontos dologról lenne szó. Úgy tűnt egy másik junior éves évfolyammal lesz idén együtt az óránk, de még az sem volt biztos, hogy csak két osztály fog egyszerre tesizni. Tavaly például a legtöbbször három osztálynak volt egyszerre órája a délutáni sport foglalkozásokról meg akkor már inkább ne is beszéljünk. Idén én a futást választottam a tavalyi röplabdával ellentétben, rájöttem az nem az én sportom. Rendszeresen fordult elő, hogy az orvosiban kötöttem ki valamilyen kisebb baleset miatt. A végén egész jóban lettünk a védőnővel is.

Komótosan kezdtem el kipakolni és magamra venni a ruháimat. A testnevelés öltözetűnk is az iskola által nyújtott, egyen ruházat volt. A hidegebb idő esetére volt egy melegítő ruházatunk, a melegebb időkre pedig az iskola színeit képviselő kék nadrág és fehér póló, mindkettőn rajta volt az iskola emblémája is, az kihagyhatatlan volt mindenhonnan. A melegítő ruházatunk annyiban volt más, hogy sokkal melegebb, laza nadrág kapott benne helyet a testre simulóval ellentétben és kaptunk még hozzá egy susogó melegítő felsőt is, aminek a póló része ugyanolyan volt, mint a melegebb időkre tervezett, csak a susogó pulóver volt újdonság mellette, ami szintén a kék színben pompázott. Egyenlőre kint még nem volt rossz idő, ezért úgy döntöttem a melegebb időre tervezett ruhát veszem fel.

Már teljesen elkészültem, ezért elővettem a telefonomat, hogy írjak Ozzie - nak egy üzenetet. Igazándiból csak annyit kérdeztem tőle hogy megy a sora és mennyire sikerült beilleszkednie. Viszonylag hamar jött tőle a válasz és azt írta, hogy egész jól ment minden, bár Kernit és ő még nem találkoztak.

- Nicsak, nicsak Poppy Emery! - hallottam egy ismerős hangot mellőlem, idő közben sajnos nem vettem észre, hogy Natalia is megérkezett, így ijedten zártam le gyorsan a készüléket, mintha titkolnék valamit. - Csak nem beszélgettél valakivel? - húzta fel szemöldökét kérdőn.

Jaj ne! Ilyen hamar máris nem bukhattam le! Ozzie iszonyúan dühös lett volna rám, hogyha már egyből lebuktatom magunkat, ezért ki kellett valamit találnom, de gyorsan.

- Ha ennyire tudni akarod igen, éppen beszélgettem. Neked nem kéne öltöznöd? A végén még elkésel az óráról! - próbáltam meg elhessegetni.

- Tudom, hogy valamit titkolsz és rá fogok jönni! Egyébként meg én ma nem tornázom. Felmentésem van a pompon válogató miatt. A trükköd pedig, hogy fel figyeljenek rád tavaly, nem jött össze. Kermit nem fog ezért bevenni a csapatba. - mutogatott ujjával fenyegetően rám, én pedig nyeltem egy nagyot. Bármennyire is próbáltam magabiztosnak tűnni, vele szemben ez nem mindig sikerült. Volt amikor szerencsém volt, volt amikor nem. Ez most az utóbbiba tartozott.

Hátra dobta a haját és meg fordulva tengelye körül vissza sétált a saját cuccaihoz. A többiek, akik az öltözőben tartózkodtak próbáltak úgy tenni, mintha semmit sem hallottak volna abból, ami az előbb történt, de láttam a szemem sarkából, hogy végig minket figyeltek, amíg Natalia hozzám beszélt. Vajon valaha az életben leszáll rólam? Vagy szenior évünk végéig csesztetni fog? Egyáltalán miért van ez?

- Lányok gyerünk! Kezdődik az óra! Tempó, tempó! - tapsolt kettőt a tanárnő belépve az öltözőbe és kitessékelt minket onnan. Kulcsra zárta az ajtót és a fiúkat megvárva gyülekezetünk a kétszárnyú ajtó mellett, ami a szabadba vezetett.

A tanév első negyedében, amíg be nem köszöntött a tél és vele együtt a rosszabb idő, kint voltak az óráink. Télen bent voltunk a tornateremben, tavasszal pedig vissza tértünk a szabadba. A tanárnő kinyitotta a kulcsra zárt ajtót és elkezdtek ki özönleni rajta az emberek. A nagy tömegben még észre vettem, ahogyan Ozzie biztatóan mosolygott rám, majd ő is átlépte a küszöböt. Hát akkor indulhattam is a tanév első rendes órájára.