Anime One-shots

EreMika

- Mikasa, mondd... Te...szabadnak érzed magad? - kérdezte Eren halk, fáradt hangon. Nem is volt benne biztos, hogy a lány hallotta az elsuttogott szavakat. Mikasa háttal állt neki és az éjszakai tájat nézte. A kérdésre hátizmai megfeszültek és jobban kihúzta magát. Nem is olyan rég, ugyanezt a horizontot robbanások fénye világította meg és emberek vére festette vörösre. Nem volt olyan rég, hogy ne visszhangozzon a fejében az a sok kétségbeesett sikoly, hogy ne érezze a talpa alatt remegő földet ahogy titánok feszülnek egymáshoz, hogy ne lássa saját már szinte idegen arcát egy vértócsában. Mikasa tudta, hogy soha nem lesz olyan régen, hogy ezekre ne emlékezzen. A falak leomlottak, a világ kinyílt, még ha egyelőre bizalmatlanok is. Szabadok voltak. Elmehettek volna megnézni a sivatagokat, vízeséseket vagy akár az északi sarkra. Hiszen csak az számít szabadnak aki látta ezeket, nem? De ők mégsem mentek. Eren beköltözött abba az erődbe amelyben annak idején a Levi osztaggal élt.  Alig evett, nem beszélt pedig a célját elérte. Nem volt könnyű, bajtársaik, barátaik vére szegélyezte ezt az utat. És nemcsak az övék. A másik oldal is túl sok áldozatot hozott. De szabadok voltak az istenért is! Csak ez számított, nem? Nem. Mikasa egy fokkal sem érezte magát szabadabbnak mint amikor még "csak" titánokkal kellett harcolnia. Őt sosem ez hajtotta.
- Eren...- mondta halkan majd megfordult, hogy lássa a fiú arcát. Az említett ráemelte üveges, üres szemét. A lány utálta így látni. Már nem sok maradt neki hátra és az utolsó éveit így, kiüresedetten, kiégve kell töltenie? Tényleg ez várt a nagy eldiai hősre? Lefogyott, az arca beesett, a szemei alatt lévő karikák pedig nehéz, álmatlan éjszakákról tanúskodnak. Mikasa lassan odasétált hozzá és leült szorosan mellé. 
- Őszintén, nem tudom mit felelhetnék erre. - mondta. Feleletét egy hosszú, legyőzött sóhaj követte.
- Mi van ha... Mi van ha hiábavaló volt az a sok áldozat? Erwin, Sasha és a többiek? Ha rossz döntést hoztam és ők...
- Eren! Állj le! - szólt rá hirtelen Mikasa. A fiú ráemelte döbbent tekintetét. - A megtörtént eseményeken nem tudsz változtatni. Amiket elkövettünk nem volt helyes de semmiféleképpen nem voltak haszontalanok. Nézz körbe, a falak közé szorított emberiség szabadon járhat-kelhet a világban és nem kell semmilyen megkülönböztető jelet viselniük. Igen, sokak adták ezért az életüket de ez azért volt így, mert mindannyian el akartak érni valamit amiért képesek voltak meghozni ezt az áldozatot. Az az ő döntésük, ahogy a mieink pedig a mieink. Nekünk ezt a keresztet kell cipelnünk. Ne tedd nehezebbé a súlyt amit hordanod kell.  - Eren egy pontot mustrált a padlón. Egy pillanatig úgy tűnt nem fog válaszolni semmit és ismét a némaság kényelmes leplébe burkolja magát de aztán megszólalt.
- Meg akartam halni. 
Ez a három egyszerű mégis nehéz szó csak úgy lógott a levegőben még nyomasztóbbá téve az egész jelenetet. Mikasa tudta, hogy Eren így érez. Látta a szemeiben, érezte akárhányszor találkozott a tekintetük. Minden megmozdulásában ott volt a halálvágy és ez minden alkalommal belőle is kiszakított egy darabot. Eren szenvedett, de Mikasa is. Mindennél jobban szerette őt, védelmezte a végsőkig, a halált is vállalta volna érte de tudta, most tehetetlen és ez olyasfajta béklyó volt amiből nem tudott szabadulni. Most mégis úgy érezte, hogy itt a lehetőség, hogy egy kicsit enyhítsen a fiú bűntudatán így nagy levegőt vett, hogy belekezdjen de Eren megelőzte.
- Azt akartam,hogy én is ott essek el a háború és szabadság oltára előtt de nem így lett. Hogy miért? Jó kérdés, annyi a biztos, hogy ennek nem így kellett volna történnie. Meg akartam halni a bajtársaimmal és meg akartam halni a nemzetemért. Nem érdemeltem meg, hogy túléljem. És mégis...- a hangja elcsuklott és a szemeit szorosan összezárta. Mikasa aggódón és kérdőn nézett rá. Nem is emlékezett rá, mikor tette Eren vállára a kezét egyszerűen csak annyira ösztönös volt ez a mozdulat. - és mégis..- futott neki mégegyszer és ezúttal hangosan szakadt ki belőle - Örülök, hogy életben vagyok! - Eren zihált mint aki kilométereket futott. Mikasa látta rajta, hogy mennyi szenvedett azért hogy ezt bevallja magának aztán neki is. Tudta, hogy Eren bűnösnek gondolja magát és szerinte halált érdemel de természetesen félt tőle. A fiú megfogta a lány kezét ami eddig a vállán pihent és lehúzta az ölébe és csak nézte. 
- Itt akartam lenni...-suttogta Eren. - ..veled. - Mikasa arcába pír szökött. A fiú haéványan elmosolyodott. - Miért vágsz ilyen döbbent arcot? Ha valakinek akkor neked végig tudnod kellett, hogyan érzek. Miattad akartam élni csak és most végig kell nézned, hogy szép lassan meghalok. Sajnálom, hogy erre kárhoztattalak. - A lánynak olyan érzése támadt mintha Eren mos akarná bepótolni azokat a napokat amikor alig szólt valamit de ő ezt aligha bánta. Megszorította a kezét.
- Azt mondják, bármennyi időt is töltünk valakivel, a végén akkor is úgy fogjuk érezni, hogy nem voltunk vele eleget. - mondta a lány. - Te vagy a családom, a hősöm, a kapaszkodóm és a szerelmem ezért hát ne kérj elnézést semmiért hiszen már csak pár év amit együtt tölthetünk szóval ne pazaroljuk bűntudatra vagy bánkódásra. Hagyjuk a múltat és ne gondoljunk a jövőre mert csak jelenünk van. - Eren az egyik karjával átölelte a lányt és puszit nyomott a fejére. Tudta, hogy Mikasának igaza van de azzal is tisztában volt, hogy ezt nappal megtehetik de attól az éjszakák ugyanolyan szörnyűek lesznek hiszen a démonjaik ellen nincs menekvés. De talán... még őket is könnyebb lesz elviselni, ha közben fogja a lány kezét. 
- Ugye tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked? - mondta Eren. Mikasa nem akart kibontakozni az ölelésből így nem nézett fel rá de azért a fejét megrázta.
- Hiszen Te mentettél meg gyerekkorunkban. Célt adtál nekem és..
- Mert szerinted nélküled meddig éltem volna túl? Meddig jutottam volna el ha Te nem vagy ott? Már az elején elbuktam volna... azért ment mindig mert tudtam Te figyelsz. 
- Miért nem mondtad ezt hamarabb? - kérdezte Mikasa. Eren megvonta a vállát.
- Mert nem akartalak magamhoz láncolni. De Te kérés nélkül is velem maradtál, akkor pedig játszunk nyílt lapokkal mert megérdemled, hogy mindenről tudj. - Mikasa most mégis kiszakította magát az ölelésből, Erenre nézett és szólásra nyitotta a száját de a fiú gyorsabb volt: két keze közé fogta a lány arcát és magához húzva megcsókolta. Mikasa teljesen átadta magát a csóknak és Erennek.
- Mindig maradj velem.. - suttogta Eren halkan...