A la Muerta Pizzéria |✓|

13. Rész

Tegnap este felé értünk vissza a házunkhoz. A papa azt mondta, hogy nyugodtan vigyük be a motorokat a garázsba, mert majd ma eljön értük amikor már a suliba leszek.

Apa még fel ajánlotta Ákosnak, hogy haza viszi, aki először nem akarta ezt elfogadni. De aztán bele egyezett.
Viszont még mielőtt elindult volna kaptam egy puszit és egy ölelést is.

Még akkor este Izának is elmeséltem mindent akkor mosolyogva hallgatta végig a beszámolót, majd közölte, hogy reméli minél előbb új szintre lép a "kapcsolatom" Ákossal.

Ennek hatására el gondolkozva indultam el az iskolába, most kivételesen gyalog, mert Ákos írt hogy a motorját szervizbe viszi reggel, szóval biztosan késni is fog az első óráról. Persze szülői igazolással el tudott menni, abba nem lehet belekötni sehogy.

~ A második óra előtt ~

- Heló! - mosolygott Ákos. - Eddig volt valami érdekes?

- Szia! Csak annyi, hogy Fazekas tanárnő kiadott feladatokat, hogy bemutatót kell tartani országokból és kettes csapatokra osztott minket.

- Aha, értem. Kivel vagyok egy csapatban? És esetleg meg tudod mondani? - nézett rám.

- Ühümm. Én vagyok. Mivel ültetés szerint adta ki, és ugye én ülök itt.

- Hú, oké meg nyugodtam. Akkor mikorra kell megcsinálni?

- Jövő hétre.

- Akkor valamelyik délután ráérsz? És akkor vagy nálatok vagy nálunk meg csinálhatnánk.

- Hm. Esetleg ma? Csak ne nálunk, mert Iza és Domi már oda szervezték. Ők is ma csinálják meg.

- Oké, akkor suli után nálunk. Rögtön jössz velem arra? - döntötte félre a fejét, és aranyosan mosolygott.

- Szerintem igen. Ha nem baj.

- Nem, dehogy. Csak szólok anyának hogy ha hazaér csináljon valamit nekünk, valamit sütit.

- Jaj, ne szórakozz. Erre semmi szükség! Tényleg! - néztem rá, de közben már tárcsázta az anyukáját.

- Szia anya!
-....
- Igen még itt vagyok.
-....
- Nincs baj. Nyugi! Csak lesz egy látogató délután.
-.....
- Igen ő. Közös feladatot kell csinálnunk.
-....
- Oké. Igen órák után.
-.....
- Jó-jó. Szia!

- Na mit mondtál neki?

- Most már nem vonhatod vissza, hogy jössz mert anya is meg a húgom is szeretne megismerni. - vigyorgott.

- Oh... örülök neki. - mosolyogtam kissé meglepett arccal.

~ Órák után ~

- Mehetünk? - vette a vállára a táskáját Ákos. És mosolygó arccal várta a válaszomat.

- Igen, mehetünk. - álltam meg előtte.

Kimentünk a suli elé, el köszöntünk Domitól, aki valamit szavak nélkül beszélt meg Ákossal. Majd megölelem Izát, aki azt suttogta, hogy hajrá.

Elindultunk az utcán egymás mellett sétálva. És beszélgettünk.

- És hány éves is a húgod? - kérdeztem mosolyogva.

- Luca csak 6 éves, szóval most elsős, de már most olyan sokat beszél, hogy hihetetlen! - sóhajtott.

- Akkor biztosan nagyon aranyos. Ő is otthon lesz, ugye?

- Igen. Úgyhogy most majd neked beszél mindenről ami eszébe jut. De mindjárt meglátod, mert itt vagyunk. - állt meg.
Bementünk a kapun. Majd az ajtó felé indultunk. És Ákos meg benyitott.

- Sziasztok! Megjöttünk. - szólt hangosan a családjának.

- Á, sziasztok! Had mutatkozzak be, Szalay Borbála, de nyugodtan hívj csak Borinak vagy Bori néninek, ha nem akarsz rögtön annyira tegezni.

- Rendben Bori néni. Én pedig Makkos Lívia, de csak Livi.

- Anya! - rohant le egy kislány az emeletről. - Mikor jönnek már meg? - kérdezte, hiszen nem vett észre minket.

- Hát itt vannak. - mutatott felénk mosolyogva Bori néni. Erre Luca felkapta a fejét és elkezdett rohanni felénk. Majd Ákosra ugrott aki mosolyogva megtartotta a kezei között.
Majd Luca mosolyogva megállt előtte és nézett rám.

- Szia! Szalay Luca vagyok és te pedig Livi vagy ugye?

- Igen Makkos Livi vagyok.

- Úgy örülök neked Livi! - ölelt meg. Mire Ákos utána kapott, de le intettem és mosolyogva öleltem át Lucát. - Ákos végre találtál egy aranyos és okos lányt, akin nincs 5 kiló smink. - vigyorgott Ákosra. Akinek égett a feje. - Ja és Livi, vigyázz vele néha eléggé érthetetlen! - szivatta a kis 6 éves lány a 17 éves bátyját. Amin én csak mosolyogtam.

- Jól van Lucus, most már hagyd őket, mert valami feladatot fognak csinálni.

- Okés oké. De Ákos! - szólt neki. - Figyellek! És ha meg bántod, akkor egész nap velem kell nézned a Barbi meséket! Oké? - vigyorgott angyali tekintettel Luca, miközben megfenyegette Ákost. Erre Ákos kissé le sápadt, majd megfogta a kezem és elhúzott a lépcső felé. Majd a lépcső után behúzott egy szobába. Megállt a szoba közepén és át ölelt és a fejét a nyakamba fúrta. Majd éreztem hogy rázkodik a válla, nevet. Én is át öleltem és vártam amíg kinevezi magát.

- Na, mi az? Min nevetsz ennyire? 

- Csak a húgomon, hogy mennyire aranyos volt. És hogy az első percben már ellenem volt és téged védett. Ebből látszik hogy nagyon szeret és a szívébe zárt téged. És anya is meg kedvelt.

- Örülök nagyon ennek. - mosolyogtam. - És most mi legyen? Mert kellene csinálni a feladatot is.

- Oké, oké csináljuk.

~ Haza indulásom előtt ~

- Akkor tényleg elmész? - mosolygott Bori néni. Amikor lementünk.

- Igen, most már biztosan várnak. De köszönöm a finom süteményt.

- Örülök, hogy ízlett. - mosolygott.

- Remélem még majd jössz Livi! - ölelt meg Luca és mosolygott.

- Én is remélem.

- Mehetünk? - állt mellőlem Ákos.

- Igen. - válaszoltam és el engedtem Lucát. Majd ki léptünk az ajtón.

Majd egy 10 perces séta után megérkeztünk a házunkhoz. És megálltunk a kapu előtt.

- Hát, nekem nagyon tetszett a délután. És örülök, hogy megismerhettem anyukádat és a hugodat is. És még a feladat is kész lett.

- Örülök, hogy szimpatikusak voltak és igen a feladat is megvan. Viszont még annak is örülök, hogy mi ketten is tudunk megint időt tölteni.

- Annak én is. - mosolyogtam rá. Erre Ákos is elmosolyodott, majd átkarolta a derekamat és figyelte hogy mit reagálok. Aztán látta, hogy figyelek rá és nem húzódok el. A szeme a szemem és a szám között cikázott. De nem mert lépni. Erre a kezeimet a vállára tettem és rá kulcsoltam a nyakára. Erre közelebb hajolt és már össze ért az orrunk, majd én még közelebb húztam és ő meg le csapott a számra. Én bele mosolyogtam a csókunkba. Majd egymás után többször is meg csókolt.
Levegő hiány miatt el szakadtunk egymástól, majd a homlokát az enyémnek döntötte.

- Most mi legyen? - kérdeztem mosolyogva.

- Nem tudom. - vigyorgott. - Majd megbeszéljük holnap, mert te már biztosan fázol. - majd adott még egy puszit és hátrálva elindult. Közben meg folyamatosan a szemembe nézve mosolygott rám. Hát kíváncsi leszek mi lesz holnap...

Este még kaptam egy ilyen üzenetet:

"Aludj jól Livim! 💕 És holnap mindent meg beszélünk. :)"