N̺͆i̺͆g̺͆h̺͆t̺͆r̺͆a̺͆i̺͆n̺͆ (Guns N' Roses) Befejezett

44. rész

Már egy hete nálunk voltak a lányok és mindenki kezdett normális módon viselkedni. Kezdett Cash és Anna is jóba lenni, Londonról és Laráról nem is beszélve. Viszont én koránt sem voltam normális, folyamatos síró görcsök, remegés, hidegrázás, düh kitörések, étvágytalanság. Azt hittem meg fogok őrülni amit minden egyes elhullajtott könnycseppel egyre jobban éreztem. Minden éjszaka kipusztíthatatlan parazitaként mászott bele az álmomba az a kép ahogy az EKG-n már csak egy egyenes csík látszik és rá nézek, rá nézek és látom az elsápadt bőrét és a kezét kicsusszanni az enyém közül. Az utolsó levegővétele, ettől mindig könnyek szöktek a szemembe. Minden este leizzadva riadok fel és érzem hogy ott van mellettem. Nem nagyon hiszek a szellemekben, de most mintha megint a hajamba futtatná az ujjait és megint érezném ajkai puhaságát. De ez csak egy emlék. Egy ártatlan emlék, ami már már valóságosnak tűnt. Muszáj innom valamit. Kimásztam az ágyból és a márványlépcsől lemenve a köntösömet kaptam magamra. Ki vettem egy üveg Jack Danielst a szekrényből és kiültem a teraszra. Egy cigi, aztán még egy, és még egy, és még egy. Fogy a pia kéne még hozni meg fázok is. Talán jobb lenne ennek az egésznek véget vetni? Nem, nem hagyom itt a gyereket. Azt már tényleg nem bírnák ki. Ajtó nyitódást és csukódást hallottam.

-Helo. Apa? Apa jól vagy? -hallottam Cash hangját.

-Persze remekül. -fújtam ki a cigit és kortyoltam megint egy nagyon a Jackyből.

-Apa tudod, hogy nem kéne innod.

-Most mit csináljak? -néztem rá.

-Tudom, hogy mennyire fáj de..

-Honnan is tudnád -nevettem fel keserűen.

-Apa -ült le mellém- azzal, hogy itt pusztítod magad semmi nem lesz jobb. Úgy akarsz járni mint amikor két heted vagy hónapod volt hátra? -ez tényleg megérintett. Akkor tényleg féltem. Féltem a haláltól, nem is kicsit. De ő nem, ő azt mondta eddig van maradása az élők között. Ezért is tisztelem még ha már savanyú szájízzel mondom, de már nincs velem. Kiittam a Jackys üvegből az összes Whisky-t és eldobtam az üveget. Bevillant egy kép a Sunstetről:

Azzal hülyéskedtünk egy sikátorba, hogy Lia körömlakkal kent a falra egy kört és üres üvegekkel azt kellett eltalálni. Axl nekifutott megbotlott és kapásból három üvegszilánk ment bele az arcába. Be pattantunk Izzy tragacsnak se nevezhető valamilyébe és a kórházba mikor kijött az ajtón bekötött fejjel, sírtunk a röhögéstől. De az igazi röhej az volt hogy aki ápolta állítása szerint fajin kiscsaj volt annak megszerezte a telefonszámát. Még nagyobb röhögőgörcs. Liával egymást támasztottuk, hogy ne boruljunk fel. Kicsit jobban lenyugodott és belecsókolt a nyakamba. Majd az arcomat kezdte puszilgatni. Oda fordultam hozzá és hozzámbújva méz édes ajkait az enyémhez tapasztotta.

-Miért nem tudok neked ellenállni? -suttogta vigyorogva a számra.

-Mert ilyen pasit fogtál ki magadnak esetleg. -karoltam át a derekát- Soha se foglak elengedni. -hajoltam bele a nyakába.

-Egyszer úgyis el kell. -fúrta az arcát a nyakamba.

Most értettem meg igazán, hogy mit mondott akkor. A cigi parázsló végét lepöccintettem, Cash nem is tudom mikor ment be, de bement. Már pirkadt. Bementem az ajtón, azaz beszenvedtem magam az ajtón, mert ilyen szarul még sose voltam. Ledőltem a nappaliba a kanapén és félálomba ezt hallottam:

-Ne félj mindig veled leszek, mindig.