Barnes lánya

James Buchanan Barnes lánya vagyok Ava Barnes. Hallgasd történetem.

Apám 5 éves koromig nem tudott a létezésemről, nem az ő hibájából, csak valahogy így alakult. Nem hibáztattam senkit emiatt. Hiszen ki állítana oda az egy éjszakás kalandjához, akit részegen egy bárban ismert meg, hogy; héé emlékszel rám? Nos nem? Nem baj, ugyanis felcsináltál. Igazán kellemetlen lett volna mind a kettőjüknek. Majd egy napon anyám bemutatott neki, nem tudtam miért pont akkor és olyan körülmények között. De így utólag megértettem, szerette volna, hogy legyen egy apám. És ezért hálás vagyok neki. Nem sok időt tölthettünk együtt apámmal, mert besorozták. Egy ideig tartottuk a kapcsolatot, de aztán nem hallottunk felőle és kezdtünk aggódni. Apa bemutatta nekünk a legjobb barátját még mielőtt elutazott volna. Azt gondolta, hogy majd ő vigyáz ránk. Mondjuk akkoriban Steve vaságyastól volt 50 kiló. De mindig barátként tekintettem rá. Végig mellettünk volt anyával. Támogatott minket, mikor senkire nem számíthattunk. Steve se tudott sokáig megmaradni a seggén. Asztmája miatt nem akarták besorozni, de sokadik próbálkozása után felvették a seregbe és ő apa után ment. Nem haragudtam rá ezért, tudtam, hogy segíteni akar az embereknek, ilyen volt a gyári beállítása. Így valamilyen szinten megértettem őt. Pár napra rá, hogy Steve elment megjelent nálunk 4 fegyveres katona. Anya azt hitte, hogy apa meghalt és a halálhírt hozták, de mint kiderült nem. Értem jöttek. Kiderítették, hogy apámnak van egy gyermeke, pontosabban egy lánya. Fegyvert, egy szuper katonát akartak csinálni belőlem, ahogy apuval is tervezték. Ezért elvettek engem az anyámtól, elvittek egy titkos katonai központba. Ha akartam se lett volna esélyem a szökésre. 7 éves korom óta képeztek, egy gyilkológépet csináltak belőlem. 10 évesen már jobban harcoltam, mint a hydra embereinek túlnyomó többsége. Felpumpáltak a szuperszérummal, kisütötték az agyamat. Egy lélegző, öntudatlan bábut csináltak belőlem. Folyamatosan lehűtöttek „későbbre". Ennyiből állt az életem. Kiképzés és küldetés, majd fagyasztás.
Olyan 16 lehettem mikor az egyik küldetés balul sült el, röviden-tömören hibáztam. És nem volt elég, hogy a saját hibámból elvesztettem a karomat. És a kudarc semmi jót nem hozott magával. A karok elvesztésén kívül még meg is büntettek.

A 20. születésnapomat ünnepelném biológiailag. Ha nem fagyasztottak volna le állandóan, amikor épp nem tartottak igényt a szolgálataimra. A születésemtől számítjuk, akkor pontosan 80 éves vagyok.
2017 van jelenleg, eddigi életem csúcspontja. Három éve a Hidra megszűnt létezni, hála Stevenek, mint utólag megtudtam. A Barnes szuperkatonák közül, legalább az egyikünk visszakapta az életét, mondjuk. Tavaly apa visszanyerte az irányítást az elméje fölött és csatlakozott barátja mellé a harcban. Mint a régi szép időkben is tette, vagyis akkor fordítva volt, de a lényeg, hogy ott voltak, vannak és lesznek egymásnak.

Most egy ideje nyugi van, semmi űrlény, szuperrobot, Asgardi Istenség vagy egyéb furcsaság nem zavarja őket. Vagyis azt hitték. És most lépek a képbe én. Egyik nap nagy hibát követtem el az önkéntes küldetésem közben. Megöltem valakit és a hulláját ott hagytam a helyszínen. Mármint a hulla hátrahagyása volt a hiba, nem a gyilkosság. Csak hogy mindenkinek tiszta legyen a dolog. Mikor a Hydrat felszámolták, maradtak rejtőzködő gyáva férgek. Hát gondoltam feltakarítom őket. És a hullák szaporodása nyilván szemet szúrt nekik, főleg, hogy a tél katonái végjegyét az áldozatok homlokára biggyesztettem. A széthullott csapat újra egyesült egy utolsó akcióra. Egy elmebeteg garázdálkodik az országukban, nyilván nem tűrhették. Félre rakva a csatabárdot keresni kezdtek engem. Bár a kilétét még nem fedték fel előttük.

Nézőpont váltás

-Ez nem lehetséges! A hidrának három éve vége.-mondta Natasha.

-De ez a tél jele.-jegyezte meg Bucky, majd az emblémája bökött. Évek óta nem látta azt a bizonyos szimbólumot. És ez a váratlan felbukkanása enyhe feszengést, szorongást váltott ki belőle. A hideg futkosott a hátán, mivel félt, hogy a hadra talán visszatért.