Mandulavirág [Loki ff.] ✓

életben vagy [2x1]

ariana grande - pov

Kara Knight

- Vigyázz magadra! Add át üdvözletem a családnak! - mondta Thor miközben felültem Surm hátára.
- Rendben van! - válaszoltam majd egy biccentés után megrántottam a kancám szárát és haza vágtattam.

A mai napnak is vége lett. Reggel felkeltem, elmentem a palotába. Csevegtem egy kicsit Thor szüleivel aztán mentünk is a harci gyűlésre. Miután annak vége lett megebédeltünk és tettünk egy kört a lovakkal. Csak a szokásos. Mostanában semmi izgalom sincsen, csak telnek és telnek a napok.

- Jó estét Kara kisasszony! - köszönt kedvesen Thomas mikor megérkeztem, majd miután biccentettem, átadtam neki Surmot.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Milyen napja volt? - érdeklődött.
- Fárasztó. - dőltem neki az istállónak miközben ő már a kancámról szedte le a nyerget. - Tudja, nagyon nehéz valakinek megtanítami valamit, ha az az illető már semmire sem fogékony. - préseltem egy vonallá az ajkaimat.
- Biztos vagyok benne. - értett egyet.
- És önnek hogy telt a napja? - kérdeztem.
- Csak a szokásos. - vonta meg vállait majd miután megsimogatta Surm sörényét kilépett a karámjából és ő is az istálló oldalához támaszkodott.

Ezután odaléptem a lovamhoz és hasonlóan Thomashoz, megsimogattam őt. Surm erre játékosan meglökte a fejemet mire felnevettem és adtam egy puszit az orrára.
- Kérdezhetek valamit? - szólt Thomas mire ránézve bólintottam egyet. - Mondja, túllépett már a herceg halálán? - döntötte oldalra a fejét.
- Tessék? - kérdeztem vissza, mivel elég hirtelen ért a kérdés.
- Fontos még önnek Loki? - lépett egy lépést közelebb.
- Miért érdekli ez? - húztam össze szemöldökeimet miközben hátrálni kezdtem.
- Csak érdekel. - vonta meg a vállát.
- Semmi köze sincsen hozzá. - mutattam felé fenyegetően a mutatóujjam, mire elkapta a csuklómat és közelebb rántott magához.
- De majd a chitauri vezetőnek lesz. - mondta mire kitágultak a szemeim és abban a pillanatban egy ütést éreztem a tarkómon és elsötétült a kép.

•

Talán órák telhettek el mire felébredtem. A fejem sajgott a fájdalomtól és reszkettem a hidegtől. A kezeim és a lábaim le voltak kötözve és nem tudtam megmozdulni, vízszintesen feküdtem. Csak a körülöttem lévők hangját és lélegzetvételét hallottam, de azokból sem értettem mindent. Túl sok dolog volt egyszerre a fejemben ahhoz, hogy tisztán halljak és gondolkodjak.

A szemeimet nagy nehezen kinyitottam aztán, de semmit nem láttam a sötét égbolton kívül.
- Felébredt a virágszál. - hallottam meg a hangot, amit eddig minden álmomban hallottam.
- Kara! - kaptam a hang irányába a fejemet, de nem láttam senkit sem.
- Milyen gyönyörű. - csavarta az idegen az egyik hajtincsemet az ujjai közé, mire ki akartam szabadítani a kezeimet, de lehetetlen volt.
- Ne érj hozzá! - kiáltott az előbbi hang.
- Loki... - mondtam erőtlenül, mire játékosan felnevetett a fura alak.
- Milyen romantikus! - mondta nyájasan.
- Engedj oda hozzá! - erőlködött az istenség, de még mindig nem láttam őt.

Erre a fura lény elfordult tőlem és eltűnt a sötétségben. A szemeimmel nem láttam már az alakját, ám az egyik pillanatban megjelent előttem a kék szemű istenség.
- Kara! - simogatta meg az arcomat megbilincselt kezeivel.
- Életben vagy. - ereszkedett fátyol a szemeimre.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét. - Nem kellett volna olyan csúnyán elválnunk egymástól. - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Már megbocsátottam. - mosolyodtam el.
- Annyira aggódtam ér...
- Na elég volt! - szakította félbe a feketeséget az a lény, majd a vállainál fogva visszavitte oda, ahol volt.

Ezután akaratom ellenére valaki, -gondolom az előbbi idegen segítője- injekciót szúrt a karomba. A szemeimre ezáltal mázsás súly nehezedett és szépen lassan teljesen elvesztettem az eszméletemet. Az utolsó dolog, amire emlékszem az az, hogy az asztalt, amin fekszek elgurítják valahová.