Mandulavirág [Loki ff.] ✓

mesésen nézel ki [2x10]

louis tomlinson - perfect now

Loki Laufeyson

- El fogom hányni magam. - szólt Kara mikor megérkeztünk Asgardba.
- Ne rám célozz, ott vannak a növények. Legalább lesz jó táptalajuk. - mutattam a gazok felé.
- Gyertek, menjünk a palotába. Már várnak ránk. - mondta Thor, de Kara még mindig émelygett.
- Kezdj el hümmögni. - tanácsoltam. - El fog múlni a hányinger. - magyaráztam meg random kijelentésem. Kara erre tette, amit mondtam és jobban is lett.
- Ez fura volt, de köszi. - mosolyodott el.
- Most már kvittek vagyunk. - vontam meg a vállamat.
- Azok vagyunk. - bólintott majd tovább sétáltunk Thor után.

Az emberek szemei szinte kiestek a látványomtól. Jobban nem is bámulhattak volna meg minket útközben. Tudom, hogy azt hitték meghaltam, de hát a csínytevés istene vagyok. Mégis mire számítottak? Egy isten nem hal meg olyan könnyen. Itt vagyok, élek és virulok. Nem lehet tőlem olyan könnyedén megszabadulni.
- Azt hiszem kicsit meg vannak illetődve rajtad. - súgta nekem oda Kara.
- Na nem mondod. - válaszoltam mire elmosolyodott. Kara végre jól és biztonságban van. Nekem ez volt a legfontosabb, és nagyon örülök, hogy minden a terv szerint haladt, és legyőztük azokat az undormányokat. Végre vége van és élhetjük tovább az életünket.

Hosszú percek elteltével aztán megérkeztünk a trónterem ajtajához. A gyomromban kisebb görcs keletkezett és láttam, hogy Kara hasonlóan be van feszülve.
- Minden rendben lesz. - nyugtatott meg minket Thor, majd az őrök kinyitották a hatalmas ajtót. Elénk tárult tehát a trón. A rajta ülő Odin, és a mellette álló aggódó Knight család. Amikor meglátták kislányukat, az anyuka szájához kapta kezeit és méterek távolságából láttam, hogy bekönnyezett. Kara tőle örökölte az érzékenységét.

Végigsétáltunk a hosszú arany padlón majd megálltunk a lépcsők kezdeténél. Én Kara bal oldalán, Thor a jobbon állt meg.
- Mégis milyen büntetést érdemel az, aki meghazudtolja halálát, s szerettét is belerángatja veszélyes helyzetébe? - kérdezte költőien Odin mire lehajtottam a fejemet. Tudtam, hogy nem fogom megúszni.
- Semmilyen büntetést sem. - szólalt fel Kara. - Mert jóvá tette, amit okozott. - védett meg.
- Loki hősiesen harcolt Midgardban. Nem zárhatod tömlöcbe. - mondta Thor is. Ez rendkívül jól esett.
- Várom a te válaszod. - utalt rám a király.
- Igen, bajba sodortam Karat és szövetkeztem egy gonosszal, de nem önszántamból. - néztem szemébe.
- Ugyancsak? - pillantott a lányra.
- Hetekig rosszakat álmodtam. Azt hittem csupán a képzeletem játszadozik velem, de amikor egyik este elraboltak és az álmaim helyszínén ébredtem, tudtam, hogy mindvégig a valóságot láttam. Lokit kínozták, velem fenyegették őt. Aztán elraboltak és én lettem az eszköz, amivel pórázon tartották. Ha valamit elszúrt, annak én szívtam meg a levét. - tűrte fel a csuklóinál lévő anyagot, hogy megmutassa sérüléseit. Vörösek voltak, de még mennyire.
- Nem szóltunk az álmokról, mert azt hittük csak Loki gyásza nem hagyja Karat nyugodni. De utólag bánom, hogy titokban tartottuk. - mondta Thor. Odin erre bólintott majd legyintett egyet Kara szülei felé.

A középkorú nő és férfi megrohamozta leányát. Mi Thorral hátrébb is léptünk egyet, hogy helyet kapjon a család. Az anya sírt az örömtől, az apa pedig néha gyanúsan rámsandított. Itt a vég. Mondtam, hogy el fognak tőle tiltani.
- Fiúk. - jelent meg a mi anyánk is, majd karjaiba vont engem és Thort. - Jó, hogy itt vagytok. - mondta mosolyogva. Aztán Odin koppintott kettót jogarával, hogy magára vonzza a figyelmet.
- A mai ünnepi vacsorán találkozunk. Üdv itthon. - mosolyodott el, de láttam, hogy nem volt őszinte. Mit is vártam?
- Végre itthon vagyunk. - vetette magát karjaimba Kara. Győztem elkapni.
- Igen. - fontam kezeimet derekára, s magamba szívtam illatát.

Mindezek után Kara és a családja hazament. Én és Thor a palotát jártuk és beszélgettünk. Közben benéztünk a régen nem látott hálótermembe, ami éppen ugyanolyan volt, mint mikor itt hagytam. Szerencséjük.
- Szerinted Kara jól lesz? - sétáltunk ki a hatalmas balkonra.
- Minden bizonnyal. Most már itthon van. Nem fenyegeti semmilyen veszély. - néztem Thor szemeibe.
- Mindig is tudtam, hogy ti egyszer össze fogtok jönni. - sandított rám. - Már kiskorunkban folyton egymáson lógtatok.
- Nem is. - boxoltam bele vállába.
- Lehet, hogy a hazugság istene vagy, de engem és magadat nem tudod becsapni. - mosolygott mindenttudóan.
- Fogd be. - vezettem tekintetem a tájra.
- Az én kisöcsém. - ölelt magához.
- Ne ölelgess! - mondtam unottan. - Ma már tűl sok volt a testi interakció. - szenvedtem tovább karjai között.
- Nem érdekel. - hozta a formáját, s nem eresztett . Nem is ő lenne, ha nem pörögne túl.

•

Hamar eljött aztán az este. Mikor a várost már csak a fényei világították meg, szépen lassan megérkeztek a vacsora vendégei. Szinte fél Asgard összegyűlt az eseményre. Nem is csodálom. Mégiscsak én tértem vissza.
- Jó estét kisasszony. - settenkedtem Kara mögé, aki éppen kifelé bámészkodott.
- Szia Loki. - mosolygott rám.
- Mesésen nézel ki. - dícsértem meg barack árnyalatú ruháját. Nem volt mutatós, csak egy egyszerű szoknya volt. Pont tökéletes. (!kép a fejezet végén!)
- Köszönöm. - mosolygott. Kezeimet derekára helyeztem majd egy apró csókot hintettem ajkaira.
- Ülsz mellém az asztalnál? - kérdeztem.
- Mindig melletted ülök. - nevetett ki.
- Tudom, de udvarias akartam lenni. - sóhajtottam.
- Értettem a célzást. - simogatta meg az arcomat, majd elindultunk a megterített asztalhoz.

Sorjában mindenki elfoglalta a helyét a két hosszú asztalnál. Mi Karával közepén ültünk ezúttal le, közel a három harcoshoz és Sifhez. Thor is ideült aztán közénk és ilyen formában álltunk neki az evésnek is.
- Jó, hogy végre itthon vagytok. - mondta Sif két falat között.
- Én is örülök. - reflektált Kara, majd tovább falatozott az ételből.
- Nekem csak a kaja hiányzott. - vontam meg a vállamiat mire Kara csúnyán rámnézett. - Meg persze Kara. - javítottam ki magamat, mielőtt még rámugrana és megverne. Erre mindenki felnevetett és Volstagg egy poént is elsütött.
- Ha így megfeledkezel róla nem fog a jövőben kaját adni a szádba. - röhögött fel mire kínosan elmosolyodtam. Ez sem szomjas már. Csak ne rendezzenek éjszaka köpködő versenyt a szivárványhíd végéről, mert akkor megint leugrok.

A vacsora végeztével aztán az emberek is hazamentek. A hatalmas terem ezáltal kiürült, csupán a Knight család maradt itt egy kicsit tovább, de az mindig is így volt. Thor a szülőkkel beszélgetett én pedig Karaval voltam a balkonon.
- Mi volt miután hazáértetek? - érdeklődtem.
- Nem volt balhé. - pillantott rám. - Persze óva intettek a szüleim mindentől, elmondták mennyire hiányoztam nekik és, hogy mennyire aggódtak értem. A beszédük után megnéztem Surmot és az új lovásszal is összefutottam. - mesélte mire bólintottam.
- És hogy hívják? - kérdeztem.
- Oliver. - válaszolt. - Szimpatikus, de remélem ő nem fog leütni. - préselte vonallá ajkait.
- Amúgy sem bírtam Thomast. - vágtam elfintorodott arcot.
- Tudom. - nevetett fel majd átkarolta derekamat és a mellkasomra hajtotta a fejét.

Kezemet Kara hátára simítottam és a barna hajának végét bizergáltam. Feje búbjára támasztottam az államat, s néha csókot intettem oda. Így voltunk hosszú időn keresztül, majd mikor a család menni készült Kara kimászott karjaimból.
- Szeretlek Loki. - mondta ki a ritkán használatos szót, mire elmosolyodtam.
- Én is szeretlek. - válaszoltam majd hosszan megcsókoltam őt. Minden érzelmemet próbáltam belesűríteni ebbe a csókba, s reméltem sikerült. Kara elpirulva vált el tőlem, majd lassan szüleihez sétált és egy utolsó pillantás után kimentek a teremből.

A szolgák ezután pakolászni kezdtek és mi is elmentünk a saját helyünkre. Thorral még lepacsiztunk, anyámnak adtam egy csókot az arcára majd elmentem a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót majd egy csettintéssel leváltottam a ruhámat. Kinyitottam az ablakomat, hogy beengedjek egy kis friss levegőt a helyiségbe, aztán körülnéztem, hogy minden a helyén volt-e. Konstatáltam, hogy nem nyúltak a dolgaimhoz aztán amikor már kicserélődött a megállott levegő a szobában, becsuktam az ablakot. Befeküdtem az ágyamba majd a takarót félig magamra húzva csuktam be a szemeimet.

Gondolataim Kara, és az elmúlt időszak körül keringtek. Nehéz volt, de túlestünk rajta. Remélem Kara is már az ágyában fekszik és jól fog aludni. Ideje lenne, hogy rémálmok nélkül vészeljen át egy éjszakát. Holnap majd látjuk egymást a gyűlésen és majd délután elcsalom egy kicsit az erdőbe is. Végre vége ennek a szőrnyűségnek. Nincs többé chitauri, nincsenek többé fenyegető rémálmok és embertelen kínzások. Erre vártam hónapok óta. Ideje volt már, hogy elérkezzen ez az idő is.

Kara ruhája a vacsorán: