Choának megadatott az, hogy igen közeli barátságba kerüljön a Bts-sel, köztük is Yoongival. Viszont egy nap nagyon csúnyán összevesznek, és Choa egy balesetet szenved. A baleset miatt a tudata visszamegy a múltba, ahol még császárok uralkodnak.
V...
Csendben álltam a szobában, Yoongi távozása után. Valahogy nem igen tudtam összekötni a dolgokat. Mi történt itt? Tényleg felfoghatatlan volt számomra. Nyeltem egy kicsit, majd aztán körbe néztem a szobába. Pontosan azokat láttam, mint a, történelmi drámákban. Nem igen különbözött ez a szoba is.
Lassan körbe mentem a szobában, de nem nyúltam semmihez, csak nézelődtem mi van itt. Halkan, suhantam a bútorok között, szinte szelemmé váltam. Aztán leültem a padlóra és néztem magam elé. Fogalmam sem volt, hogy mihez kéne kezdenem.
-Choa...- hallottam egy hangot mire felkaptam a fejemet és Namjoon állt az ajtóban.
- Namjoon...- hajoltam meg előtte és felnéztem rá. Az arca lágy volt, még egy kis mosoly és húzódott az ajkain.
- Megtudtad a titkot? - kérdezte és bólintottam egyet.
- Igen. - motyogtam miközben néztem, és beljebb jött.
- Yoongi küldött. Azt mondta, hogy lesz még kérdésed. - ült le az asztalhoz és egy kicsit elmosolyodtam, majd megint bólintottam egyet.
- Van még kérdésem. - mondtam halkan, és néztem, hogy elkezd írni valamit.
- Tedd fel őket. - nézett a szemembe és egy kicsit sóhajtottam.
- Valahogy nem áll össze a kép. - mondtam, mire felvonta a szemöldökét.
- Azaz?
- Nem tudom összekötni a szálakat. Hogy lehetek én Yoongi felesége? Amikor egy mezőn tértem magamhoz...de még is ott volt azon a mezőn. Mi vagyok én akkor most? Utazó vagy, feleség? Mikor tudok visszamenni pontosan? Mikor tudok újra a modern Szöulban lenni? Hogy van ez most? Annyi mindent mondtatok már. - kezdtem el mondani, és Namjoon csendben jegyzetelt.
- Van még kérdés? - nézett rám, és nyeltem egy kicsit.
- Mikor fogok meghalni? - kérdeztem, mire megállt a toll a kezében, és felnézett rám.
- Miért kérded?
- Azt mondtátok, hogy minél később mondjátok el, hogy hogyan és miért kerültem ide akkor annál jobban fog késni a halálom napja. - mondtam halkan, és néztem ahogy újra elkezd írni.
- Idővel megtudod. - mondta, és egy kicsit az ajkaimra haraptam.
- Nem válaszoltál a kérdéseimre. - mondtam halkan, de nem kaptam választ, így csak a némaságba burkolódzva ültem a férfi előtt, aki a pennájával írt valamit. Egy kicsit nyeltem, és figyeltem ahogy viaszt olvaszt, és egy összehajtja, amit ír, majd csöpögtet rá néhány csepp folyékony viaszt, majd a herceg pecsétjével lezárja.
- Ebben megtalálsz miden választ. - csúsztatta elém, és egy kicsit összevontam a szemöldökömet.
- Viszont, csak akkor olvasd el, amikor valamelyik éned békés otthonra jutott. - nézett komolyan a szemebe és bólintottam egyet.
- Rendben. - mondtam halkan, majd néztem ahogy feláll a fiú, mire én is felálltam.
- Most megyek. - mondta és oda lépett hozzám, majd megölelt, Döbbenten néztem rá, de viszonoztam a gesztust.
- Jól figyelj Choa. Bármi is történjen, vigyázz magadra. - mondta, és újra megdöbbenten, majd egy aprót hümmögtem.
- Rendben. - motyogtam, és néztem, ahogy elenged, majd elhagyja a szobát. Lenéztem a kezemre, amiben ott volt a lepecsételt levél. Sóhajtottam egy kicsit és ezzel mondatával még több kérdést tett fel bennem.
Yoongi szemszöge
Kimentem az udvarra, ahol a herceg várt rám. Előtte szóltam Namjoon-nak, hogy menjen be hozzád. Sóhajtva léptem a testvérpár elé akik egyből tiszteletüket adták nekem.
- Őfelsége- mondta a mély hangján Kwanghee, és biccentettem egyet.
- Kwanghee herceg. - mondtam miközben néztem és egy kicsit oldalra döntöttem a fejemet.
- Remélem jól telt az út, és semmi veszedelem nem ért titeket. - mondtam ironikusan, ami hercegnek is feltűnt, mert megvillant a szeme
- Köszönjük, aggodalmát, de remekül telt az út, és szerencsére gyorsan is elért. - mondta mire bólintottam egyet.
- Ennek örülök- mondtam miközben próbáltam nem tudomást venni Doyeon nézéséről, akinek a szemei csak úgy rám tapadtak.
- Felség. Köszönteném, a királyt is..- kezdett bele Kwanghee, mire egyből bólintottam egyet.
- Menjünk. - mondtam és elindultam előre, és mentem apám udvarába. Csendben mentem és egy kicsit körbe néztem. Furcsa volt, hogy alig volt katona körülötte. Kifújtam a lebegőt, és inkább nem gondolkodtam, csak mentem az udvarba. Szerencsémre, anyám és Hyori is ott volt, így nem egyedül kellet végig hallgatnom, hogy ez a bájgúnár miket mondd. Apám nem igazán a szavak embere, így hamar leszerelte a herceget, majd ő el is ment vissza a dolgozó szobájába.
- Mennyire fáradt el őfelsége? - kérdezte kedves tőle a húgom, mire a herceg elmosolyodott.
- Köszönöm a kérdést, de nem nagyon. - mondta mire én csak sóhajtottam egyet. Fáradtál volna el...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
