Choának megadatott az, hogy igen közeli barátságba kerüljön a Bts-sel, köztük is Yoongival. Viszont egy nap nagyon csúnyán összevesznek, és Choa egy balesetet szenved. A baleset miatt a tudata visszamegy a múltba, ahol még császárok uralkodnak.
V...
Döbbenten álltam meg és néztem magam elé. Hogy mi? MI ez már megint? Ezek a szavak. Nyeltem egy kicsit és néztem magam elé. Ezek a szavak voltak az álmomban is. Abban a rémálomban is ezek hangoztak el. Nyeltem egyet és rémültem néztem magam elé. Hova menjek? Jungkook megmondta te észlény.
A fejemhez kaptam és néztem magam elé. Tudom, hogy mit mondott a fiú, de képtelen voltam egy lépést is tenni. Csak néztem magam elé tehetetlenül. Nyeltem egy kicsit és próbáltam össze szedni magamat.
5 percig biztosan állhattam ott, amikor végre eltudtam indulni. Elmentem oda ahová mondta Jungkook.
A szobában ott voltak a modern ruháim, amit gyorsan magamra kaptam. Ebben könnyebb lesz majd futni. Néztem, hogy ott van a táskám is. Felkaptam és megnéztem, hogy minden holmim megvan benne. Még egyszer hátra néztem majd nyeltem egy kicsit.
- Viszlát Yoongi. - motyogtam halkan, és kimásztam az ablakon és elindultam az erdőbe.
Ahogy mentem, Taehyung-ot láttam meg ahogy Zafírral áll.
- Taehyung...- mondtam, és Jimin lovagolt ki az erdőből.
- Végre itt vagy Choa. - mondta Taehyung, és a kezembe nyomta a kantárt.
- Menj Jimin-nel. Ő majd elmondd mindent pontosan, ha a házhoz értek. Néhány óra múlva én is csatlakozok. - felet a fiú. Bólintottam egyet, és felszálltam Zafírra.
Megsimogattam a lovacska nyakát, majd Jimin után indultam, azután, hogy elköszöntem Taehyung-tól.
Csendben követtem az előttem lovagló fiút, aki a fák között vezetett. Nem igen tudtam, hogy merre, és hova megyünk. Talán Zafírnak volt sejtése, hogy merre mehetünk. Hagytam, hogy ő vezessen. Honnan tudok én lovagolni? Biztos az itteni Choa tud. Most az ő ösztönei törnek előre. Nem pedig az utazói.
Éreztem, hogy néhány könnycsepp lefolyik az arcomról. Tudtam, hogy hova megyünk. A családi házhoz. Hogy megmentsem az utazó Choa-t ide kell elbújni. Még ha nem is szeretek ide jönni. Megteszem. Erős vagy. Yoongi és magam miatt.
Hova megyünk? Tényleg a palotán kívül nem igazán ismerek semmit erre. Jó, hogy nem egyedül el kell menekülnöm. Lassan egy kis ház tűnt fel a távolban. Ez vajon kinek a háza? Van itt valaki? Oda megyünk?
A mi házunk. A családi ház. Ahonnan elkerültem. Jobb élte reményében. De még is valahogy pokollá változott minden. Nem lehetek azzal, akit szeretek. Remélem a másik Choa a szerelmével lesz. Akiért dobog a szíved. Éld túl Choa a kínt...
Megérkeztünk a házhoz, és néztem.
- Hol vagyunk? - kérdeztem Jimin-től.
- A családi háznál. - nézett rám. Egy nagyot nyeltem, és óvatosan leszálltam a lóról.
- Itt élt az itteni Choa? - néztem a fiúra.
- Igen. - mondta. Megfogta a kezemet, és finoman a ház felé húzott.
- Namjoon mondta, hogy hozzalak ide. Még ha felkavaró is lesz. Tudta a fiú, hogy semmit nem tudsz a környékről. - magyarázta.
- Értem. - feleltem. Namjoon. Mintha, ha a bátyám lenne. Mindig is gondoskodott rólam. Ahogy a többi fiú is. Hálával tartozom nekik, amiért befogadtak maguk közé.
- Köszönöm. - mondtam halkan.
Yoongi szemszöge
- Tea? - néztem Doyeon-ra, aki csak nyelt egyet.
- Hát...egy pillanat és hozom...-motyogta, és megráztam a fejemet.
- Nem kell. - ültem le, és mutattam a testvérpárnak, hogy ők is foglaljanak helyet. Ahogy ezt megtették, gondolkodva néztem rájuk.
- Szóval. Elvileg a húgodat látogatod meg. - néztem a szemükbe. Nagyot bólintottak, és egy kicsit elmosolyodtam.
- És mit terveztek? - kérdeztem kíváncsian.
- Semmit. - vágta rá egyből Kwanghee.
- Tényleg? - néztem őket.
- Igen. - felelt újra az idősebb és végig a szemébe néztem.
/~/
A fárasztó beszélgetés után, végre elmentek. Halkan felsóhajtottam. Néztem magam elé. Vajon mi lehet Choa-val? Épp felálltam, amikor Namjoon jött be.
- Yoongi. - szólt.
- Igen? - kérdeztem halkan. Elém sétált majd a fülemhez hajolt.
- Choa a családi házhoz ment. Vele küldtem Jimin-t, és majd Taehyung is csatlakozni fog. - súgta. Nagy kő esett le a szívemről.
- Köszönöm Namjoon. - néztem hálásan a szemébe.
- Nem tudom ezzel megmenteni az életét, csak késleltetni az egyik a halált. - mondta. Szomorkásan néztem magam elé. Valaki szenvedni fog. Vagy én, vagy a másik Yoongi.
- Sajnálom. - nézett Namjoon, és megráztam a fejemet.
- Nem baj. Ez a sors. Valami lesz. Vagy kegyes lesz, vagy kegyetlen lesz a végső dobás. - motyogtam. Felsóhajtottam, majd Jungkook-ra néztem.
- Tudom mi jár a fejedben. De nem! Nem megyek oda. - rázta meg a fejét a fiú. Egy kicsit oldalra döntöttem a fejemet.
- És ha nagyon szépen megkérlek?
- Akkor sem! Utálok oda menni. Küld el Taehyung-gal. Ő úgy is megy. - morogta. Egy kicsit felvontam a szemöldökömet, és bólintottam egyet.
- Igaz. Okos vagy Jungkook. - feleltem. Az egyik szekrényhez mentem, és kivettem egy papírt, és tintát. Leültem az asztalhoz, majd elkezdtem megírni a levelet Choa-nak. Mit tegyen, mit ne tegyen.
Ahogy leírtam a papírt, olvasztottam egy kis viaszt, amit a papírra csepegtettem. Lepecsételtem a levelet. Felálltam, majd a fiúkra néztem.
- Majd még találkozunk. - köszöntem el tőlük. A lovarda felé indultam, hogy odaadjam a levelet.
Körbe néztem, hogy vajon hol lehet a fiú. Amikor megtaláltam oda nyújtottam neki.
- Kérlek add át neki. - néztem a szemébe. Elvette a levelet, és meghajolt előttem.
- Úgy lesz. - mondta.
- Mikor mész? - kérdeztem.
- Este indulok. - válaszolt. Bólintottam egyet, majd egy kicsit megveregettem a vállát-
- Vigyázz magadra. - mondtam. Elhagytam a helyet, és egy kis sétára indultam. Valahogy egy gyászos embernek éreztem magam. Meg ha vén lennék. Ez a beszélgetés tényleg elszívta minden erőmet.
Végül a szobámba mentem, hogy egy kicsit lepihenjek. Tényleg nem volt semmihez erőm. Ilyen is ritkán van. Az őrnek mondtam, hogy most ne engedjen be senkit. A szobában valamennyire leöltöztem, majd az ágyamra dőltem.
Fáradtan becsuktam a szememet. Vajon jól van Choa? Remélem Jimin megvédi, ahogy tudja. Choa... kinyitottam a szememet. Nem tudok így aludni. Amikor hónapokig távol volt, akkor is rosszul aludtam.
Mocorogtam egy kicsit, és néztem a mennyezetet. Éreztem, hogy hiányzik a lány nekem. Végül nagy nehezen lecsukódtak a szemeim, és elaludtam.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
