Harry Potter & Hermione Granger

7. Fejezet

Most már tényleg

„odasétáltam, az ablakhoz, majd kinyitottam, és egy fehér bagoly ült az ablakpárkányon. Hedvig volt az... "

Beengedtem a fehér bagjot a szobába. Ginny kerdőn nézett rám, majd megvonta a vállát.
Leszedtem a levelet, ami a lábára volt kötve, majd hangosan olvasni kezdtem.

Hermione!
5 perc múlva múlva találkozzunk a klubbhejségben, kérlek.
Várlak, Harry!

- Hát... Azt hiszem majd jövök Ginny.
Mondtam, majd elviygorodtam.
Ginny bíztatóan rám mosolygott, majd kacsintott egyet, és végül az ajtó felé terelt, hogy induljak már el.
- De várj. Így nem mehetek. Kócos a hajam, és úgy nézek ki, mint valami előhalott.
- Ajj, Hermione. Harry azért szeret amilyen vagy. Azért merr kócos a hajad, meg mert úgy nézel ki mint egy "élőhalott halott" - mutatott idézőjelet a kezeivel - attól még Harry nem fog másként tekinteni rád. Most meg szedd össze magad, mert elkésel a saját randidról.
Nézett rá a kezére, úgy mintha megnézné mennyi az idő, közben nem is volt rajta óra.
Én elnevettem magam, majd megjegyeztem, hogy ez nem egy randi.
- Ühüm persze. Majd beszéljünk utána.
Mondta Gin, majd kitessékelt a hálókörletünkből, majd becsukta mögöttem az ajtót.
Én elindultam lefelé a klubbhejségbe, ahol Harry a tűz előtt ült, és valamin gondolkozott.
- Min gondolkozol?
Kérdeztem meg tőle, mire felkapta a fejét, és a szemembe nézett.
- Ó, szia Hermione. Csak elbambultam.
Vonta meg a vállát.
- Most viszont gyere velem.
Fogta meg a kezem. (Igen, jól hallottátok. MEGFOGTA A KEZEM!!!)
Ránk terítette a láthatatlanná tévő köpenyt, majd elindultunk a suli sötét, és ilyesztően csendes folyosóin.
Először nem értettem hová megyünk, de aztán leesett. A csillagvizsgáló.
Amikor megérkeztünk, elénk tárult a csillagos égbolt, ami elképesztően gyönyörű volt. Telihold volt, ami hirtelen eszembe juttatta Remust. Szegény. Hol lehet most?
Arra eszméltem fel, hogy Harry lerántja rólunk a köpenyt, majd egy szempillantás alatt oda fut a korlátoz, és kiugrik.
Azt hittem ott helyben szívbajt kapok. Fel is sikítottam.
Harry egy másodpercen belül megjelent, seprűn ülve önelégült vigyorral az arcán.
- Féltesz engem. - mondta még mindig le nem törölve azt a vigyort az arcáról.
- Most véged.
Jelentettem ki, majd a korláthoz mentem, azzal a céllal, hogy Harryt válbba csapjam. Ami persze nem jött össze, mert ő elkapott a derekam áll fogva, és a seprűre rántott, mire én elkezdtem sikítani,es szorosan a derekába kapaszkodtam.
- Hé, hé. Ne sikíts, megsüketülök.
Nevetett Harry.
- Azonnal tegyél le.
Tettettem sértődötséget, de a mosoly azért ott bujkált az arcomon.
- Még csak az kéne.
Mondta Harry, majd olyan gyorsan kezdett el repülni, hogy kénytelen voltam még szorosabban fogni a derekát, nehogy leessek. Mondjuk szerintem neki nem volt ezellen semmi kifogása, és még úgy is, hogy mögötte ültem, valahogyan éreztem, hogy az arcán van az az elképesztően helyes, önelégült mosoly, aminek soha nem tudok ellenállni.
Egy idő után Harry megállt, (a levegőben), ahol olyan, mintha pont a hold előtt ülnénk. Nagyon szép volt a kilátás, és persze a legjobb az volt az egészben, hogy emellé, a világ leghelyesebb fiúja ül mellettem.
- Figyelj, Hermione. - szólalt meg Harry néhány perc hallgatás után.
- Azt... azt szeretném kérdezni, hogy...
Najó... Szóval lenne kedved velem jönni a bálba? Mert izé. Én örülnék neki, de nem tu.... - nem hagytam, hogy befejezze, mert megcsókoltam, amit ő rögtön viszonzott. Megfordult velem a világ, ahogy ott ülök az éjszaka közepén, Harry Potter karjaiban.
- Hát persze, hogy elmegyek veled. - mondtam, miután levegőhiány miatt elváltunk.
- Szeretlek Hermione. De ha lehet legközelebb ne ilyen hirtelen támadj nekem, mert a végén mindketten leesünk a seprűről.
Elnevettem magam, majd újra megcsókoltam.
Szerintem bátran állíthatom, hogy ez a nap az egyik legboldogabbak közé sorolhatók az egész eddigi életemben.
És ekkor beugrott egy gondolat.
Mit fogok felvenni??!

Sziasztok!
Itt a következő rész.
Remélem tetszett. Nem sokára hozom a kövit.
Puszi: Lau😘