Íme, itt a hivatalos utolsó fejezet! Még hozok még egy bónusz részt :)
➽───────────────❥
Kim Seokjinre sose lehetett ráfogni, hogy féltékeny lenne.
Ő maga ugyanis tökéletesen tisztában volt az adottságaival és bájaival, amivel nem csak a rajongókat és a nagyközönséget, de téged is töretlenül próbált lenyűgözni. Más szóval, Jin pontosan tudta, hogy mellette képtelen lennél más férfira nézni.
Legalábbis kapcsolatotok elején ezt gondolta. De amint eljött az a bizonyos idő, amikor már biztos volt, hogy nem csak egy hónapra csavarjátok el a másik fejét, előálltál azzal az ötlettel, mi lenne, ha párod bemutatna a tagoknak, akikről már annyit hallottál (és láttál az interneten)?
Jin ugyan nem mutatta, de legbelül kicsit kétségbe esett. Lehet, hogy az egója nem engedte kimondatni vele, de a hat másik jómadár szintén helyes srác, akik bármelyik lányról le tudnák varázsolni a bugyiját egyetlen pillantásukkal, hiába barátod lett a csapat visualjának megválasztva.
A bemutatkozásra nem sokkal sort is kerítettetek, ahol végre közelebbről is megismerkedhettél Jin barátaival. Mindegyik srác kedvesnek bizonyult, főleg Jimin, akivel láthatólag valami egészen másfajta "viszonyba" kerültél, mint a többiekkel. Sokkal többet beszélgettetek kettesben, s előszeretettel értetek egymáshoz, ami idővel egyre jobban feltűnt szerelmednek, majd egyenesen kezdett az idegeire menni.
Azonban nem akart hirtelen, helytelen következtetéseket levonni, ezért amikor már sokadjára időztetek a dormban, félrehívta a másik ötöt, míg te Jiminnel nevetgéltél valamin.
Természetesen arról kérdezte meg őket a legidősebb, hogy szerintük van-e köztetek valami, vagy csak nagyon szoros barátságot sikerült létrehoznotok. Namjoonék azonban inkább nem akartak válaszolni, így hamar eldöntetett Jin fejében, hogy akkor most szépen fogjátok magatokat, és hazamentek megbeszélni a dolgokat.
– Sziasztok, srácok! – ölelted meg a fiúkat egyesével, majd Jimint bár egy kicsit hosszabb ideig, de szintén megszorongattad. – Legyetek jók, majd később jövünk!
– Gyerünk már, T/N, nem igaz, hogy ilyen csiga vagy! – sürgetett párod, aki már rég a kocsiban várt téged.
Végül csak beültél mellé, majd szinte teljes csendben utaztatok haza. Nem értetted, mi baja lehet a férfinek, amit amikor lakásotok ajtaja elé érkeztetek, szóvá is tettél.
– Mi lelt téged, Jin? – próbáltad átölelni, azonban ő ellökte magától kezeidet, s mérgesen fordult feléd. – Jin?
– Hogy engem mi lelt? – háborodott fel. – Nem, nem, inkább az itt a kérdés, TÉGED mi lelt, kedves T/N?!
– Nem értelek... – bámultál rá, nem kicsit meglepődve ellenséges viselkedésén.
– Nem értesz?! Hát ez nevetséges... – nevetett fel hitetlenül. – Azt hitted, nem veszem észre, mit művelsz a hátam mögött?
– Ho-hogy mit csinálok? Jin, beszélj már értelmesebben, kérlek! – lassacskán neked is kezdett elfogyni a türelmed.
– Mit eszel a kerti törpén?
– Tessék?
– Azt kérdeztem, mi olyan különleges Jiminben? – kiáltott fel mérgesen. – Talán a kockás hasa? Vagy az arca, ami biztosan nem szebb az enyémnél?
– Te most... féltékeny vagy? – esett le neked a tantusz.
Hirtelenjében minden világossá vált számodra: hogy miért volt annyira tartózkodó veled szemben, és hogy most miért olyan dühös.
Bizony, Worldwide Handsome Seokjinnie félti a helyét a szívedben...
– Én? – fújtatott. – Nem. Jiminre soha nem vagyok féltékeny.
– Pedig az előbbi ingerült kirohanásodból pont ezt szűrtem le... – mosolyodtál el, majd lassan szüntetni kezdted a távolságot.
Jin némán, ámbár még mindig pulykamérges arccal figyelt téged, majd felszusszantva hagyta, hogy átfond kezeidet a nyakánál.
– Eláruljak egy titkot? – álltál lábujjhegyre, halkítva hangodon.
– Nem érdekel...
– Pedig szerintem érdemes lenne tudnod róla... – váltottál érzéki hangnemre, majd apró puszit leheltél párod ajkaira. – Tudod... Jimin és én... gyerekkori barátok vagyunk.
Magadban bizony jót kuncogtál Jin egyre megnyúló képén... mert igen, minden másra számított, de arra, hogy ti régebbről ismeritek egymást... arra nem.
– Hogy... mi? – nyökögte.
– Jól hallottad.
– És... és én erről miért nem tudtam eddig?!
– Hát talán azért, mert amikor elmondok neked valamit, akkor is csak magaddal vagy elfoglalva! Én már egyszer szóltam erről! – böktél vádlón széles mellkasára, majd eltávolodtál tőle.
– Hé, hé, hová mész? – kapott csuklód után. – Nem hagyhatsz csak úgy itt!
– Már miért nem? – dacoskodtál.
– Ki kell engesztelned!
– Hát te megőrültél! – rángattad karodat, aminek következtében Jin magához húzott, még jobban karjai közé zárva. – Neked kéne engem, azok után, ahogy velem viselkedtél!
– Hm... meglehet... – gondolkozott el a férfi, miközben óvatosan leterített a szőnyegre.
– Jin, mégis mi-mit csinálsz? – hebegtél összezavarodva, ahogy párod ajkai nyakadra vándoroltak, kezei pedig felfedezőútra indultak testeden.
– Hát kiengesztellek, Édesem...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
