Amikor a szív diktál

9.rész

Z.:

A dübörgő zenét a hangszigetelt falak és ajtók ellenére is hallom,amitől csak mégjobban szétmegy a fejem.Az alkohol hatása miatt érzem,hogy a gyomrom és a beleim egyszerűen ki akarnak folyni a torkomon de mégsem tudok hányni ugyanis körülbelül semmi sincs bennem.Az,hogy hogy kerültem ilyen állapotba egy teljesen sötét szobába úgy,hogy senki sincs körülöttem pedig nagyon szükségem lenne valakire,mert egyedül innen felállni sem tudok az egy külön történet.

*5 órával ezelőtt*

-Azt a három dobozt hozzátok ide légyszi.-kiálltok oda a tornaterem másik oldalán álló két lánynak,akik meg is teszik amire kérem őket.A dobozba nyúlok és elkezdem az asztalokra pakolni a feketére festett rózsákat majd ugyanígy teszek a vörösekkel is.Ez volt az utolsó dolog az elintéznivalók listáján ezért miután végzek ezzel írok egy sms-t a bátyámnak,hogy jöjjön értem ugyanis kihasználva,hogy egy nappal előbb hazajött és nem szükséges vezetnem ma ő furikáz minket Nárcisszal.Apropó Nárcisz ő már készülődik nálunk ugyanis tudom,hogy neki ez a folyamat sokkal tovább tart,mint nekem plusz az utolsó simításoknál nem volt rá szükség így hazaküldtem.Mikor Rafael válaszol,hogy tíz perc és itt van felveszem a kabátomat és a táskámat majd kibattyogok az udvarra,ahol elszívok egy cigit.Nem szokásom dohányozni,mert nagyon támogatom az egészséges életmódot és igyekszem is követni de nagyon nehéz és stresszes napokon vagyok túl.Éppen ezért esik olyan émelyítően jól beszívni a káros nikotin füstöt,ami a kifújásakor szürke felhőt alkot arcom köré tökéletes harmóniát alkotva az alapból is szürke és ködös idővel.Épp abban a pillanatban fordul be a szürke kocsi az iskolám utcájába bátyámmal a volán mögött amikor bakancsommal elnyomom a csikket.Komótosan kezdek el sétálni az autó felé majd kabátomat ölembe véve beülök az anyósülésre.

-Mizu te bánat fejű?-kérdezi a melletem lévő miközben kicsit lejjebb tekeri a borzalmas rock zene hangerejét amit én egész egyszerűen egy gomb megnyomásával hallgattatok el teljesen.

-Túl fáradt vagyok ehhez a szarhoz.-jelentem ki mikor hátradőlök az ülésben.

-Tudod mi a szar.-akad ki egy pillanatra majd egy fokkal nyugodtabban néz rám.-Gondolj arra,hogy túl vagy rajta.

-A nehezén még nem.Megszervezni egyáltalán nem volt olyan nehéz mint résztvenni rajta ezek után.-magyarázom neki ő pedig tökéletes tudja,hogy mire célzok.

-Egyszerűen csak elkerülöd és ennyi.Lehet ott sem lesz.-próbál megbékéltetni azzal,amivel ő is tudja,hogy nem fog tudni.

-Utálom Rafael,érted?Egyszerűen utálom azt az embert azóta,hogy belépett a tantermünk ajtaján és életcéljának jelölte ki,hogy tönkretegye az életemet.-rázom meg a fejem.

Az említett illető nem más mint Raul tanár úr.Tegnap megpofoztam és egyáltalán nem sajnálom.Olyat csinált amit senkinek sem nézek el,neki pedig főképp nem.Semmi joga nem volt hozzá,hogy poénkodjon a húgom betegségével.Tíz éves voltam,amikor született és tizenkettő amikor elment közülünk ugyanis gyógyíthatatlan szívbetegséget diagnosztizáltak nála.Mindig velem marad és mindig őrizni fogom az emlékét neki pedig valószínűleg lövése sincs róla,hogy milyen amikor elveszítünk egy hozzánk ennyire közel álló személyt.Éppen ezért gondolkozhatna el egy kicsit mielőtt kiejt valamit a száján.

-Igen Zafira tapintatlan volt,viszont honnan kellett volna tudnia,hogy Emmának ilyen betegsége volt?-tette fel a jogos kérdést a bátyám.

-Sehonnan Rafael...sehonnan hát nem érted?Épp ezért nem szabad viccet űzni egy olyan dologból amivel fogalmad sincs kinek fogsz a lelkébe taposni.-nézek felfelé,nehogy kifolyjon egy könycsepp mert tapasztalatból tudom,hogy azt még ezer fogja követni.