Amikor a szív diktál

10.rész

Z.:

Ha a másnaposságba bele lehetne halni én már fel sem keltem volna ma.Résnyire kinyitom a szemeimet,de még így sem látok semmit a teljesen lehúzott redőny miatt.A fejfájás és a hányinger az ébredésem pillanatától velem vannak és amilyen makacsok nem hiszem,hogy egyhamar meg tudok válni tőlük.Homlokomra rakom a kezem,amivel természetesen nem sikerül megszűntetnem a fejemben a szúró érzést ezért sóhajtva felülök és elindulok világosságot varázsolni ami nem megy túl egyszerűen hisz minden másodpercben úgy érzem be fogok hányni,de tudom hogy az éjszaka alatt már minden kijött belőlem.Amikor végre látok is valamit megpillantom,hogy az ágyam másik oldalán lévő ágynemű is össze van gyűrődve de még el sem tudok gondolkozni rajta,hogy ki aludhatott mellettem ugyanis az ajtó kinyitódásávál együtt megjelenik a bátyám.

-Szögezzük le,hogy nagyon nem vagyok rád jelenleg büszke,viszont tudom,hogy milyen szar a másnaposság ezért hoztam ezeket.-néz le a kezében tartott tálcára majd az ágyhoz sétál és lerakja oda.Ahogy elnézem tényleg van rajta minden a teán és kávén keresztül a pirítósig valamint gyógyszerekig.

-Te aludtál velem?-kérdezem mikor visszafekszik oda,ahol megérzésem szerint az éjszakát is töltötte bár kómás állapotom miatt ebben nem vagyok teljesen biztos.

-Persze,azért csak nem hagyom egyedül ennyire kiütve a húgomat.-rázza meg a fejét-Na gyere!-paskolja meg a mellette lévő helyet.

-Nárcisz?Mesélt valamit?-kérdezek rá amikor felelevenítem a fejemben a tegnap estét aminek végére már csak halványan emlékszem.

-Semmit csak annyit tudok,hogy összevesztetek és ő nagyjából fél tizenegykor már hívott is,hogy menjek érte.-válaszolja

-És én hogy kerültem haza?-nézek fel rá teli szájjal

-Épp odaértem érted körülbelül éjfélre ugyanis te nem szóltál semmit aztán annyit kellett látnom,hogy a tanárod akit azt hiszem Raulnak hívnak a karjában cipelve hoz ki téged és innentől átvettelek ugyanis a lábadon sem tudtál állni majd hazahoztalak és lefektettelek.

-Akkor azt hiszem ideje elmesélnem mindent.-bólintok egyet

-Hát lehet nem ártana.-ért egyet

-Szóval kezdem azzal amire még emlékszem.-vágok bele és elmondom neki a tegnap este történteket.Ő a testvérem és mindenkinél jobban megbízom benne.Tudom,hogy nála jóindulatúbb vagy megértőbb emberrel nem is beszélhetném ezt meg.Sajnos mióta egyetemre jár és csak hétvégékre jön haza már nem olyan a kapcsolatunk mint volt és nem tudunk mindig leülni és átbeszélni a napunkat mert nincs rá időnk.Mégis teljesen természetes,hogy ha valami nagy vagy akár kisebb dolog történik velünk akkor azt legelőször a másikkal osztjuk meg.Mivel két év elteltével mi voltunk csak ketten egymásnak a húgunk halálát is együtt vészeltük át és azt hiszem az pecsételte meg az addig is nagyon szoros kapcsolatunkat és akkor lettünk egymásnak ennyire hihetetlenül fontosak.

Miután semmit sem kihagyva elmesélek neki literálisan mindent őrjítően néma és feszült csend következik.Én várok a reakciójára ő pedig próbálja felfogni és megemészteni amit mondtam.

-Azt a kurva.-nyögi ki tenyerébe temetett arccal.

-Ugye nem ítélsz el?-teszem fel neki a kérdést amire minden félelmem ellenére legbelül pontosan tudom a választ.

-A húgom vagy Zafira.-néz rám jelentőségteljesen.-Akármit tennél én nem tudnálak elítélni.Illetve azért maradj normális keretek között és ne ölj meg senkit ha lehet.-mosolyodik el.-Viszont azt azért remélem tudod,hogy rettentő veszélyes dologba keveredtél.