Marvel egypercesek

Bucky Barnes x Reader

Sietve kaptam fel a kabátom majd a cipőmet, ahogy kiakartam menni az ajtón, de valaki nem engedte.
-T/N Rogers! Hova ilyen sietősen? – vonta fel a szemöldökét apa.
-Sétálni, nem akarom lekésni a naplementét – toporogtam idegesen.
-Ez esetben mehetsz – nevette el magát, majd kisuhantam az ajtón. Kinyitottam a kaput, és rohanni kezdtem a tőlünk nem messze lévő park felé. Megint elkéstem, így nem a megbeszélt időpontra értem a találkára.
-Bucky, itt vagyok – fogtam meg a vállát, mire egy csokor rózsával a kezében megfordult.
-Szia T/N. Ez a tiéd – nyújtotta felém a csokrot, amit egy nagy mosollyal kivettem a kezéből, és bele szagoltam.
-Köszönöm szépen, nagyon szépek – nyomtam egy puszit az arcára.
-Megint késtél. Féltem, hogy nem jössz el – nézett rám idegesen.
-Bucky. Ilyenért felesleges félned. Sajnálom, hogy elkéstem, de apa feltartott, meg nem találtam meg a nadrágom – néztem a cipőimet zavaromban.
-Steve már csak ilyen – emelte fel a fejem, és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Merre megyünk? – kulcsoltam rá a kezem az övére.
-Én a sétálásra gondoltam, nem nagyon szeretem a tömeget – harapta be az ajkát, majd lenézett a kezeinkre.
-Mi a baj? – néztem rá egy apró mosollyal.
-Nem kényelmetlen? Mert ha szeretnél átjöhetsz a másik felemre – mozgatta meg az ujjait.
-Nagyon is kényelmes. Még jobb lenne, ha levennéd a kesztyűt – néztem rá boci szemekkel, mire levette a ruhadarabot a kezéről. – Köszönöm – kulcsoltam rá újra a kezem.

Sétálgattunk, meg beszélgettünk, ameddig el nem kezdett sötétedni. Bucky nem lakik innen olyan messze de mégse hagyhatom, hogy ilyen időben egyedül sétáljon haza.
-Nem jössz el hozzánk? Neked mindig van hely – kérdeztem, mikor már visszafelé mentünk.
-De szívesen elmegyek – a házunktól egy saroknyira elengedtük egymás kezét, és visszavette a kesztyűt is.
-Bucky foglald le apát, ameddig felviszem a szobámba a csokrot. Kérlek – döntöttem a fejem vállának.
-Rendben van. Igyekezz – nyitottunk be a házba, majd egy gyors "szia apa" után felrohantam a szobámba, letettem a rózsát az ágyamra, utána kimentem a szobából, aztán gondosan becsuktam magam mögött az ajtót.
-Hát te? Szevasz haver – pacsiztak le, majd megölelték egymást.
-Találkoztunk T/N-vel miközben sétált, aztán kérdezte, hogy nem jövök-e ide, hogy ne kelljen haza sétálnom, merr ti közelebb laktok – vette le a kabátját, majd a cipőjét. Annyira jól áll neki a rövid haj, istenem, megveszek érte. Leültek és a kanapéra, majd elkezdtek nézni egy filmet. Ahogy ezt megláttam odasiettem es lehuppantam a kettő izompacsirta közé. Bucky előtt átnéztem a konyhába, ahol felhalmozódtak a piszkos edények. Ma kedd van, szóval ez az én napom. Apával felosztjuk a mosogatást, egyik nap ő mosogat, a másik nap én. Elfintorodtam, majd elindultam a konyhába, ahol levettem egy vázát majd szóltam, hogy megyek fürödni. Csak mondták, hogy rendben de a lépcső közepén tarthattam, mikor meghallottam apa hangját.
-Szerintem van valakije. Az utóbbi két hétben, sokszor jár sétálni, és mindig rohan – sóhajtott egyet.
-Nem hiszem, hogy lenne valakije. Tényleg csak sétált, mikor találkoztunk nem volt vele senki, és körülötte se volt senki – védett meg Buck.
-Akkor biztos, hogy szerelmes, vagy tetszik neki valaki. Soha nem készülődik a sétára ennyit – kortyolt bele talán a kávéjába.
-Szerintem ráérsz ezzel akkor foglalkozni, ha bemutatja a srácot – sóhajtott egyet. Apának igaza van. Szerelmes vagyok abba a férfiba aki itt ül nálunk. James Buchanan Barnesba. Lépteket hallottam, így gyorsan felfutottam a szobámba, és a vázába engedtem vizet, majd beletettem a rózsákat. Felkaptam egy bő pólót, meg egy rövidnadrágot, és letusoltam.

Miután kész lettem, lementem a konyhába és neki álltam mosogatni. Hallottam, ahogy apa mondja, hogy megy fürödni. Apa eltűnt az emeleten, Bucky pedig egy szempillantás alatt itt termett mellettem.
-Segítek, én eltörölgetem azokat amit elmostál – nyelt egy nagyobbat, amit nem tudtam mire vélni.
-Köszönöm – nyomtam egy gyors puszit az arcára, mire csak lehajtotta a fejét. – Mi a baj Bucky? – néztem rá aggodalmasan.
-Nem folytathatjuk ezt T/N. Százhat éves vagyok, kisbaba korod óta ismerlek. Láttam ahogy felnőttél, és ha Steve megtudja mi folyik kettőnk között, soha többet nem láthatjuk egymást. Egyszerűen túl öreg vagyok hozzád. Családot is kell alapítanod valaki olyannal, aki nem egy metálkaros gyilkos – törölte el az utolsó tányért. A könnyeim csak folytak le az arcomon, minden egyes szava egyre jobban fájt.
-Mondhattad volna előbb is – néztem rá könnyáztatta szemmekkel. Direkt úgy mentem el mellette, hogy meglökjem, majd felrohantam a szobámba. Két hónapja találkozgatunk, és képes most közölni, amikor már beleszerettem. De úgy, hogy az életemet is odaadnám érte. Leültem az ágyamra, elővettem a fejhallgatómat, amit bedugtam a telefonba, majd rátettem a fülemre. Éjjeliszekrényemről elvettem a könyvem, és azt kezdtem olvasni.