Jeremy Renner x Reader

497 22 1
                                    

T/N=Te neved
T/V/N=Te vezetékneved
(Jeremy annyi éves amennyinek gondolod)

A lakásomból kilépve zártam be magam után az ajtót, majd a liftbe beszállva megnyomtam a gombot, ami levisz a blokk bejáratához. Kiléptem a szerkezetből, majd a bejárati ajtón is. Ahogy kitettem a lábam az épületből, a hideg levegő azonnal megcsapott, ezért összehúztam magamon a fekete szövetkabáromat. Elkezdtem a park felé sétálni, így kora tavasszal egyre többen járnak arrafelé. Arra gondoltam, hogy kimennék fotózni. A természetet és az embereket. Hál' istennek, a környéken lakó emberek nagyon kedvesek, így meg szokták engedni, hogy lefotózzam őket, majd elküldjem nekik, miután egy kicsit alakítottam rajta a szerkesztő appomon.

Ahogy kiértem a most eléggé kihalt parkba, egyből megpillantottam egy párt és lassan elkezdtem feléjük sétálni. Amint megpillantottam, hogy a pár férfi tagja a híres színész, Jeremy Renner, a nő pedig Scarlett Johansson, egy picit leblokkoltam, de utána ismét feléjük vettem az irányt.
-Jó napot, elnézést a zavarásért, de arra gondoltam, hogy lefotózhatnám magukat? - tűrtem a fülem mögé egy hajtincset zavaromban.
-Persze, természetesen. A barátnőm és én is benne vagyunk. Ugye, Scarlett? - nézett rá ezek szerint a barátnőjére.
-Jeremy, így is húztam az időt. Várnak a barátaim - nevette el magát Scarlett.
-Hát akkor csak én maradtam, ha nem zavarja - nevette el magát. Olyan aranyos.
-Dehogyis. Örültem a találkozásnak - néztem rá Scarlettre egy mosollyal.
-Szintén. Sziasztok! - intett egyet, majd elindult, gondolom a barátaihoz.
-Merre szeretne menni? Vagy mire gondolt? - nézett rám oldalra billentett fejjel.
-Mi lenne ha tegezne? Szerintem így huszonhét évesen nem hiszem, hogy öreg vagyok.-kuncogtam el magam.
-Dehogy. Te is tegezz engem. Hogy hívnak? - nyújtotta felém a kezét.
-T/N T/V/N. Te pedig Jeremy Renner, ha nem tévedek - fogtunk kezet.
-Nem, nem tévedsz. Csodálkozom, hogy nem támadtál le - kezdett el nevetni. Határozottan édes nevetése van.
-Nem vagyok az a fajta. Attól még, hogy szeretem a bosszúállókat, és te vagy a kedvencem, te is ember vagy - kezdtem el sétálni egy jó hely után kutatva.
-Ilyen bókot is ritkán kapok, hogy én vagyok valaki kedvence - sietett utánam.
-Pedig szerintem nagyon király az egész karaktered. Meg jól is nézel ki. Nagyon - jöttem zavarba.
-Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki - nevette el magát.
-Itt jó lesz? - néztem körbe egy fákkal teli helyen.
-Ha neked jó itt, akkor nekem is. Te vagy a fotós. Tiéd a pálya, hercegnő - kacsintott rám. Komolyan Jeremy közelében olyan vagyok mint valami paradicsom.
-Rendben. Hát akkor állj nekem háttal és én pedig majd beállítlak - kapcsoltam be a fényképezőgépem.
-Nem inkább fel? - harapta be az ajkát, majd egy pimasz mosoly kúszott az arcára.
-Nem is tudtam, hogy ilyen perverz fantáziád van - nevettem el magam, már megint paradicsomvörös arccal.
-Hercegnő. Többet is tudok, de nem csak mondani, hanem mutatni - vigyorodott el. Akaratlanul is de egy mosolyra kényszerített a beszólása.
-Inkább maradj nyugton - nevettem el magam. - Fordítsd jobbra a fejed kérlek - néztem bele a gépembe, majd fotóztam egyet. - Ez így nem jó - morogtam a képet nézve. - Szabad? -bólintott, majd megfogtam a vállait, és elfordítottam egy kicsit jobbra. - Lépj is jobbra, így fájni fog - kezdtem el nevetni.
-Jaj, jó bocsi - nevette el magát ő is. Kezeimet ráraktam az arcára, majd azt is még egy picit jobbra fordítottam. Csak miután végeztem nem tudtam elszakítani a tekintetem a gyönyörű zöld szemeiről, és a kezeimet pedig az arcára helyeztem. Testével is felém fordult, majd a kezeit a derekamra tette, és magához húzott.
-Gyönyörű vagy, okos és aranyos - suttogta az ajkaimra.
-Te pedig rohadt helyes, okos, és tehetséges - ahogy beszéltem, ajkaink súrolták egymást. Pár másodperc telt csak el, de megcsókolt. Egy másodpercig sem haboztam, azonnal visszacsókoltam. Kezeimet átkulcsoltam nyaka körül, és még jó pár percig folytattuk a csókot.
-Remélem tudod, hogy ez bármikor megjelenhet a neten - vált el tőlem.
-Nem érdekel - tapadtam újra ajkaira, amit készségesen viszonzott is. - Most már folytathatjuk a fotózást - nyomtam egy utolsó puszit arcára, és újra beállítottam úgy, ahogy állt. Visszálltam körülbelül oda, ahol nemrég voltam. Kezembe véve a kamerám kezdtem el őt fotózni. Megnéztem a képeket és nagyon jók lettek. Még otthon szerkesztek egy picit a színeken és tökéletes lesz.
-Kész vagyunk - szaladtam oda hozzá, és megmutattam neki a képeket.
-Hát, ezek nagyon gyönyörűek. Átküldöd őket, hercegnő? - karolta át a derekam.
-Persze. De szerintem ideje lenne haza menni nem gondolod? - döntöttem a fejem mellkasának, nagyon sóhatjva.
-De igen. Hazakísérlek - nyomott egy puszit a hajamba.
-Köszönöm, de csak akkor tedd ha neked nem gond - néztem fel rá.
-Dehogy gond - mosolyodott el, és megcsókolt.
-Akkor induljunk - váltam el tőle és elindeultunk a lakásom felé.

-Itt vagyunk. Nem jössz fel? Elég késő van - pillantottam rá, miközben az ajtót nyitottam ki.
-De igen, és köszi, hogy maradhatok - indultunk a lift felé. Amint felértünk az emeletemre, még gyorsan felmentünk azon a pár lépcsőfokon amik a lakásom ajtajához vezetnek. Kinyitottam az ajtót és levettem a cipőmet és a kabátomat.
-Érezd magad otthon - mosolyogtam rá és elindultam a konyhába. - Kérsz valamit? Van vacsi meg italok is - támaszkodtam a konyhapultnak.
-Van időnk, vagy sietsz valahová? - állt elém, és kezeivel megtámaszkodott a két oldalamon.
-Én nen sietek sehová - ültetett fel a pultra.
-Remélem nem leszek túl gyors - mondta, majd gyorsan és szenvedélyesen megcsókolt. Pár perc után letért a nyakamra, majd azt kezdte el puszikkal behinteni.
-Egyeltalán nem gyors - sóhajtottam a szavakat. Beletúrtam a hajába, majd felhúztam magamhoz, és megcsókoltam.
-Ugye szedsz tablettát? Mert ha nem, akkor még most le tudok állni. Még - szívta be mélyen a levegőt.
-Igen szedek. Csak ne állj le - húztam magamhoz, és lábaimat dereka köré kulcsoltam.
-Hol van a szobád, hercegnő? - emelt le a pultról és kimentünk a kicsi folyosóra.
-Egyenesen és jobbra - kezdtem el puszikkal behinteni a nyakát. Amilyen gyorsan csak tudott, benyitott a szobámba, és ledöntött az ágyra. Eszemben sem volt elengedni őt a lábaimmal. Elkezdtem kigombolni az ingjét, majd lehúztam róla.
-Ez így nem fer - húzta le rólam a pólóm, majd kikapcsolta a melltartóm. Elkezdtem kicsatolni az övét, miközben ő elkezdett mindenhol puszilgatni. Pár perccel később már egyikünkön sem volt ruha.
-Remélem kibírod, mert nem bírok magammal - suttogta a fülembe, majd belém hatolt. Eleinte egy kicsit fájt, de utána már csak az élvezettől sikítoztam. Szerintem a szomszédok azt hitték kínoznak.

Miután végeztünk, külön-külön letusoltunk, majd befeküdtünk az ágyamba.
-Ezt meg kell ismételnünk - szólalt meg hirtelen, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
-Egyetértek - bújtam hozzá.
-Ha benne vagy, elvinnélek randizni - nyomott egy puszit a hajamba.
-Miért ne lennék benne? Természetes, hogy benne vagyok - kuncogtam.
-A lesifotósok végett kérdezem. Lehet mire felkelünk tele lesz az internet a képeinkkel. Már látom a címeket; Jeremy Renner és az új titokzatos barátnője, vagy Jeremy Rennernek barátnője van? Na meg ehhez hasonló címek - sóhajtott.
-Jeremy. Megmondtam, hogy nem érdekelnek az újságok, se az internet. Engem csak te érdekelsz - mosolyogtam rá.
-Ezt örömmel hallom - szorított magához. Ezután nem sokkal már csak az egyenletes szuszogását lehetett hallani, majd nem sokkal később én is elaludtam a karjaiban.






Remélem tetszett nektek ez a oneshot🙈
-papichulo

Marvel egypercesek Donde viven las historias. Descúbrelo ahora