Scream Out || Jikook ff. ||

Part 11

A tömegtől, mely már másodjára gyűlt össze, ám jelenleg egy másik helyen, pontosabban az iskola aulájában, teljesen felfordult a gyomrom. A pompázó lámpafények hatására a díszes oszlopok még magasabbnak tűntek a szokásosnál. Ha rájuk néztem azonnal elszédültem. A lépcsősort, mely a széles kénfekete színpadhoz vezetett sem lehetett látni, annyi diák volt körülöttem. Kangjoonék mellettem álltak, valahol középen helyezkedhettünk el. Székeket nem kaptunk a hirtelen jött bejelentés miatt, ezért állva kellett végig hallgatnunk a változatos grimaszait letagadó igazgatónőt. Fekete kosztümöt, egy fehér inget és egy krémszínű lakkcipőt viselt. Pompásan festett, teljesen rá illett a komoly jellem. Egy ismeretlen is azonnal rávágta volna, hogy az a nő bizony egy magas pozíciót töltött be valahol. Olyan 30 és 40 között lehetett, ráncok nem borították fehér bőrét. Feketésbarna haját kontyba tűzte, de egy pár apró hajszál kikandikált füle mellett, s azokat idegességébe nem győzegette eltűrögetni. Látszott rajta, hogy nagyon igyekezett összeszedni magát. Nem csoda, hogy megsajnáltam szegényt.
A csend olyan hangosan uralkodott a helyiségben, hogy még a játszadozva repülő legyek és muslicák idegroppantó hangját is hallani lehetett. A diákok nagy része szótlanul figyelte az igazgatónőt, s a mellette álló professzorokat, akik komolyabb helyet töltöttek be. 

- Iskolánk történetében még nem történt ehhez fogható eset. - a hölgy magabiztosságot felöltve belekezdett a várva várt beszédbe. Kíváncsian szemléltük, ahogy lassan körbe tekintett a tömegen a hatásszünet kedvéért. A feszültséget tapintani lehetett. - Mint igazgató, s mint tisztességes koreai polgár, kötelességem őszintén kinyilvánítani az igazságot diákjaim és az intézmény érdekében. Mindannyian megérdemlik, hogy megtudják, mi is történt valójában a ma délután folyamán. - szemét leszögezte az faállványra helyezett papírokra, majd halkan felsóhajtott. Bármi is állt a sorok között abban a szövegben, nem lehetett könnyű felolvasnia. Kellett neki egy kisebb idő mire ismét megszólalt. Hangja immár erőteljesebb, ugyanakkor hidegebb volt, a fegyverként használható pengeéles jégnél. - Két nappal ezelőtt, március 12-én holtan találták iskolánk orvosi karján tanuló diákját, Choi Yeonát. - a diákhad eddigi léte teljesen felborult. Mindenki suttogni és károgva beszélni kezdett, páran drámaibb reakciót is lejátszottak, melyek hol igazak, hol galád hamisságot rejtettek magukban. Én viszont még levegőt is elfelejtettem venni. A rosszullét szembe nézett velem és rohadt vigyorával ismét köszöntött engem. Szemeim megakadtak és szilánkként törtek szét újra, s újra.

Ekkor értettem meg.

A hang, mely elakart érni a lányhoz tartozott. Így már minden tisztává vált. Korábban, a látomásomban ködös volt a tudat, miszerint Yeona miért úgy jelent meg, ahogyan. A vér mely őt borította határozottan az övé volt. S ő ezt próbálta elmondani nekem. Csakhogy én nem hallottam őt.

De miért nem hallottam? Miért?

Fejem zúgni kezdett, látásom egyre jobban készült megfakulni a kitörő könnyektől. Mély beleéléssel tartottam vissza őket, hisz egy részem még most sem akarta feldolgozni a kirakott kép kockáit, mely már szín tiszta egészben mutatták meg a valóságot. Kangjoonék döbbent hanglejtéssel susmorogtak, majd pillantottak felém. Ám én csakis az igazgatónőre figyeltem. Tudni akartam a részleteket.

A lány arca előttem lebegett, de még nem rajzolódtak ki egészen a vonásai. Csupán egy homályos köralak vibrált valahol egy másik valóságban.

- Minden bizonnyal össze vagytok zavarodva. Ám azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk a dolgokat. - folytatta berekedett hangon az igazgatónő, majd gyorsan megköszörülte torkát. - Túlnyomó részleteket nem mondhatok a gyászoló család tisztelendő kérése végett, így hát tömören fogok beszélni. - magamban már folytogatni tudtam volna a nyakamat, annyira irritált a megkövetelt apróbb szünet, melyre láthatóan szüksége volt a nőnek. Ám az empátia ekkor teljesen eltűnt belőlem. - Choi Yeona holttestét a jól ismert Jihwaya nevezetű étteremnél találták meg. Ezen a helyen dolgozott aznap este iskolánk képzőművészetet tanuló diákja, Han Guseok. A DNS vizsgálatok, illetve egyéb megfigyelések által a rendőrség határozott bizonyítékok révén letartóztatták Han Guseokot gyilkosság elkövetése vádjával. A nyomozás nem ért véget. A kihallgatások a holnapi naptól lépnek igénybe. Így hát, akik közeli kapcsolatot ápolnak Han úrral, behivatásra számíthatnak. Ezek mellett, aki önkéntesen szeretne jelentkezni, s elmondani a tapasztalatait, illetve észrevételeit, az bátran megteheti.

- Hogy mi van? - Joohyuk szavai tökéletesen reprezentálták a jelenleg érzett kavalkádot, mely egész lényemet betöltötte. Sokáig egy bizonyos ponton tartottam a szememet és megállás nélkül kérdéseket tettem fel magamban.

Valaki hazudott. Hisz hazugságnak kellett lennie, ugye? Guseok miért bántaná a barátomat, akit tudtommal nem is ismert? Talán tett valamit a lány? Vagy csak én ismertem félre a fiút? Az egész szituációnak nem volt értelme.
Igen, Guseokot sok-sok titok hálózta be, de ez alól Yeona sem volt kivétel. A fiú pedig nem az a fajta volt, aki csak kedve szerint ölegetné az embereket. Nem és nem.

Ezt az állítást nem fogadtam el.

- Befognak hívatni. - böktem ki nagy nehezen idővel. Az igazgatónő még beszélt egy kicsit, de azt már nem értettem jól. Nem tudtam rá koncentrálni. - Befognak hívatni. - ismételtem meg, immár barátaimra, s a komor arcú Jungkook felé fordulva, aki úgy festett, mintha rejtvényt próbálna fejteni.

- Igen, tudjuk. - Kangjoon vállamra helyezte tenyerét és egy bíztató mosollyal ajándékozta meg lehetetlenül kétségbeesett ábrázatomat. Nem nyugtatott meg. Rohadtul nem. Viszont értékeltem a gesztust. - Jimin, először is nyugodj meg. Tudod. Mély levegő háromszor, mert - kezdett bele a megszokott szövegbe, melyet nem is kellett folytatnia, hiszen egyből közbe vágtam.

- Mert az az igaz szám. Igen tudom. - pilláim lehunytam egy percre és küszködve, de véghez vittem az ajánlatot. Valamivel sikerült lejjebb vinnem a pulzusom, s már Yeona kísértő arca is végleg eltűnt előlem. Viszont az a kis csipkedő és mézként édes hangja még ott lapult a fejemben, ami apró vágásokként ért fel bőrömön.

Kangjoon alsó ajkába harapott és mélybarna szemeivel szüntelenül engem nézett. Íriszei már nyomot égettek bennem, de nem zavart. Megszokott, hogy ennyire aggódni szokott értünk, mégha olykor nem is tűnik úgy. A kis segítő beszédet is ő találta ki annak céljából, hogy legyen valami, amibe bele tudunk kapaszkodni mindhárman és csakis hárman. Innen jött ez a különleges szám. S babona ide vagy oda, nem egyszer hozott szerencsét nekünk.

- Mennünk kellene. - mondta Joohyuk megszakítva a meghitt pillanatot. - Oszlik a tömeg.

- Igaza van. - helyeselt Jungkook. A férfi összehúzta szemöldökeit állkapcsával együtt. Igazán ijesztő volt így a kinézete, mintha csupán egy lélegzetvétellel kitudott volna nyírni valakit. Ezekből ítélve ő is sejtett valamit, amiért nem tudnám hibáztatni, hisz én is így voltam ezzel.

- Van még órátok? - kérdeztem, mire két fejrázást kaptam. - Akkor menjünk hozzám. Ott megbeszéljük a dolgokat.

Nem terveztem többet mondani, ugyanis tisztában voltam vele, hogy a jelen lévő szemek közül biztosan volt olyan, aki engem figyelt. Volt pár diák, aki tudta, hogy néha összejöttem egy két szóra Guseokkal. S hát mit nem számít manapság az előítélet? Biztosan elhurrogtak már rólam pár szaftos megjegyzést az utóbbi percekben. Így hát a mai nap senkiben sem akartam megbízni Kangjoonékon kívül és elakartam kerülni mindenkit.
Jungkook is egy zavaró tényező volt, de jelen esetben még ez is hidegen hagyott. Ameddig kussban marad és nem kotyogja ki a dolgainkat, addig rendben vagyok vele.

- Akkor indulás csajok. - Joohyuk egy minden viccet felülmúló megnevezéssel karolt át minket, s uszított előre.

A kijárathoz érve Joohyuk elengedett minket és felgyorsította lépteit, hogy minél előbb a szabad levegőre térjen. Meg is jegyezte, hogy mennyire elege volt már a használt és poros levegőből, ami bent lappangott. Ezzel nem tudtunk vitába szállni. Mélyen belélegeztem a friss szellőt, mely egyből egy mosolyt lendített arcomra. Ám az nem maradt ott sok ideig, mikor gondolataim ismét a két barátomra kalandoztak. Az egyik halott volt, a másikat pedig gyilkolással vádolták. Azt sem tudtam hol kezdjem az összeragadt fonalak kibogozását.

BMA