Part 6

119 12 2
                                    

Fuss!

Egy éles hang csattant el fejemben. Erőteljesen visszhangzott, s néhol sokszor összemosódva megismételte magát. Szívem minden egyes dobbanásával kiakart jutni mellkasomból, ezt levegő vetélem is jelezte.

El kellett onnan tűnnöm.
Megmerevedett termetem mozgásba kezdett, immár csakis az érdekelt, hogy biztonságban haza érjek. Nem néztem vissza, szemeim csakis előre vezettem.

Annak ellenére, hogy észrevétlen maradtam, olyan hevesen szedtem lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam. Szemeim előtt maradt az a rideg érzet, mely a férfi arcán ült. Semmi megbánás nem lappangott, csupán a tisztátalan élvezet. S ez rémített meg leginkább. Noha nem volt újdonság ezen fajta brutalitás, mégis belém égett. Hirtelen már nem is éreztem olyan jól a hideg levegőt, mely arcommal játszadozott gyorsaságom miatt, hisz testem teljesen átmelegedett. Hibásnak véltem, hogy milyen könnyedén átadtam magamat annak a különös erőnek, mely nélkül biztosan simán elsétáltam volna az utca mellett. Kíváncsi voltam a vékony alak kilétére, s arra, hogy még életben maradt-e, miután elmentem. Vajon miért csapott le így rá az a kíméletlen fenevad? Nem találtam, nem kaptam is választ, egyetlen hang sem töltötte be fejemet. Kivételesen magamra maradtam a saját gondolataimmal.

Mikor már elfoglaltam helyemet a buszon, csak akkor tudtam valamilyen szinten megnyugodni. Átfutott az agyamon, hogy írjak-e Kangjoonak és Joohyuknak, de végül elvetettem az ötletet. Nem akartam, hogy aggódjanak értem, hiszen meg volt a saját gondjuk, ami épp elég leterheltséget jelentett nekik. Magamba folytani pedig nem lett volna valami bölcs döntés, de sok választási opcióval nem rendelkeztem. Ha anyáékkal beszélnék, talán az még rosszabb lenne. Eleve már félig benn vannak a seggemben a magán életemet illetően, annyira féltenek. Meg vannak győződve róla, ha nem kezelem magamat rendesen, akkor olyan sorsa jutok, mint a nagymama. S a kitartáshoz ez épp elég indok volt.

Haza érve nem váltottam sok szót se anyával, se nagybátyámmal, ugyanis mindketten az otthoni munkájukkal voltak elfoglalva, így nem tudtak sok figyelmet szentelni rám, aminek jelenleg örültem. A vacsora készen volt, azzal sem kellett foglalkoznom, hogy közös asztalhoz üljek velük, mivel megelőztek ezzel a munka végett. Néha megesik, mikor oly sok feladat zúdul rájuk még otthonra is, hogy akár késő estig melózhatnak a papírmunkákkal. Younmin bácsinak autószerelő műhelye van, ő az egyetlen tulajdonos, ezért általában, ha egy alkalmazottja sem segít neki, akkor rá hárul a munka. Anya ajánlotta neki, hogy besegít, de minden alkalommal elutasította. Anyának is megvannak a saját nehéz dolgai, semmiképp sem szeretne testvérét ezzel fárasztani. Az én ötletem a titkárnő felvétele volt, de bácsikámnak ez sem tetszett. Nem akart még több pénzt kiadni a munkásokra, mivel a biznisz még csak kezdetleges és nem ment olyan jól. Állítása szerint idő kérdése, s olyan sikeres lesz, hogy egész Szöul ismerni fogja a nevét. Milyen szép is volna, ha így történne!

Evés után megtisztálkodtam, ahogyan azt illik, majd fáradt és lomha mozdulatokkal ledőltem ágyamra. A haza fele úton történtek alig hagytak pár percre nyugodni. Számtalanszor felvillant a férfi arca, s a másik alak lefelé kígyózódó vére. A gondolatba is beleremegtem. Egy utolsó pillantást vetettem telefonomra, mielőtt aludni készültem volna. S milyen jól is tettem. Joohyuk üzent a közös csoportunkba helyzetét illetően. Vagy két ütést kihagyott a szívem. Nem haboztam, azonnal megnyitottam a beszélgetést.

Joohyuk
Nem hiszitek el baszki, mehetek tanulni külföldre...

Pupillám nagysága tízszeresére nőttek, még levegőt venni is elfelejtettem. Mégis mit jelentene ez? A vérnyomásom azonnal fel kezdett menni, hiszen nem tudtam, hogy meg kellene vernem Joohyukot, vagy a vállán kellene, hogy sírjak. Választ akartam írni, de Kangjoon szokás szerint beelőzött.

Scream Out || Jikook ff. ||Where stories live. Discover now