Side Effects (JeongChan)

Végre. (12.)

Jeongin szemszög:

- Anya, apa megjöttem - lépek be gyermekkori otthonom ajtaján. Édesanyám rögtön a nyakamba veti magát, pedig még bent se vagyok teljesen. Nevetve ölelem vissza a nálam kisebb szülőmet. 

- Édesem engedd el szegény gyereket, legalább hagyj rakja le a csomagját - szedi le nevetve anyukámat rólam édesapám. Miután minden cuccomat lepakoltam a férfi is egy hosszú ölelésbe von - hiányoztál nekünk!

- Ti is nekem - mosolygok rájuk. 

- Éhes vagy szívem? - megyünk a konyhába.

- Igen eléggé!

- Akkor egyél - tesz le elém egy nagy adag Jjajangmyeon. Miközben ettem elmeséltem szüleimnek, hogy mi történt mostanában a csapattal. Miután elfogyott az isteni étel, megköszöntem édesanyámnak és a szobámba vonulva kipakoltam. Miután minden cuccomat nagyjából a helyére raktam, kimentem a kertbe ahol édesapám a grillezéshez szükséges dolgokat rakta össze.

- Tudok valamit segíteni? - léptem hozzá mosolyogva.

- Nem kell, köszönöm. Viszont kérdezd meg anyádat is. Neki biztos kell! - bólintva indultam el a konyha felé. Beérve a helyiségbe szülőm épp a húst készítettet elő a sütéshez. 

- Tudok valamit segíteni? Apa mondta, hogy kérdezzelek meg téged is. 

- Esetleg felvághatnád a zöldségeket ha van kedved! 

- Rendben, máris. - lépek a konyhaszigethez ahol már elővannak készítve a zöldségek és csak a vágásra és pucolásra várnak. A fiókhoz érve veszek ki belőle egy kést és belekezdek a zöldségek pucolásába. Fél óra alatt kész is lettem vele, szóval úgy döntöttem, hogy átöltözök és elmegyek egy közeli kávézóba. 

Beérve nagyon családias hangulat fogadott. A falak barack színűek voltak és a fa bútorokkal tökéletes harmóniát alkodtak. A levegőben friss kávé illat terjengedt. Nem voltak sokan, egy fiatal egyetemista az egyik asztalnál -gondolom- tanult. Egy másik két személyes asztalnál egy fiatal lány ült és az óráját nézegedte. Gondolom vár valakit. A pulthoz lépve leadtam a rendelésemet, ami egy latte volt. Egy sarok asztalhoz ülve vettem elő telefonomat. Pár percen belül kihozták a kávémat, amit megköszönve vettem át a középkorú pincértől. 

-1 új üzenet-

Lixlix:
Szia Jeonginnieee
Arra gondoltam, hogy mire
visszajössz csinálok neked
valami sütit. Van valami amit
megkívántál?

Mosolyogva megrázom a fejem. 

Pici Innie:

Szia Lix~ Hmm egy adag brownie
jól esne. Olyan Lix fajta!

A kávém elfogyasztása után intettem a pénzárban álló dolgozónak, majd kiléptem az ajtón. A tengerpart felé vettem az irányt.

Odaérve a homokba leülve figyeltem a tenger hullámzását. Gondolataim egyből elterelőtek a fiúk felé, főleg Chan felé. A pólóm alól kihúzva a nyakláncomat képzeltem magam elé szerelmemet.

Kopogást hallok az ajtó felől és egy 'igen' elhangzása után egy számomra ismeretlen fiú lép be az ajtón. Végig nézve rajta rájövök, hogy nem koreai. Szürke haja amit kapucni alá rejtett homloka közepéig ér, fekete fülbevalók tökéletesen illik sötét szemeihez. Fekete ruhái alatt látszik izmos karja illetve combjai. Ujjain rengeteg ezüst gyűrű, nyakában kettő lánc foglal helyet.

- Bocsánat, hogy megzavarlak Yang Jeongin vagy, igaz?

- Igen, én vagyok az - köszörülöm meg a torkom.

- Szuper, esetleg leülhettek? - kérdezi mosolyogva. Istenem az a mosoly.

Halvány mosollyal az arcomon bólintok, ő pedig helyet foglal velem szemben.

- Meg be mutatkoztam. Christopher Bang vagyok, de szólíts csak Channak.

Észre se vettem és könnyek százai futottak verseny arcomon. Szipogva indultam vissza a házhoz. Az ajtót kinyitva lépek be a meleg házba és a cipőmet levéve indulok a szobám felé. Csak leszeretnek feküdni és aludni egy jót. Szobámba érve felkapcsolom a villanyt.

- Tudod elég szép levelet írtam, csodálkozom, hogy nem tépted szét - lefagytam. Ott ült előttem és szemembe nézett. Tehetetlenül álltam miközben szemeimben könnyek gyűltek össze. Nem tudom, hogy a dühtől vagy attól, hogy újra láthatom azt az embert aki szint hozott az életembe.

Csak ült és nézett. Nem szólt semmit nem jött oda, csak nézett.

- A többiek tudják, hogy itt vagy? - kérdeztem hidegen.

- Meg nem, te vagy az első.

- Megtisztelsz - hanglejtésem gúnyosan cseng.

- Tudom, hogy megérdemlem ezt a hangnemet, de azért kicsit fáj. - felnevetek erre a mondatara. Neki fáj? Akkor én mit mondjak?

- Tudod nem csak neked fájnak dolgok - nézek rá lenézően.

- Figyelj elbasztam, oké? Tisztában vagyok vele! De nem akartam, hogy aggódjatok. Nem értettétek volna meg mit miért teszek-

- Na persze - nevetek fel - Tudod ez rohadt önző dolog volt tőled.

- Befejeznéd es hagynád végre, hogy elmagyarázzam miért tettem? - csattan fel és elém lép. Ismét felnevetek mire kezei ökölbe szorulnak. 

- A többiek lassan hazaérvek, nekik magyarázkodhatsz.

- Jelen pillanatban rohadtul nem érdekelnek, engem csak te érdekelsz.

- Ez jutott volna eszedbe mielőtt elmentél - erre a mondatomra a falhoz tol és közelebb hajol. Nyakláncaink a mágnességnek köszönhetően összekapcsolódnak.  Szemeimbe nézve látom tekintetében a szeretetet. 

- Ha végre meghallgatsz akkor elmondanám, hogy miért hagytalak itt titeket - egy aprót bólintok -  két indoka volt ennek az egésznek. Az első, hogy a 22 életévét betöltött fiatalokat besorozzák a katonaságban Ausztráliában. Így is halaszottam 2 évet és azért mentem vissza, hogy elintézzek pár papír, hogy csak vészhelyzetben sorozzanak be. A másik pedig, hogy kaptam egy állásajánlatot egy producer céghez, mert látták a munkáimat és szeretnének velem dolgozni - megállt bennem az ütő. Ha végleg elmegy a bandának annyi. Ez a kevés idő is nehéz volt nélküle, mi lesz ha végleg elmegy?

- Ajjaj látom az összeesküvés elméleteke a fejedben - kuncog fel - nyugi nem fogadtam el.

- Ezért nem akartad elmondani? - suttogom - hogy ne-

- Hogy ne kezdjetek el egyből komplikálni és, hogy nyugodtan el tudjam intézni a dolgokat.

- Önző vagy

- Tudom mondtad már - nevet fel és lágyan megcsókol. Ó istenem végre. Ahogy ajkai találkoztak az enyémmel minden harag, fájdalom elszállt belőlem. Csak kettőnkre koncentráltam és, hogy mennyire hiányzott.

És igen ez is eljött. Szerintem sokan elásták már ezt a könyvet mondván úgyse lesz új rész és őszintén nem hittem volna, hogy valaha lesz. Majdnem egy év után viszont rávettem magam, hogy megírjam az utolsó részt. Őszinte leszek nem így tervezrem még minimum két részt szerettem volna ezen kívül, de akkor tényleg soha nem lett volna vége. És ez a rész sem lett a legjobb a véleményem szerint. Köszönöm szépen mindenkinek aki végigolvasta, remélem tetszett a sok késés ellenére is. És nagyon sajnálom, hogy ennyire nehezen és sok idő után lett vége. Még egyszer köszönőm mindenkinek nélületek nem folytattam volna! <3