Get Loki'd 4. - A Végtelenség kövei

Fülsüketítő csend

- Wanda! - a kiáltásra mindhárman a földön fekvő férfi irányába kaptuk a fejünket.- El kell pusztítanod. Nincs más út. Kérlek. - a kabátos, vörös hajú nő arcán egy könnycsepp gördült le.

- Ilyen ne kérj tőlem, mondtam.

Miközben beszéltek, a fák közül egyre több kiáltás hallatszott, melyeket lila villanások és fák törzseinek recsennései kísértek. Thanos az Erő-követ használja, és egyre csak közeledik felénk.

- Rhodey! - tűnt fel Natasha, a kommunikátorába beszélve. Bár már láttam, mennyire megváltozott a haja -szőke lett és vállig-érő-, mégis csak most jutottam el odáig, hogy ezen csodálkozzak, eddig ugyanis nem volt időm rá.- Vidd innen Víziót. A 17-es szektorban vagyunk.

- Úton vagyok.- jött a válasz a számomra ismeretlen Rhodeytól.

- Ne izgulj Wanda.- fordult Natasha a nőhöz.- Nem vagy egyedül. 

Egyre több harcos gyűlt össze körülöttünk. Ott volt a korábban megismert Bucky, egy hatalmas Hulk-szerű piros-arany páncélban a régen látott Banner, mellette Heimdall, és pár Okoyehoz hasonló harcos, ezüst lándzsával a kezükben.

-Hé, Banner!-kiáltottam a három méter magas páncélban kuksoló férfinak.

-Avgary! Heló! -köszönt vissza zavartan.

- Mi a helyzet Hulkkal? Ő...nem jön elő, vagy mi?

Miközben beszéltem, Okoye harcosai, akik előttünk álltak pár méterrel, szembe találták magukat a dühös Thanossal.

- Nem, az most nem megy...

- Nem vagy elég mérges? Feldühítselek?- kérdeztem gyorsan. Nem mintha erre a beszélgetésre lett volna most időnk.

-Nem hiszem, hogy tudsz segíteni...

-Nézd, ki van ott! - kiáltottam fel, amikor megláttam Lokit. Szegény ledermedt egy pillanatra, főleg amikor hatalmas üvöltés hasított végig a levegőn. A hangra még Thanos is felkapta a fejét. Pár pillanattal később nekirontott egy zöld bestia. 

Kettejük harca azonban nem tartott olyan sokáig, mint vártam. Sajnos Thanos a Végtelen kesztyűvel felülmúlta még Hulk erejét is. Diadalmasan emelte magasba az ájult Hulkot, majd méterekre elhajította, mint valami nehéz zsákot. Földet éréskor több fát is letarolt maga körül. 

Ekkor kezdtem úgy igazán kétségbe esni. 

Thanos ezután Okoye harcosait sem kímélte, ahogyan Heimdallt, és Buckyt sem, akik az ütésektől messze kerültek tőlünk.

Wanda és Vízió beszélgettek, de nem hallottam, hogy mit mondanak egymásnak. Csak hárman maradtunk Vízió védelmére, de sehogy sem vitt rá a lélek, hogy a halálba rohanjak, csak miután összenéztünk Lokival. Tudtam, hogy meg fogja támadni a titánt, és ebben nem hagyhattam egyedül őt. 

- Érdekes, hogy ti ketten valahogy mindig az utamba kerültök. - mondta Thanos, miközben mennydörgés hangjára figyeltem fel.

- Érdekes, hogy még mindig életben vagy, te féreg!- szóltam vissza, hogy húzzam az időt. 

 - Bátor vagy.- mosolyra húzta a száját. - Bátran fogsz meghalni. -Mielőtt a lila kő felvillant volna a kesztyűn, a magasba emelkedtem, Loki pedig rátámadt a titánra. Éppen ellenfelünk mögött értem földet és már szúrtam is lándzsát felé. Miközben egyszerre kettőnkel küzdött, látszott rajta, hogy már elfáradt, de még így sem jelentettünk nagy kihívást számára. Bal kezének ütése az oldalamat érte, én pedig tehetelenül repültem a levegőben, egyre messzebb tőle. Még mielőtt földet értem volna, eszembe jutott a mellényem. Gyorsan aktiváltam a rakétákat, bukfenceztem párat a levegőben, majd végre megálltam egy helyben. A fák között láttam, ahogyan Thanos Lokit hasonlóképpen teszi el láb alól.

Egy pillanat alatt kellet döntenem. Fel sem fogtam, hogy mit teszek, gyorsan az öntudatlanul zuhanó Loki felé vettem az irányt; ahelyett, hogy visszatértem volna Víziót segíteni. A talajtól alig másfél méterre kaptam el Loki karját, még mielőtt fájdalmasan földet ért volna. Hirtelen felpattant a szeme, és rémülten kapaszkodott belém.

- Foglak, nyugi.- szóltam neki.

- Én teljesen nyugodt vagyok! - jött a cseppet sem meggyőző válasz. Inkább leszálltam a földre vele együtt. 

- Ez a nap soha nem akar véget érni?- kérdeztem fáradtan. 

- Nem úgy tűnik...- Loki mosolyogva nézett fel az égboltra, ahol villámok jelentek meg. - De talán még van rá esély.

Már messziről láttuk, hogy a  következő pillanatban Thor nagy haraggal sújtott le a titánra. Összenéztünk, majd futásnak eredtünk. Közelebb érve láttam meg Vízió élettelen testét a földön, mellette Wanda sírt. Döbbenten néztem rájuk. 

Megszerezte az Elme-követ. Négy követ a hatból. 

Pánikolva néztem, ahogyan Thor újra és újra lesújt Thanosra. Gyerünk Thor. Te vagy az egyetlen, aki meg tudja őt ölni. Végül Thor fegyvere célba talált; a döbbent Thanos mellkasába fúródott.

- Mondtam, hogy végzek veled.- sziszegte az istenség. Nem mertem elhinni, hogy vége van. Féltem, hogy bármelyik pillanatban felvillanhat a piros Valóság-kő, és kiderül, hogy ez az egész meg sem történt.

- Kár...- mondta Thanos elhaló hangon- hogy nem... a fejemre céloztál. -azzal csettintett a Végtelen-kesztyűvel, melyen a négy kő egyszerre ragyogott fel. 

A csettintést döbbent csend követte. Csak a fákon táncoló falevelek hangját lehetett hallani, ahogyan a szél ellibbent mellettük. 

Ennyire nem tudja elfogadni a kudarcot? Hiszen a bolondját járatja velünk. Mind a hat kő nélkül nem képes véghez vinni a tervét...

...vagy mégis?

- Kár, hogy nem teljes a kőgyűjteményed, barom! - kiáltotta Quill. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Valami nagyon nem stimmelt.

- Steve? - Bucky hangjára kaptam fel a fejem. A férfi tett néhány reszketeg lépést, majd eldőlt. De mielőtt földet ért volna, porrá vált és teljesen eltűnt. Döbbenten bámultuk. Thanos keserűen felnevetett.

- Mit tettél?- kiáltott rá Thor, de már késő volt; a titánt magával rántotta egy űrhajóból érkező fény-nyaláb; csak a vihartörő maradt utána, rengeteg döbbent arc és fülsüketítő csend.

- Na ne...ezt ne...- hallottam Mordály ijedt hangát. A következő pillanatban Groot is eltűnt. Majd őt követte Mantis.

Rémülten néztem körbe, majd Lokihoz rohantam, és gyorsan átöleltem.

- Te nem tűnhetsz el- mondtam neki. - Nem teheted, érted?- hangom elcsuklott és éreztem, hogy pár könnycsepp gördül le az arcomon. 

- Semmi baj. Itt vagyok.- mondta Loki a tőle telhető legnyugodtabb hangon, de ez sem segített. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban eltűnhet, mit a többiek. Körülöttünk a csatazajt messziről érkező sikolyok és sírás váltotta fel.

Bele se mertem gondolni, hogy mit tettünk.