Tegnap voltunk várost nézni. Olyan gyönyörű itt minden. Nap végére lejártam a lábaimat és eléggé el is fáradtam. Kb. úgy estem be az ágyba.
Délután éppen amikor a tengernél sétáltunk, felhívták Isaacet, hogy beszállnak az üzletbe. Mondanom sem kell, nagyon örültünk neki. Úgyhogy ma vissza kell menni, hogy elintézzük a papírokat. Utána együtt ebédelünk hárman, majd este megyünk megünnepelni az újabb sikert.
-el sem hiszem még mindig, hogy beszállnak. Ez nagyon sok pénzt fog nekünk hozni. -mondta úton a cég felé.
-én sem. De szerencsére meg tudtad őket győzni. És ez a lényeg. Nem véletlen te vagy a főnök.
-már be sem fogok férni az ajtókon, ha így folytatod a bókolást. -színészkedett.
-ójaj! -nevettem.
Nagyon jó volt a hangulatunk az úton.
A cégnél viszonylag hamar végeztünk, majd vissza mentünk a szállodába.
Így délben, már az asztalnál ültünk és ebédeltünk.
-amég ti dolgoztatok, addig végeztem egy kis kutatást. És találtam egy elég jó klubbot ahova este el tudunk menni. -mondta Tiffany.
-messze van tőlünk? -kérdeztem.
-nem, dehogy. Max 10 perc séta. Azt meg kibírjuk. -legyintett.
-csak visszafele ne legyen hosszú az út. -nevettem.
-pontosan! -mondta Isaac nevetve.
Nagyon jó volt a hangulatunk egész végig. Örülök neki, hogy teljesen jól kijövök Tiffanyval is. Normális lány. Igazából egész jól egymásra találtak Isaacel. Látszik rajtuk, hogy szeretik egymást. Örülök nekik.
Itt van 8 óra és készülődök a bulira.
Egy elég csinos ruhát vettem fel. Fekete, nem túl rövid, amit kell azt takar, de mutat is azért. Elég csinos szerintem. Szintén fekete magassarkút vettem fel hozzá. Egy kis sminket is használtam és kész is voltam 9-re.
-na akkor induljunk. -mondta Tiffany.
-ünnepeljünk! -mondtam miközben elindultunk.
A klubban a zenétől még a gondolataimat sem lehetett hallani. Nagyon sokan is voltak. Odamentünk a pulthoz majd kértünk egy rövidet, meg koktélokat.
-ezt, a sikeres üzletre! -mondta Isaac.
-és rád, mert te intézted. -mondtam.
-úgy van! -mondta Tiffany is.
Lehúztuk a rövideket, aztán indulhatott is a buli. Sokat táncoltunk, ittunk.
Már egy kicsit szédültem a piától amikor jöttem visszafele a mosdóból. Na jó... nagyon szédültem. Nem nagyon találtam Isaacékat, útközben páran le is fogdostak. Kezdtem ideges lenni, ezért minél hamarabb ki akartam jutni a levegőre. Így a legelső ajtón ami elém került, kimentem. A hátsó ajtó volt az. Amint kiléptem fellélegeztem. Jó volt végre a levegőn lenni.
Miután kicsit észhez tértem, megpillantottam valakit messzebb állni tőlem. Csak állt ott és nézett. Nem láttam tisztán ki az így gondoltam inkább bemegyek a klubba mielőtt baj lesz.
Meg is fordultam, de valaki állt mögöttem. Hátráltam de újra neki mentem valakinek. Hátra néztem és mégegy férfi volt mögöttem. Vissza fordultam az előttem lévőhöz, mire az valamit az arcomhoz tett és elsötétült minden. Éreztem még ahogy valaki megfog, hogy ne essek el. Aztán maradt a sötétség.
• • • • • • • • • • • • • • •
Sziasztok!
Ahogy ígértem, hoztam is az új részt.
Remélem tetszett, ha igen kérlek vote-oljatok.
Köszönöm! 😊
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Az Olasz maffia | ✔
Любовные романыA 25 éves Rose egy nagyon híres vállalatnál dolgozik asszisztensként. Egy nap Olaszországba utazik Isaacel, a főnökével és annak barátnőjével egy tárgyalás miatt. De arra nem számított, hogy ez az utazás az egész életét meg fogja változtatni. A 29...
