Az Olasz maffia | ✔

H U S Z O N K E T T E D I K - D O M E N I C O

Nagyon megviselt hogy Rose elvetélt. Őt is megviselte tudom, hisz nem olyan mint régen. Mielőtt kiengedték, beszéltem az orvossal és azt mondta, hogy mostmár jobban oda kell rá figyelnem, mert ilyenkor gyakori a depresszió és még egyéb más dolgok. Így is fogok tenni, mert nem akarom hogy mégrosszabb legyen neki. Bánom, hogy nem voltam mellette.. akkor nem történt volna ez meg. Hiányzik ami régen volt. Amióta kitalálta, hogy meg akar tanulni lőni, sosincs itthon. Hiányzik az, ahogyan rám néz, az a csillogás a szeméből, a mosolya. Hiányzik hogy lefeküdjön velem... ha lenne is rá alkalom, sosem akarja. Mostmár többet vagyok otthon, mert megoldódtak a dolgok. Pár embert meg is kellett ölnöm. Kiderült hogy Natalia keze volt a dologban. Elmentem és beszéltem vele és kiderült, hogy féltékeny ránk, hogy azért csinálja mindezt mert azt akarja hogy vele legyek. Elég gyerekes egy viselkedés ez tőle. Megmondtam neki, hogy sosem fogok vele lenni. Azok után, hogy megcsalt az öcsémmel, és még jópár emberrel, és megölte az apámat. Undorító az a nő. És én Roset sosem csalnám meg. Még így sem, hogy eltávolodott tőlem. Szeretem. És hűséget fogadtam neki. Jóban, rosszban mellette maradok. És ez sosem fog változni. Szeretném ha helyre jönne minden. Én boldoggá szeretném tenni életem szerelmét. De így nem tudom ha nem engedi. Mindent meg fogok tenni, hogy jó legyen minden újra.

-jó reggelt szerelmem. -vittem be neki a reggelit.

-jó reggelt... -mondta abban a szomorú hangnemében ahogy mostanában beszél.

Nagyon rossz hallani... szinte belefájdul a szívem. Ez a legrosszabb, amikor segíteni szeretnél de nem tudsz.

-figyelj... -mondtam egy kis idő után- mindent meg fogok tenni, hogy újra boldog legyél. -simítottam meg az arcát de ő elhúzta a fejét és ette tovább a reggelit.- mindennél jobban szeretlek és ez sosem fog változni. -néztem a szemébe, majd kimentem a szobából.

-Martin!

-igen, főnök?!

-kérlek menj, és vegyél egy óriási, gyönyörű rózsacsokrot. Carlo! Te pedig vigyázz Rosera!

Miután kiadtam nekik a feladatot, elindultam az ékszerboltba. Ott kiválasztottam a legszebb nyakláncot és megvettem Rosenak. Bele tették dobozba majd hazamentem. Otthon Rose még a szobánkban volt. Martin oda adta a csokrot, én pedig a dobozzal és a csokorral együtt, felmentem Rosehoz.

Kinyitottamaz ajtót és bementem. Ő a fürdőben volt. Megvártam amég kijött, majd oda adtam neki a csokrot. Amint meglátta az óriási csokrot a kezemben láttam rajta hogy meglepődött. Elfogadta, majd mielőtt bármit is csinált volna felé nyújtottam a dobozt. Ő letette a csokrot, majd elvette a dobozt. Egészen addig amég ki nem nyitotta, semmi érzelem nem volt az arcán. Meglátta benne a nyakláncot, és halvány mosolyra húzta a száját. Egy darabig csak nézte, majd vissza csukta és megölelt. Nagyon meglepődtem rajta, viszont nagyon is örültem neki. Mosolyogva öleltem vissza. Úgy éreztem hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon.

-felrakod? -kerdezte, miután szétváltunk.

Én szó nélkül, mosolyogva tettem amit kért. Olyan jó volt végre latni a mosolyát még ha halvány is volt. És annyira jó volt megölelni. Egész nap csak mosolyogni tudtam...