Az Olasz maffia | ✔

T I Z E N N Y O L C A D I K

Eltelt 2 hét azóta, hogy minden kb. felfordult. Domenico alig van itthon, idegesít mert ki tudja mikor lesz megint valami baja. Közben ha haza is jön ingerült, és nem is beszélünk. Ő nem akar róla beszélni én meg nem firtatom. Azt sem kérdi meg hogy vagyok, vagy bármit a babával kapcsolatban és ez rosszul esik. Szinte eltávolodott tőlem... hiányzik hogy beszéljünk vagy hogy összebújjunk, megérintsen... sok ismeretlen férfi is fordult meg nálunk ebben a 2 hétben. Ha nem máshol volt akkor itthon és jöttek hozzá mindig. Akkor sem tudtunk együtt lenni... kezdem már feladni...

És ismét végig nézem ahogyan két ismeretlen férfi Domenicot követi a dolgozószobájába. Domenico rám sem nézve megy tovább, a két ferfi biccent felém köszönésképp majd haladnak a férjem után.

Miután végeztek, kikisérte őket, közben mentem utána, hogy megkérdezzem hova megy. De ahelyett hogy meghallgatott volna, kiment az ajtón azzal, hogy:

-Rose, sietnem kell majd utána megbeszéljük.

Ott álltam az ajtóban szó nélkül és úgy éreztem, hogy elveszítettem. Már meg sem hallgat..
A sok stressz ami rám szakadt mostanában, de próbáltam elnyomni... az aggódás... kijött rajtam. Könnybe lábadtak a szemeim majd felrohantam a fűrdőbe. Leültem a földre, nekidőltem a falnak majd hagytam, hogy kijöjjön minden. Szinte alig kaptam levegőt, és mintha pánikrohamom lett volna úgy sírtam. Hírtelen egy erős fájdalmat éreztem a hasamban, de olyan erősen hogy hangosan felnyögtem. Oda kaptam a kezem majd lenéztem, a sok könnytől homályosan láttam, de valami nem oda illőt is észre vettem. Erőszakosan letöröltem a könnyeimet majd újra le néztem és megláttam, hogy véres a padló. Pánikba estem és rögtön felhívtam Domenicot. Kicsöngött, de nem vette fel. 3x próbáltam hívni, de semmi. Idegességemben eldobtam a telefont. A szívem nagyon gyorsan vert, levert a víz vagy fáztam és remegtem. Egyre jobban homályosodott minden, de már nem a könnyeimtől. Még utoljára le pillantottam a vérre, aztán elsötétült minden...