Nagyon nehéz volt az elmúlt két hét, folyamatosan stresszeltem, és azt mondta Domenico is, hogy ne jöjjek ki a házból amég ő kórházban van, ugyanis így nem fog tudni megvédeni. Szóval egész nap itthon voltam. Megkívántam dolgokat, kihánytam dolgokat, feküdtem, aludtam, sokszor felriadtam és nem volt mellettem Domenico. A hormonjaim is szórakoznak velem, mert egyik pillanatról a másikra szomorú leszek és sírok, utána semmi bajom... nagyon hiányzik Domenico. Szinte üres nélküle minden. És az is sokat rá tesz, hogy egy ilyen óriási házban egyedül vagyok. Kint vannak az őrök, Carlo és Martin pedig felváltva figyelnek Domenicora. Diego sincs itt, az esküvő után elutazott nyaralni. Azóta se jött haza. Domenico nagybátyja pedig nem mindig ér rá, de meg szokta látogatni őt a kórházban. De ma végre jön haza életem szerelme és végre vele lehetek. Minden időmet vele fogom tölteni, az biztos.
Amint bejött az ajtón, szinte rögtön a nyakába ugrottam. Természetesen oda figyeltem a sebére.
-na hogy vannak az én szerelmeim? -kérdezte miután szétváltunk.
-így, hogy itthon vagy sokkal jobban. -ért fülig a szám, majd ismét megöleltem- nagyon hiányoztál.
-te is nekem. -puszilt meg...
Éppen filmet néztünk össze bújva a nappaliban, amikor megjelent nálunk Marco.
-Domenico. Beszélnünk kell. -mondta kissé ingerülten.
-mondjad. -nézett fel rá.
-négyszemközt.
-figyelj. Ő a feleségem. Mindenről tudhat.
-oké. Akkor mondom. Szóval, mivel Nataliaék úgy tudják hogy halott vagy, így megpróbáltak ránk szállni. Az üzletre. Ha ez még nem lenne elég, még Natalia sem akar leszállni rólatok. Valamit ki kell találni mert nem lesz jó vége.
-bízd csak rám. Először is, kell az hogy kik voltak azok. Másodszor pár telefon, aztán intézkednünk kell a Natalia ügyben. -mondta majd elindultak az irodájába.
Mivel egyedül maradtam, gondoltam tovább nézem a filmet.
Nem tudom hogy kéne éreznem magam ez miatt. Hisz zavart, de lehet hogy semmi komoly. Legalábbis remélem hogy nem nagy dolog. Muszáj vagyok nem idegeskedni semmin mert nem tesz jót a babának. Nem értem mi ez a hirtelen felfordulás...
BẠN ĐANG ĐỌC
Az Olasz maffia | ✔
Lãng mạnA 25 éves Rose egy nagyon híres vállalatnál dolgozik asszisztensként. Egy nap Olaszországba utazik Isaacel, a főnökével és annak barátnőjével egy tárgyalás miatt. De arra nem számított, hogy ez az utazás az egész életét meg fogja változtatni. A 29...
