Az Olasz maffia | ✔

H U S Z O N Ö T Ö D I K / V É G E

Egy évvel késöbb...

Az utóbbi időkben nagyon sokat javult a kapcsolatunk Domenicoval. Újra lángol a szerelem és minden tökéletes. Natalia a szülei halála után elköltözött Olaszországból. Így többet róla sem hallottunk. Többször is voltunk anyánál látogatóban, és Anna is sokat volt nálunk, de szerintem inkább Carlo miatt mert hát elég feltűnően izzik körülöttük a levegő. Még nincs kimondva hogy együtt vannak, de már a csók részen túl vannak. Anya is nagyon sok időt tölt Marcoval, aminek örülök, mert látom rajta hogy boldog. Nem gondoltam volna hogy így rájuk talál a szerelem itt Olaszországban... tud róla anya is és Anna is hogy elvetéltem, de az igazi okot csak Anna tudja. És szerintem így van ez rendjén.. Domenico testvére csak egyszer volt látogatóban nálunk az esküvő óta. Nem tudok sokat róla, de mivel nincs jelen szinte soha, így nem is érdekel annyira.
A legjobb hírt viszont a végére hagytam. Ugyanis, ismét terhes vagyok, és már csak két hónapom van hátra, aztán végre a kezemben tarthatom a kisfiamat Fabiot. Domenico egész végig mellettem volt és úgy óvott mint egy törékeny virágszálat. Igaz, hogy volt amikor random elment itthonról, nem kérdeztem hova vagy mit csinált, mert biztos vagyok benne hogy munka ügyben, a részletek pedig nem érdekeltek. Jobb ha nem tudok róla szerintem. Volt hogy órákig csak símogatta a hasam, vagy rajta pihentette a kezét. A kisfiúnk pedig amint megérezte, vagy meghallotta a hangját egyből mocorogni kezdett. Vagy pont fordítva.. ha nem beszélt neki, vagy símogatta a hasam akkor folyamatosan rúgott, mocorgott, de miután megsímogatta a hasam megnyugodott. Érdekes ahogyan reagál rá, de szerintem aranyos is...

-szerelmem, ne rúgdosd ilyen erősen anyát, mert ez nagyon fáj neki... -mondtam a babának, miközben az ágyon fekve vártam Domenicot, hogy haza érjen- apa nemsoká jön, és foglalkozni fog veled.. -simítottam meg a hasamat, és mintha megértette volna amit mondtam nem rúgdosott tovább.

Mosolyogva nézegettem a hasamat, miközben azon gondolkodtam, hogy mennyire várom már hogy a kezemben foghassam szerelmünk gyümölcsét.

-itt vannak az én szerelmeim! -jött be mosolyogva Domenico.

-szia, szerelmem. -mosolyogtam, majd adtam neki egy csókot amikor oda jött az ágyhoz- ajajj... valaki már hiányolt... -mondtam miután megéreztem hogy elkezdett mocorogni a babánk.

-szia kicsikém... -simította meg a hasam mosolyogva, majd puszilta meg.

Annyira jó érzés látni, hogy már most mennyire szereti a kicsit... sosem láttam még ennyire boldognak. Még az esküvőnkön sem. Már most ő a mindene. Én újra és újra bele szeretek ebbe a férfibe...
Imádom amikor este, hozzám bújik, és akkor is símogatja a hasam. Megnyugtató így álomba merülni...

Két hónappal késöbb...

-azaz! Nyomjon mégegy nagyot és kint is van a kisbaba! -mondta az orvos.

Így is tettem, majd pár másodperc múlva meg is hallottam ahogyan felsírt a kicsi. Olyan szívszorító volt, mégis gyönyörű. Kezembe adták a csöppséget, és alaposan szemügyre vettem mosolyogva. Ici pici baba volt... kis törékeny.. megsimítottam a kis ujjait, amire rászorított az ujjamra. Milyen picike és mégis mekkora erő van benne... még egy ideig gyönyörködtem a kisfiamban, majd elvitték a nővérek, engem pedig átvittek a szobámba...

-etetés idő! -jött be a nővér mosolyogva kezében a csöppséggel.

Mosolyogva, óvatosan átvettem tőle, majd miután kiment a nővér nekiálltam a szoptatásnak. Mindvégig szirította az ujjamat a picike kezével. Mosolyogva fürkesztem pici arcát, és kis kopasz fejecskéjét. Mindenem ez a kisfiú...

-én és apukád mindentől meg fogunk téged óvni szerelmem... -mondtam halkan, mosolyogva...

Mikor Domenico bejött hozzám, éppen a kezemben volt a pici. Nagy nehezen kikönyörögtem a nővérnél, hogy estig had maradjon velem. Nem nagyon akart bele menni, mert azt mondta hogy pihennem kéne, de addig győzködtem amég igent nem mondott.

-jajj de picike vagy szerelmem... -mosolygott, miközben a kezében tartotta a csöppséget.

-és mennyire hasonlít az apukájára.. -simítottam meg picike kézfejét- olyan erős és imádnivaló.. -ránéztam Domenicora, akinek mintha könnyek gyűltek volna a szemeiben.

-köszönöm, hogy vagy nekem és hogy egy ilyen gyönyörű gyermeket szültél. -nézett mélyen a szemembe, majd csókolt meg.

-az apukáé az érdem. -mosolyogtam.

-lehet igazad van... -nevetett fel halkan...

Egészen estig velünk volt. Annyira jó látni, hogy így szereti a kicsit. Szinte eltűnik az izmos karjaiban... Ő lesz a világ legjobb apukája...

4 évvel késöbb...

-mutasd a gyönyörű unokámat! -jött oda anya hogy adjam a kezébe a kicsit.

Én mosolyogva át adtam neki.

-mi is a neve? -kérdezte a kicsit nézve.

-Emilia. -mosolyogtam a kicsit nézve.

-anya! Anya! -rángatta a kezemet Fabio.

-mondjad kicsim. -guggoltam le hozzá.

-apa azt mondta ezt adjam oda. -tartott a kezében egy kis dobozkát.

-igen? És mi van benne kicsim? -vettem el tőle.

-nem tudom. -rántott vállat majd el is ment.

Oda pillantottam Domenicora, aki mosolyogva várta a reakciómat. Kinyitottam a dobozkát amiben egy arany karlánc volt, két kicsi betűvel. Az egyik egy F betű volt, a másik pedig egy E betű. Rögtön könnybe lábadt a szemem.

-na hogy tetszik szerelmem? -zökkentett ki a lánc csodálásából.

-ez gyönyörű. -mondtam majd megcsókoltam.

-reméltem hogy tetszeni fog. -ért fülig a szája.

-nagyon szeretlek. -öleltem meg.

-fúj! -jött egy hang a lábunktól.

Mindketten oda néztünk ahol a kisfiúnk állt grimaszolva.

-na gyere csak ide! -mondta neki Domenico, majd elkezdte kergetni.

Miután megfogta, megcsikizte.
Egyébként egyre jobban hasonlít Fabio Domenicora. Mint két tojás. Imádom őket. És most, hogy itt van a kis Emilia is, így már kerek a család. Olyan boldog vagyok, hogy azt elmondani nem lehet. Van egy férjem, és két gyönyörű gyermekem. Ez nekem mindennél többet ér.

-Rose.. be tudnál jönni velem? -kérdezte Anna.

-persze. -mondtam majd be is mentünk.

-terhes vagyok! -kezdett el halkan visítozni.

-ez komoly?? Gratulálok. -öleltem meg- Carlo mit szól hozzá?

-már most imádja a kicsit.

-és hol fogtok így lakni?

-itt, Olaszországban. -ért fülig a szája.

-annyira örülök nektek! -öleltem meg.

-csak annyi... hogy lehet fel fog itt mondani. Mert ugye így elég nagy kockázatot vállal hogy lesz egy gyerekünk..

-ez érthető.. de gyere, menjünk vissza mert meg kell néznem anya mit művel Emiliaval.. -nevettem fel.

Nagyon örülök neki, hogy Anna is megtalálta az igazit. Anyáról nem is beszélve. Mindketten boldogok és csak ez számít...

▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎ ▪︎

Sziasztok!

Kissé hosszúra sikerült ez a befejezés, de próbáltam mindent leírni amit elképzeltem.

És mégegyszer, remélem élveztétek ezt a történetet és köszönöm hogy elolvastátok. 😇

Hamarosan jön az új könyvem. 😊

Remélem tetszeni fog. 🤗