A szerelem vegyjele ~Larry Stylinson~

16.

A véraláfutásokat próbáltam alapozóval eltűntetni, amikor megszólalt a csengő.
Hallottam, ahogy Andrew köszön valakinek, majd a nevemet kiabálta.
-Megyek!-nyugtattam meg, majd mindent félbehagyva rohantam le. Az ajtóban Harry állt mosolyogva.
-Szia.-szemei felcsillantak, ahogy meglátott.
-Szia.-támaszkodtam meg az ajtóban.
Elkezdte arcomat nézni, majd összehúzta szemöldökét.
-Mi ez?-kérdezte hangjában fellelhető idegességgel.
-Mire gondolsz? Az arcom.-válaszoltam kissé flegmán. Nem állt szándékomban így mondani, de megijedtem.
-Ne bunkózz velem. Nem baszol át. Elkapta arcom államnál fogva, másik kezével pedig elkezdte az alapozót törölgetni.
Szemei először kikerekedtek, majd olyan sötétek lettek, hogy azt hittem világpusztulást hoz ránk.
-Semmiség. Csak...elestem.-próbáltam átverni a legrosszabb kifogásokkal.
-Komolyan? Ez a legrosszabb amit mondhattál.-szűrte fogai között.
Bőre melege engem is fűtött, de most inkább elbújtam volna.
-Uram kérem fáradjon beljebb.-köszörülte meg torkát a szolgálónak felfogadott fiú.
-Nem akarok ,,beljebb fáradni". Csak ha itt van az, aki ezt művelte.-szegezte tekintetét Andrewre Harry.
-William hamarosan itt lesz. Gyertek be a nappaliba.-mondta halkabban, nehogy meghallja bárki is, hogy tegezett.
Harry elengedett és várakozóan rámnézett.
-Ez nem jó ötlet.-tettem kezem mellkasára.
-Az a nemjó ötlet, hogy megállítasz. Csak beszélgetni akarok vele.-tolt félre. Beront a házamba. Na szép. Bementünk a nappaliba, mire megjelent a mindenek elrontója.
-Jó reggelt, engem keres?-lépett elő Will egy szobából, mire Harry megfeszült.
-Igen.-vágta rá habozás nélkül.-Louis tanára vagyok és egyre több sérülést vélek rajta felfedezni.-szorította ökölbe kezeit, mintha már ütni készülne.
-Biztos csak béna szegény és nekimegy ennek-annak.-mosolygott gúnyosan a másik fél.
-Maga nekem ne hazudjon!-kiabálta Hazz, mire William meglepődve tette karba kezeit.
-Uram, kérem ne...-próbálta Andrew csitítani a kedélyeket, de közbevágtak.
-Hazudni? Ugyan miért tenném? Azt gondolja Louist bántalmazom? És ha tenném is, mi lenne a bizonyítéka? Pár horzsolás? Ne nevettess. Szolga, hozz egy kávét. Kávét?-kérdezte Harrytől mosolyogva. Érződött, hogy csak játszadozik és élvezte is.
-Menjen a picsába a kávéjával.-fordított hátat Harry és elindult az ajtó felé.
-Ja és még valami.-szólt utána William.-Ennek következményei lesznek. De nyugodj meg, nem te fogod megbánni.-jelent meg ördögi vigyora, majd a konyha felé vette az irányt.
Lábaim remegni kezdtek és Harryre néztem.
-A kurva életbe.-lépett ki az ajtón, majd becsapta azt.
Utána szaladtam, mire kiértem, már a kapunál járt
-Harry!-kiabáltam utána, majd rohanni kezdtem felé. Megfordult és mintha szemei könnyekben úsztak volna, de takarni próbálta.
-Mindent tönkreteszek. Mindenkit.-mondta elcsukló hangon.
-Dehogy is. Csak meg akartál védeni. Amúgy is túlélem, ha megüt megint. Csak maradj mellettem.-nyúltam keze után.
-De ha nem megyek be és nem a düh irányít, akkor...-kezdte az önostorozást, de arcánál fogva magamhoz húztam és számat az övére nyomtam. Lassan megcsókoltam, de éreztem meglepettségét.
Könnyei legördültek arcán, éreztem a sajátomon. Nem akarta, hogy lássam, ezért magához húzott és tovább csókolt.
Lassan elvált tőlem és megtörölte szemeit.
-Remélem nem látott senki.-kezdett kínjában nevetni.
-Nem bánom.-mosolyogtam.
Nem éreztem jónak az időt, hogy közöljem a költözésünk, ezért inkább csak csendben megöleltem.
-Mennem kell. Gyere velem.-nézett rám könyörgően.
-Nem tehetem. Azt kell tennem, amit ők mondanak és ha most elmegyek, utánunk jönnek. De majd hívj fel.-szája sarkában egy kis mosolyt véltem felfedezni, ami melegséggel árasztott el.
-Majd felhívlak.-engedett el, majd puszit adott homlokomra és elment. Bármi legyen is, ezért élek egyedül.