A szerelem vegyjele ~Larry Stylinson~

11.

Felkapkodtuk magunkra a friss ruháink, majd elindultunk az étkezőbe. Leültem Niall mellé, aki sunyin rámmosolygott.
-Most mi az?-húztam fel szemöldököm.
-Legközelebb lehetnétek halkabbak. Eléggé hallatszódott az egész kis akciótok. De semmi gond, senki nem tudja kik voltak.-láttam rajta, hogy alig bírja visszafojtani nevetését.-Persze rajtam kívül.-tört ki belőle furcsa, de vicces nevetése. Elpirulva fordítottam el fejemet, hogy ne lássa szégyenkező arcom.
-Nyugi nincs semmi gáz, nem mondom el senkinek.-tette kezét vállamra.
-Reméltem is.-fordítottam el fejemet, miközben megbántódottságot színleltem.
Miközben oldalra néztem megláttam egy félénk közelítő lány csapatot. Gyorsan visszafordítottam a fejem Niall felé és aggódó tekintettel néztem rá. Nem akartam találkozni velük, mivel úgy éreztem egy versenytársat leltem a csapatuk vezetőjében. Harry azt mondta engem akar, de ki akarna engem ha van egy vékony, nagy mellű lány akit simán megkaphatna?
Miközben szemeim könnyben úsztak, Monica egy nagy csapást mért az asztalunkra, magára hívva a figyelmet.
-Tomlinson.-szólított meg gúnyos mosollyal és hanglejtéssel. Torkom összeszorult és nehezen felé fordítottam fejem.
-Igen?-hangom elveszett a hangzavarban.
-Beszédem van veled. Most azonnal.-utolsó szavait mintha idegesen mondta volna, amitől még idegesebb lettem. Remegő végtagokkal álltam fel és néztem szembe vele. Ugyan akkorák voltunk, ha nem volt nálam egy centivel magasabb.
Elindult a kijárat felé magabiztosan, a többi lány meg nevetve továbbállt.
Harryt kerestem tekintetemmel, de sehol nem találtam, csak mielőtt kiléptem volna az ajtón. Segítség kérő tekintettel néztem rá, de ő nem engem nézett. Lábaim ólom súlyúvá váltak, mintha nehezékként szolgálna.
Amint kiértünk, Monica megállt és szembe fordult velem.
-Tudok mindent.-csak ennyit mondott, szívem még gyorsabban vert, gyomrom összeszűkült.
-Mindent?-leheltem erőtlenül.
-Mindent. Hangos volt az előző éjszaka. Utállak Tomlinson, ezt tudnod kell. De úgy döntöttem a ferde hajlamodból előnyt kovácsolok.-húzta ördögi vigyorra száját.
Fejem zúgni kezdett és fájt a levegő vétel. Mit akar tőlem?
-Hagyd békén Mr.Stylest, különben mindenkinek elmondom mi folyik itt. Ő börtönbe megy, téged meg egy életre megutál mindenkit. Mit választasz? Ma este gyere át a szobámba ha elfogadod a feltételeket. Ha nem jössz, úgy veszem hogy börtönbe akarod őt juttatni és hívom a rendőrséget.-jelentette ki szabályait.
-Hogy mi?-csak ennyi jött ki belőlem, ez is halk és gyenge volt. Erős akartam lenni, meg akartam védeni Harryt, de erőtlen vagyok hozzá.
-Gondold meg. Na puszi.-mosolygott, majd ugrálva bement.
Mintha a lelkem elhagyta volna a testem. Mély levegőt akartam venni, de nem tudtam, ezért lihegni kezdtem.
Észrevétlenül felosontam a szobánkba és a táskámból előhúztam a titkom. Az ablakhoz sétáltam és számba vettem egy fehér kis rudacskát, majd meggyújtottam.
Mélyet szívtam belőle, mire kicsit higgadtabb lettem. Azon kattogtam amit a lány mondott, de nem tudtam mi a helyes válasz erre. Hiszen szeretem őt. Megszeretzem. Nem akarom elveszíteni.
Arra eszméltem fel, hogy az ajtó hatalmasat csapódott.
-Lou! Már megint?! Azt mondtad leteszed!-kezdett kiabálni a szőke Ír fiú.
-Ne. Ne haragudj.-makogtam, könnyeimmel küszködve.
-Mi történt?-sietett hozzám és ölelt meg.
-Nem lehetek vele együtt. Lehetetlen. Megtudta. Megtudta.-hajtogattam mint egy elmebeteg, közben görcsösen kapaszkodtam Niallbe.
-Ugye nem?-kérdezte, majd megszorított.
Bólogattam és könnyeimnek utat engedtem.
Most mit tegyek?

Ne haragudjatok hogy nem volt rész már nagyon régóta, de nem voltam valami jól, így nem tudtam részt hozni. Hatással lett volna az írásomra az egész, de már kezdek jobban lenni, így gondoltam hozok nektek egy részt. Valószínűleg mostanában megint elkezdek írni, szóval újra él a könyv. Remélem jól vagytok, jelentkezem hanarosan az új résszel.❤️