S most már tudom, tényleg tudom
Nem menthet meg senki
attól az embertől, aki vagyok
Hiába könyörgök Istennek
Hogy teremtsen engem újjá
Hogy pörgesse vissza az idő kerekét
Azelőttre, mikor megszülettem
Mert túlságosan nagy hiba csúszott ott és akkor a dolgokba
És már mégsem tudok tenni semmit
És nem menthet meg senki sem
ettől az életnek nevezett jeges óceántól
Hiába kapálózom, hiába tartanak meg támogató karok
Ha végül én magam leszek az, aki belefojtja önmagát
Mert úgy érzem, már nincs tovább
S annál elkeserítőbb rádöbbenni
Hogy mégis
Hogy mégis valahogy továbbra is lélegeznem kell
Valahogy továbbra is fel kell kelnem minden reggel
Valahogy továbbra is az arcomra kell erőltetni a mosolyokat
És ennek soha nem lesz vége
És örökké,
Örökké egy mókuskerékben fogok szaladni
Míg el nem ér a tényleges végzet
Életfogytig tartó büntetésre lettem ítélve
A börtön pedig én magam vagyok
Ahová örökkön bezárva csak rázhatom a rácsokat
Ó, engem senki nem kérdezett meg arról
Hogy meg szeretnék-e születni
Nem adtam írásos beleegyezést,
Helyettem döntöttek
És most, mikor már felnőttem és nekem kéne –
Döntésképtelen vagyok.
ESTÁS LEYENDO
Hang a fejemben
De Todo__ van egy rossz hírem: még mindig nem haltam meg. igaz, már majdnem, de annyi erő még pont van bennem, hogy továbbra is szavakba önthessem azt az óriási káoszt, ami a fejemben és a szívemben honol. addig is hallgatom a hangot a fejemben, és csak me...
