Álom pasi /szünetel/

22. Fejezet {Csúszik}

Rohadt nagy ez a hokicsarnok. De tényleg. Modern és minden benne van amire szükségük lehet. Emellett csak a pályán van hideg. Blake után sétálva mindent körbe nézek.

-És miért is jöttünk ide? -teszem fel a kérdést ami az elejétől kezdve foglalkoztat.

-Megtanítalak korcsolyázni -pillant hátra a válla fölött.

-Ki mondta, hogy nem tudok? -húzom fel az egyik szemöldököm.

-Érzem -mondja mosolyogva és elindul a pálya része felé.

-A tegnapi meccs, hogy sikerült? -kérdezem kíváncsian.

-Tudnád ha eljöttél volna -kontráz rá.

-Fáradt voltam -mondom sóhajtva.

-Tudom, tudom. Amúgy nyertünk -mondja vállat vonva.

-Ez ilyen lazán megy? -gyorsítom fel a lépteim, hogy mellé érjek.

-Gyenge volt a másik csapat hozzánk -magyarázza meg. -Készen állsz? -áll meg a korcsolyák előtt.

-Hülyeség volt eljönnöm veled -ismerem be magamnak.

-A hülyeségből jönnek a legjobb dolgok -kacsint rám.

°°°

A korcsolyával a lábamon totyogok a gumipadlón a pálya felé.

-Miért mentem bele? -mormogom halkan.

-Mert jó buli -válaszolja Blake és becsusszan a pályára. Én az ajtóba állok. -Bízz bennem -pillant hátra rám.

-Hát azért remélem te se lepődsz meg ha ez nehezen megy -jegyzem meg.

-Jessica tudom, hogy csináltam dolgokat és hogy nem volt felhőtlen a kapcsolatunk de ígérem, hogy nem töröd el semmid -néz a szemembe. Őszintének tűnik, de tényleg nem tudom mit gondoljak. Olyan sokszor bántott már és ígért meg dolgokat.

-Legyen -sóhajtok bele egyezően, mire felém nyújtja a kezét. Még pár másodpercig gondolkodom majd egy nagy levegővel megfogom és belépek a jégre. Pont rá helyezem a jégre mint két lábam már csak arra eszmélek fel, hogy a hátamon fekszek és kicsúsztak alólam a lábaim.

-Öhm csúszik -pillant le rám Blake és jelen pillanatban fejtetőn áll.

-Na nem mondod -mormogom és felülök. Mire újra felém nyújtja a kezét és felhúz. Sikerül megállnom egy kis ideig de mikor az elindulásra kerülne a sor elég hamar elkezd kicsúszni a lábam alól a talaj, de érzem ahogy Blake izmos keze megfog és megtart. -Köszi.

-Megpróbálsz két másodpercig nem elesni? -furja a tekintetét az enyémbe.

-Már így is minden tőlem telhetőt megteszek -mondom kicsit hisztisen.

-Azért nem ilyen nehéz -nevet fel.

-De, nagyon nehéz -elenged és próbálok megállni. Ingatagul, de sikerül.

°°°

2 óra esés kelés után sikerül mennem kicsit kapaszkodva.

-Szerintem ős tehetség vagyok -pillantok hátra Blakre, aki már itt a köröket rója mellettem.

-Igen, nagyon. Két óra alatt idáig eljutni, zseniális de tényleg -gúnyolódik szemtelenül aranyosan.
Mire kinyújtom rá a nyelvem. Kicsit fáj bevallani, de élveztem a délutánt. Nagyon.

-Na ezt figyeld -lököm el a korláttól magam és indulok el a pályán befelé.

-Figyelek, nagyon -pillant rám a korlátnak dőlve. A pálya közepéig sikerül tökéletesen eljutni de ott beleakad a korim egy jég buckába és akkorát esek mint még soha. Hallom ahogy Blake ide siklik. -Jól vagy? -kérdezi fölém hajolva.

-Voltam már jobban is. Kezd kicsit fájni a fenekem -ülök fel. Mire a kezét nyújtja nekem, amit megragadok és egy könnyed mozdulattal a földre húzok.

-Na ez nem volt szép -néz bele a szemembe.

-Nem tehetek róla, hogy béna vagy -vonom meg a vállam ártatlanul mosolyogva.

-Aha, béna -forgatja a szemét. -Nem én vagyok az aki többet esett mint talpon volt az elmúlt két órába -tűnődik el.

-Hé! -boxolok a vállába. -Nem veszed észre a tehetségeket -dobom át a hajam a vállam fölött.

-Ez a mozdulat nagyon te vagy -jegyzi meg enyhe gúnnyal és ő is a hajába túr.

-Kezdek fázni -jegyzem meg. Percek után a hideg jegen üldögélve, nem igazán kellemes.

-Amúgy is mennünk kéne -pillant az órájára, majd engem is felhúz. Vészesen közel van egymáshoz az arcunk. Az orromat betölti az illata és teljesen magával ragad. Szerintem percek telnek el amég közelebb hajol és megcsókol. Ott a jégen, átfagyva, csak mi ketten. Éreztem ahogy a keze a kabátom alatt lejjebb csúszik a derekamra. Sikerül elszakadnunk egymástól egy lélegzetvételre. Nem tudom ez mi volt, vagy miért történt. Megtörtént, megtörtént, nem kell mindenre magyarázatot találni.

°°°

Ezekkel a gondolatokkal szállok ki az autóból és sétálok be a házba. Nem tudom kiverni a fejemből, bármennyire is szeretném. Amint sikerül egy kis kaját magamhoz vennem elindulok fel a szobámba és már készítem is Katet egy kiadós videóhívásos megbeszéléshez.

Sziasztok!

Bocsánatot szeretnék kérni, hogy eltűntem. Igyekszem vissza térni, de az utóbbi időbe elképesztően megzuhantam és nem éreztem úgy, hogy egy jó részt tudtam volna kiadni a kezeim közül.
Kezdek vissza térni lelkileg és újra összeszedni magam.
Köszönöm, ha még így is itt vagytok és olvassátok. Megpróbálom gyorsan hozni a következőt.
Ha elnyerte ez a rész a tetszésed kérlek nyomj egy voteot és esetleg kommentelj ❤️

Puszi A Pocitokra