I Can't Be Yours (Tom Denem FF.)

1.12 Sötét jegy

~1 évvel később~

Kereken egy év telt el, amióta a múltban élek. Már teljesen megszoktam az új életemet és úgy érzem, boldog vagyok. Tommal tökéletes a kapcsolatunk és nem tudom, hogy csináltam, de nem csinál semmi rosszat és csak velem van. Szó szerint lemondott a gonoszságról és a hatalomról és az utolsó évét is velem tölti. Nagyon jól esett, hiszen sikerült megváltoztatni és a jó útra terelni őt.

Szinte már az összes mardekáros befogadott és mindegyikkel jóba vagyok. A tanárokat is nagyon megszerettem és úgy érzem, ők is engem. Tökéletes életem van és egy picit sem hiányzik a régi életem. Talán a családom hiányzik, de rajtuk kívül senki nagyon. Nem hinném, hogy nagyon hiányolnának, hiszen mindenki megutált és elítélt, hogy gonosz vagyok. Természetesen ez nem igaz. Nem tudtam, hogy kit vittem magammal a bálra és nem én voltam a hibás. Mindegy, nem törődök már vele, hiszen úgyse megyek vissza már többé. Nem is tudnék és nem is akarok.

Már vége volt az óráknak és lemehettünk a Roxmortsba. Már ilyenkor is létezett a kis falu, csak annyi különbséggel, hogy nem volt még sok bolt és régiesnek tűnik az egész.

El is indultunk és persze Tommal indultam el kézenfogva. Már megszokták, hogy mi együtt vagyunk és nem igazán szóltak bele. Nem is engednénk, hogy bárki beleszóljon. Ez a mi kapcsolatunk és azt csinálunk, amit akarunk.

Be is mentünk a Három Seprűbe, hogy igyunk egy vajsört, mert természetesen ilyenkor is már ez az ital volt a legfinomabb. Leültünk egy üres asztalhoz és Tom mellé huppantam.

-Olyan fura, hogy ez lesz az utolsó évem. - gondolkodott el Tom.
-Tudod már, hogy végül merre felé haladsz? Maradt az ötlet, vagy már valami más? - kérdeztem kíváncsian.
-Maradt az ötlet. - közölte, majd beleivott a vajsörébe. - SVK tanár szeretnék lenni és ez már biztos.
-Örülök, hogy erre felé haladsz. - mosolyogtam.

Örömmel hallom, hogy nem szeretne már sötét varázsló lenni és a tanári szak felé halad. Legalább sikeres lesz benne.

-Ugye majd utána is beszélünk és tartani fogjuk a kapcsolatot? - néztem rá aggódva.

Tom megfogta az államat és elmosolyodott.

-Nem is engedném, hogy megszakadjon. - mosolygott kisfiúsan. - Hozzám tartozol és nem engedlek el! - felelte halkan, majd lassú csókolózásba kezdtünk.

Én megfogtam az arcát, ő pedig a hajammal játszadozott. Még mindig szeretem ezt a fiút.. Mindennél jobban.. Sajnos abba kellett hagynunk a pillanatot, mert megzavartak.

-Bocsi szerelmesek, de ideülhetünk? - kérdezte Tom egyik haverja, David. - Nincs több hely.

Körbenéztem és tényleg betelt a kocsma. Csak a biztonság kedvéért néztem körül, nehogy zavarás miatt akarjanak ideülni.

-Persze, gyertek. - felelte Tom és leült velünk szembe a két fiú, David és Bill.

Tom már nem velem foglalkozott, csak fogta a kezemet és simogatta közben. Beszélgettek a fiúk, én meg csendben hallgattam őket. Nem nagyon beszélgettem eddig Tom haverjaival és nem tudtam, mit hozzáfűzni a témához, így úgy gondoltam, hogy visszamegyek a kastélyba.

-Szívem, lehet, hogy én visszamegyek a kastélyba, ugye nem baj? - néztem rá gyanakodva.
-Dehogyis, menj csak, mindjárt utánad megyek. - mosolygott és adott egy búcsú csókot.

Elköszöntem a fiúktól és ballagtam vissza a kastély felé. Út közben összefutottam Evelynnel, így váltottam vele pár szót.

-Na milyen a hatodik év? - kérdeztem, tőle mivel ő egy évvel idősebb, mint én.
-Fárasztó, nem hagynak minket pihenni a tanárok de azért jó. - mesélte. - És neked az ötödik?
-Ugyanez, pihenés nincs, de ugyanúgy jó. - értettem egyet.
-Lehet egy kérdésem? - kérdezte hirtelen.
-Kettő is. - nevettem.
-Hogy csináltad, hogy Tom így megváltozott? Régebben sokkal bunkóbb volt és csak magával foglalkozott, most meg veled és a barátaival lóg, ahogy vettem észre. - furcsálta.