I Can't Be Yours (Tom Denem FF.)

1.1 Új kedvenc

Soha nem gondoltam volna, hogy így telnek az évek. Idén kezdem meg az 4.dik évemet a Roxfortban és ismét nagyon várom, hogy újra lássak mindenkit. Mindig is imádtam a Roxfortba járni, úgyhogy ez nem is kérdés, hogy az jelenti számomra a második otthont. Szerencsére már nem kell rá sokat várni. Hamarosan újra láthatom.

Viszont rólam azt érdemes tudni, hogy félvér vagyok. Anyukám boszorkány, aki hozzáment egy muglihoz, vagyis apumhoz, David Benson-hoz. Így a Benson név nem igazán ismert a Roxfortban, de az Adams név sokkal inkább. Ahol járok, mindig megemlítik, hogy anyukám, Lia Adams milyen kimagasló boszorkány volt a Roxfortban. Fogó volt a Griffendél kviddics csapatában és prefektus volt. Sőt, egyszer egyik évben még iskolaelső is volt, ami nem semmi. Igaz, hogy én nem igazán vagyok annyira kimagasló, mint anno anyu, de próbálkozom, hogy minél jobb eredményt érjek el a Roxfortban. Remélem, sikerrel járok majd.

Elsőben eléggé meglepődtem a süveg döntésén, hogy nem a Griffendélbe osztott be, hanem a Mardekárba. Nem igazán értettem, hogy miért kerültem oda, amikor tudtommal egyik rokonom se volt mardekáros, csakis griffendéles volt. Anyu is furcsálta a helyzetet, de végül mindketten megbarátkoztunk a döntéssel. Valamiért így döntött és el kell fogadni. Igazából semmi rossz szavam sincs a mardekárosokról, hiszen befogadtak annak ellenére, hogy félvér vagyok. Ritka pillanatok egyike, de természetesen örültem a dolognak.

A Mardekár házba inkább ravasz és maximalista tanulók járnak oda, akik mindig el akarják érni a célukat és szeretik kinevetni és gúnyolni a másik házakat, legfőképpen a Griffendélt és azon belül Harry Pottert. Igazából én soha nem álltam be a sorba, mert én más voltam, mint ők. Mindig is egy csendesebb és barátságosabb lánynak gondoltam magamat és nem szeretek másokat kigúnyolni. Ügyet se vetve rájuk, én mindig beszélgettem az arany trióval, azaz Harryvel, Ronnal és Hermionéval és nagyon örültem, hogy szóba állnak velem és kedvelnek engem. Hálás vagyok érte.

Így hát újabb évbe vágok bele és kíváncsian várom, mit hoz majd az új tanév. Remélem, sok izgalmat és sikert. Legyen így.

-Kicsim! - hallottam hirtelen anyu hangját, aki bedugta fejét az ajtón. - Indulnunk kéne megvenni a cuccaidat az Abszol úton!
-Rendben, anyu, már megyek is. - álltam fel és lementem készülődni.

Mivel mi boszorkányok voltunk, sokkal könnyebb eljutni az Abszol úthoz Hop- porral. Apu mindig csodálkozva nézte, amikor megjelenik a zöld láng, kimondjuk a helyszínt és elnyel minket az üresség. Hát igen, ezt a muglik nehezen tudják elképzelni, hogy lehetséges ez, de apu igazán szerencsés lehet, hogy láthatja.

-Vigyázzatok magatokra! - puszilta meg az arcomat apu. - Siessetek haza!
-Sietünk. - öleltem át és anyuval odamentünk a kandallóhoz.

Anyu elszórta a port és a smaragdzöld láng fel lobbant. Mi már rutinos utazók voltunk. Csináltuk már párszor, úgyhogy nem lesz probléma.

-Kezd te, Ellie! - ajánlotta fel anyu, mire én bólintottam és a kandallóba álltam.
-Az Abszol úthoz! - mondtam ki határozottan, miközben már nem láttam semmit, csak pár perc múlva az Abszol úton találtam magam.

Utánam anyu is megjött és elindultunk a boltok felé. Mindig is szerettem megvenni a cuccokat. Képes vagyok órákig is itt lenni. Kíváncsi leszek, hogy most meddig fog tartani. Egy óráig biztosan.

Eltelt egy kis idő és sikeresen megvettük a tankönyveket, ami kell. Amíg anyu elment elintézni a dolgát, én addig bementem Madam Malkin talárszabászatába, hogy vegyek egy új talárt, mert a régit sajnos már kinőttem. Beléptem és Madam Malkin mosolygós arcával találtam szembe magamat.

-Ellie! De régen láttalak, olyan szép vagy, mint az édesanyád! - kaptam meg a már nem tudom hányadik bókot.

Megszoktam a dicséretet, mert mindenki megjegyzi, hogy milyen szép vagyok, mint anyu. Nekem is hosszú mogyoróbarnás hajam és barna szemem van, mint anyunak, így eléggé hasonlítok rá. Nem is kicsit

-Szép napot! Köszönöm a bókot! Igazából nagyobb talárt jöttem venni. - vallottam be.
-Rendben! Állj ide és megmérlek! - kérte, majd miután megmért, el is beszélgettük az időt.

Természetesen nem nehéz kitalálni, hogy kiről. Persze, hogy anyumról, hogy milyen volt a Roxfortos diákként. Őszintén, én soha nem untam a témát, mert büszke vagyok rá és mindig kíváncsian hallgatom, hogy mi történt vele a múltban. Sok új információt is megtudok róla, amit eddig nem tudtam róla, úgyhogy jó érzés hallgatni.

Miután abbahagytuk a beszélgetést, készen is lett az új talárom. Kifizettem és elmentem anyut megkeresni. Miközben vártam rá, hirtelen megláttam azt a bizonyos szőke mardekáros fiút, Draco Malfoyt és bandáját, akik szokásosan megint valamin röhögcséltek. Dracoval kapcsolatosan furcsa érzéseim vannak.. Nekem már tavaly óta eléggé bejön, de tudom, hogy nem érez irántam semmit és nem is közeledik úgy felém.. Nem vagyunk rosszba, de kifejezetten jóba se annyira. Olyan semlegesnek mondanám. Nem tudom, mi tetszik benne, talán az hogy gonosz, menő és eléggé helyes.. Mondjuk, eléggé vonzódik Pansyhez, szóval esélyem se lenne.. El kéne engednem, de baromira nehéz.. Na majd idén valahogy megpróbálom.

Hirtelen a nagy bambulásba észre se vettem, hogy valaki hátulról megölel és az a legjobb barátőm, Katie Price volt.

-Szia, csajszi, észre se vettél engem, mi volt az a nagy bambulás? - ölelt át olyan szorosan, hogy nem kaptam levegőt.
-Szia, hát csak szokásosan Dracot néztem. - feleltem unottan.
-Jajj, még mindig ő? Mikor fogsz végre túllépni rajta? Nem értem, miért rajonganak annyian érte. Szerintem nem nagy szám, nekem kifejezetten irritáló személyiség. - kezdte újra a panaszait Dracoról.
-Jólvan, Katie, értem, csak el ne kezdd a panaszkodást! - szóltam rá nevetve.

Katie is mardekáros lett, mint én. Szobatársak lettünk és attól a naptól fogva legjobb barátnők lettünk. Néha meg tud őrjíteni, de mindig számíthatok rá, akármi van. És persze fordítva is így van. Ott vagyunk egymásnak bármikor.

Hirtelen anyu visszajött hozzánk, de nem egyedül. Egy ketrec volt a kezében, amiben egy kicsi állat mozgott. Távolról még nem jöttem rá, mi lehet az, de amikor közeledett, megláttam, hogy egy hófehér kiscica díszelgett.. Azt hittem, ott olvadok el, annyira aranyos volt.. Mindig is szerettem volna egy cicát, de még nem volt meg az alkalom, hogy legyen, de most végre lett egy gyönyörű cicám. Iszonyatosan örültem neki.

-Remélem tetszik, kicsim! Tudom, hogy mindig is akartál egy cicust és gondoltam, hogy vidd el magaddal! - mosolygott, majd átadta nekem a ketrecet.
-Jajj de aranyos cica! Mi lesz a neve? - kérdezte Katie kíváncsian.

Ránéztem a cicára és azonnal eszembe jutott egy hozzá illő név.

-Luna lesz a neve! - jelentettem ki mosolyogva. - Mint a hold. Köszönöm, anyu! - öleltem át.

Végül elköszöntünk Katie-től és hazamentünk. Apu nem csodálkozott, csak mosolyogva nézte Lunát. Gondolom, biztos megbeszélték, hogy legyen egy útitársam a Roxfortban. Nagyon is jó ötlet volt. Legalább nem leszek egyedül. Vigyázni fogok rá, abba biztos leszek.

Felvittem Lunát magamhoz, majd lassan megfogtam, az ölembe ültettem és gyengéden simogattam őt. Szerencsére hamar megbarátkoztunk és miközben Lunát simogattam, ismét eszembe jutott Draco, hogy milyen helyes volt megint és ahogy rám nézett... Jajj, Ellie, el kéne őt felejtened.. Kicsit beteges, hogy ennyire bejön és álmodozok róla.. Több fiú is létezik a világon nem csak ő.. Kéne egy másik fiút néznem, hátha valamelyik kicsit jobban érdekelne, mint Draco. Ez lesz majd a célom.

Lementem vacsorázni, majd elkészülődtem és behuppantam az ágyba. Luna is mellém feküdt és nyávogva kérte, hogy simogassam. Azonnal elkezdett dorombolni, miután simogattam a nyakát. Utolsó gondolatom az volt, hogy már alig várom, hogy egy hét múlva elkezdődjön a tanév.