Coraline (Damiano David ff.) •szünetel•

3.

Nem szoktam szerepelni a közösségi médiában. Az Instagram profilom privát, tíznél nincs több követőm, kép pedig csak kettő van. Most mégis megnyitottam az alkalmazást, és rákerestem a Måneskin zenekarra valamint a tagjaira. Átpörgettem a képeket, és like-oltam is. Damiano és Vic oldalára is kerültek ki pár másodperces videók a mai próbájukról, ami látszólag nagyon jó hangulatban telt.
Már este van, de nem bírok elaludni. Egyre csak forog az agyam, így kitalálom, hogy meghallgatok pár Måneskin dalt. Benyomtam az elsőt, amit feldobott a YouTube. A címe Torna a casa volt. Teljesen magábaszippantott a zene, el sem hittem, de annyira tetszett, hogy meghallgattam újra meg újra meg újra! Aztán továbbléptem, és meghallgattam az összes zenéjüket. Végül a fülhallgatóval a fülemben aludtam el.

Reggel
Lenyomtam a telefonom ébresztőjét, majd felvettem a hangot rajta. Hirtelen ezernyi pittyenés zavart ki a reggeli mámoros hangulatomból: az Instagrammomat elárasztotta a Måneskin. Vigyorogva néztem a képernyőmet. A közös és az egyéni oldalukkal is bekövettek és like-oltak. Szerintem sosem törtènt még ilyen velem!
  Később, reggeli közben anyu boldogan meg is jegyezte, hogy milyen friss vagyok, én pedig elmeséltem, hogy ez minek köszönhető.
Szombat van, azaz szabad a napom! Fullasztó, nyári meleg van, igaz, még van két hét az iskolából és a júniusból-nekem persze már nincs! Szobám ablakát kitárom, hátha bejön valami levegő vagy esetleg egy kis nyári szellő, de semmi.
Az érettségik készen vannak. Letettem mindet, megírtam őket, azaz már nem kell többet a gimibe járnom. A ballagás és a bankett majd jövő héten lesz, addig is szabad vagyok.
Évet halasztok. Tizenkettő borzalmas év után adok magamnak egy vagy két év pihenőt, aztán majd kezdek valamit az életemmel később. Szerencsére a szüleim el tudnak látni,  ha nem megyek el innen addig, így nem kell munkát keresnem, esetleg majd télen, csak hogy csináljak valamit.
Puha ágyamra dőltem, és a kezembe vettem a telefonomat meg a fülhallgatómat. Megnyitottam a Spotifyomat, és elkezdtem listát csinálni a Måneskin számoknak, miközben hallgattam őket.
Vic
Szia Coraline! Nincs kedved átjönni hozzánk? Megmutatnánk a házat meg mindent!
Ugrott fel az üzenet. Szinte gondolkodás nélkül írtam vissza, hogy igen, persze. Elküldte a címet, meg hogy vigyek fürdőruhát is! Írtam, hogy egy fél óra múlva ott vagyok.
A fürdőruhás dolog kissé zavarba hozott. A szüleimen kívül nagyjából senki sem látott még fürdőruhában. Végülis nagy nehezen előszedtem őket, és felvettem a legjobban takaró, sötétkèk bikinimet. Rá egy nyári, kék csipkeruhát vettem, majd a hajamra toltam a napszemüvegemet, és megmostam a fogam. Összeszedtem egy kisebb táskásba mindent, ami kellhet: zsepi, víz, telefon meg ilyesmi. 
-Anyu... Victoria, tudod akiről tegnap meséltem, elhívott magukhoz. Átmegyek, jó?-mondtam mosolyogva anyának, majd elmondtam neki a címet, és egy gyors puszi után el is indultam.
Nem kellett sokat sétálni, négy utcányi távolságra laknak tőlünk, ami szuper. A nap tűzött, a levegő állt, de mégis örültem, hiszen egész évben erre a jó időre vártam.
Megálltam a felírt cím előtt. Egy hatalmas nagy ház látványa tárult elém. Újra megnéztem, hogy jó helyen vagyok-e. Valahonnan zenét hallottam.
Igen, ez a cím, hát jó. Nagy levegőt vettem, és megnyomtam a csengőt. Fél percen belül nyitódott a nagy kapu, és kilépett rajta Vic. Egy szál fekete, nem sokat takaró bikini volt rajta, hosszú haja rendezetlen konytban volt, szemét hatalmas, desingnes szemüveg takarta.
-Sziiiiiiia!-köszönt, majd megölelt, és jó olasz szokáshoz illően két puszival köszöntött-Gyere beljebb!
-Szia!-válaszoltam nevetve, majd engedelmeskedve neki bementem a kapun.
A kapu után egy kis füves rész volt, ami mögött rögtön ott volt a hatalmas, fehér ház. A ház oldalában egy kis betonút vezetett valószínűleg a kertbe.
-A többiek kint vannak hátul, szóval be sem megyünk a házba, jó?-mondta.
-Nekem jó!
Amikor átmentünk a ház mellett, gyönyörű látvány fogadott.
-Uramisten...-mondtam suttogva. Meg is kellett állnom egy pillanatra.
A kert hatalmas volt. Egy óriási medence a középpont, mellette egy kis köves rész, napágyak meg asztalok napernyőkkel, utána pedig gyönyörű zöld fű és egy csomó nagy bokor és fa volt.
-Szép, ugye?-kérdezte büszkén Vic. Hevesen bólogattam. Éppen ekkor sétált ki a házból a zenekar másik két tagja.
-Coraline, szia!-intett Ethan, majd Thomas is köszönt.
-Sziasztok fiúk!-mondtam, majd Vicet követve letelepedtem az egyik napágyra.
-Damiano merre van?-érdeklődtem.
-Nem tudom, szerintem fent van a szobájában.. Majd jön!-válaszolt Vic, aki már a mellettem lévő ágyon terült el. Hirtelen valaki kirontott a házból, és a következő pillanatban Ethan belerepült a csillogóan kék vízbe.
-Barom vagy!-mondta a hosszú hajú fiú, amikor prüszkölve feljött a víz alól.
-Ezt még a múltkoriért kaptad!-ordította oda neki nevetve a másik fiú-Ó, szia Coraline!-vett észre engem is Damiano.
-Hali-intettem neki mosolyogva. Az egyik asztalhoz ment, és levett róla egy sört. Mielőtt még beleihatott volna, Thomas kikapta a dobozt a kezéből, és jól meghúzta. Damiano csak csóválta a fejét, de nem szólt semmit.
-Ti kértek valamit, lányok?-kérdezte Damiano, de csak akkor, amikor már végre ő is ihatott az italból.
-Igen, én egy cidert kéreeek!-mondta csukott szemmel Vic.
-Az nekem is jó lesz!-szóltam oda.
-Úristen, Cor, alkoholizálunk?-mondta nevetve Damiano.
-Már majdnem egy éve nagykorú vagyok!-mondtam megjátszott dühvel.
-Ja tényleg!-mondta a fiú.
Vic felült, majd elkezdtünk az érettségimről meg a suliról beszélgetni. Nem nagyon szeretem ezt a témát, amit a lány elég hamar levett.
-Mi a baj, Coraline? Miért nem szeretsz erről beszélni?-kérdezte halkan.
-Hát....-kezdtem. A másik három tag is körénk telepedett. Úgy érzem, hogy nekik bármit elmondhatok, szóval bele is kezdtem-Alsóban sokat bántottak. Mindig volt valami: a vörös hajam, a szeplőim vagy hogy mindig kitűnő voltam. A családom mondogatta, hogy szép vagyok és ne foglalkozzak senkivel, de ez nem így megy. Anya átíratott egy másik iskolába ötödiktől, azonban az egy nagyon jól összeszokott közösség volt, amibe nem illettem bele. Ez két évig nem nagyon zavart, de hetedik-nyolcadikban az osztály elkezdett közös programokat szervezni, elmentek ebédelni, fagyizni, kávézni. Szülinapi bulikat tartottak, közös képeket és videókat csináltak, meg egymásnál aludtak. Én ezekből mindig kimaradtam. Soha nem voltam meghívva egyik programra vagy ottalvásra sem.
Amikor gimibe kerültem, kilencedik-tizedikben ugyan az folytatódott, mint az előbbi két évben, csak már bulizni meg pasizni jártak. Tizedikre már mindenkinek volt kapcsolata vagy minimum valami kezdődő románca, én viszont egy fiúval nem váltottam egy szót sem, mert én voltam a csendes, nyomi lány akivel senki sem akart időt tölteni. Aztán az utolsó két év mindenkinek a tanulásról szólt, szóval akkor nem maradtam ki semmiből, de nem kötöttem életre szóló barátságokat, a többiek inkább csak elviseltek. Kampány, felvételik, szalagavató, érettségi és máris vége lett. A szalagavatós tánc is egy átok volt: először is, senki sem akart velem táncolni, másodszor, ha elrontottam valamit akkor mindig leordítottak. Ha az osztályon múlik, nem is táncolok...Most mindenki bulizik, szétisszák az agyukat a tizenkét év kemény tanulás után...Nélkülem.. -fejeztem be, majd meghúztam a Somersby üvegét.