Szív, szóló, szerelem (COYA)

11. fejezet

Az egész fellépés kapcsán az eddigi legjobb dolog a mai reggel volt. Nem kellett felkelnem korán, hogy beérjek az iskolába, mert a főpróbánk tizenegykor kezdődött csupán, az előtte lévő két tanóráról pedig elengedték a tanárok. Sírtam, hogy ki kellett hagynom a rajzot, meg a fizikát... pedig a két kedvenc tanárom...

Szóval virultam, mikor fél tizenegykor beballagtam az iskolába. A lassan gyűlő másodévesekkel beszélgetve bemelegítettem, és szokatlan módon a jelen pillanatig nem érzek izgalmat, aggodalmat. Alsósoknak szerepelni buli!

Tudjátok mi buli még? Másfél órán keresztül ugrálni Nicole–nak, az! Főpróba ide vagy oda, úgy utasítgat minden negyedik másodpercben minket, mintha egy kilépést nem tudnánk rendesen megcsinálni. Ezúttal azonban valahogy elkerülöm a figyelmét, és egy apró biccentéssel elintézi a remegős piruettemet. Louise nem jár ilyen jól, a nagyszájú, kis izmú fiú a sírás határára kerül a harmadik komment után, és majdnem el is felejtem neki, miket mondott rám egy nappal ezelőtt.

Lihegve, durván leizzadva merevedünk be a végpózba, a "kinyílt virágba", és két másodpercig levegőt sem merünk venni, mielőtt a tanárnő kimondja az ítéletet.

- Rendben van.

Már röhejes, hogy megkönnyebbülten sóhajtani is csak szinkronban tudunk. Merünk. Mindegy.

- Találkozunk fél kettőkor a bejáratnál. Addig a lányok és Houston tegyék rendbe a hajukat, és az utcai ruha alatt mindenkin már a fellépője legyen! Nem, Gina, a balettosoknak nem kell felvenniük a tüllt!

Houston megforgatja a szemét, és átszellemült arckifejezéssel túr bele a rasztáiba, Gina pedig leereszti a kezét és felhúzza az orrát.

A fél kettő azt jelenti, hogy háromnegyed óránk van. Tíz perc alatt megigazítjuk a frizuránkat, hogy koboldokból vállalható kinézetű trollokká változzunk, és a lehető legtérdkímélőbb mozdulatsort alkalmazva elrohanunk az ebédlőbe. Negyedóra a tömeg érkezéséig. Bőven elég. Senki nem meri, és nem is igazán akarja a teljes cukrozott káposztás tésztát befalni fellépés előtt. Mikor az első ebédelni vágyók megérkeznek, mi már kifelé tartunk.

- Szerintetek tetszeni fog nekik? – kérdezi Angelica, és izgalmában olyan picire húzza össze a száznyolcvan centijét, amilyenre csak tudja.

- A tavalyi hamupipőkés sikert biztos nem múljuk felül vigyorig Dora.

- Az milyen volt?

- Majdnem megvonták az intézménytől a támogatást. Azt mondták, komolytalanok vagyunk, és az igazgatónak kellett kimagyaráznia, hogy a gyerekeknek is tetszőt akartak csinálni.

- Bár benne volt az is, hogy Melani végig bukdácsolt a színpadon a fején egy hatalmas plüss egérfejjel, mert megkergette egy darázs...

- Ezek után nem csoda, hogy másik előadást akarnak látni, nem a kislányokét...

- Melani két napig nem mert iskolába jönni – vihog Nora. – Rettegett, hogy a tánctanár megbuktatja.

- Abban az évben Johnny tanár úr tanította be a koreográfiát.

- Ő melyik? – kérdezem.

- A német, Gunter, aki kétpercenként rohan ki cigizni.

- Áh – villan be a magas, mackós tanár képe.

- Megnéztem annak az előadásnak a videóját – tér vissza a témához Erin. – Egy konkrét rémálommá változott a mese! Szerintem a középkori verziót dolgozta fel...