A kamerák mögött (dnf fanfiction)

#9 Gyerünk! (George,✅)

-Mert szeretlek George.- jelentette ki egyszerűen.
Hangja őszintének hallatszott, de mégsem akartam hinni neki. Tényleg szeretne? Egyáltalán úgy érti? Nem biztos. És ha...ha igen? Vagy csak ő is ivott..? Nem tudtam eldönteni.

-Dream- nyögtem (mármint (még) nem úgy  hanem így izé így MAGYARÁZKODNOM KELL TI SÖTÉT ELMÉJŰEK😠 tehát ilyen tehetetlenül nyögött na ámen:])

-Jézusom.-hallottam a telefon másik feléből.- George, én-

Mondatát befejezni viszont nem tudta, mert Wilbur esett be az ajtón. Becsapta, kivette a telefont a kezemből majd kilépett a hívásból és rámnézett.

-George! Magyarázd el hogy mi volt ez!- kiabált.

- Mégis mit magyarázzak?!- üvöltöttem vissza. A történtek után kicsit sem akartam látni, ráadásul szerelmemmel is lett volna mit még lerendezni.

-Ami történt. Minden annyira jó volt..amíg ránk nem nyitottak..utána..nem is tudom, mintha személyiséget cseréltél volna..és..nagyon megbántottál- halkult el.

Basszus...én abba bele sem gondoltam...hogyha ő tényleg komolyan gondolta..? Nem. Az nem lehet..pedig mégis úgy néz ki..

-De-megakadtam. Nagyon megsajnáltam szegényt, hogy őszinte legyek. Szeret engem.. és teljesen komolyan gondolta. Viszont én.. én csak részeg voltam. Úgy éreztem muszáj őszintének lennem vele. Megérdemli.

-De, mi?

-Wilbur, figyelj.- vettem egy nagy levegőt- én egy percig sem gondoltam hogy esetleg tényleg tetszenék neked vagy.. hogy te akartad-e. Bármi is az igazság.... én... én, viszont részeg voltam. Az egész megtörtént, de én nem akartam. Ne haragudj. Nem akartam játszani az érzéseiddel, de tényleg nem sejtettem semmit sem.- zártam le.

Láttam a fájdalmat a szemeiben. Elhiszem hogy fájt neki. Még azt is  engedtem volna neki  hogy  felpofozzon. Megértettem volna, és jogos is lett volna.Hiszen azt hitte viszont szeretem. Én hitettem el vele hogy viszont szeretem. Ezt most nagyon elszúrtam. De nem így tett.
Lehajtotta a fejét, majd az ajtó felé vette az irányt. Szerettem volna mondani valamit, de a hallgatás mellett döntöttem. Bizonyára most egy kis egyedüllétre van szüksége, és így is csúnyán összetörtem a szívét, nem akartam ezt tovább fokozni.

Miután kiment, csak ültem az ágyamon hosszas percekig és gondolkoztam. Megpróbáltam visszaemlékezni az estére, hogy mégis hogyan történt mind az, ami  történt. Fel akartam idézni hogy hogyan lettem ilyen részeg, vagy hogy hogyan kerültem egy ágyba Will-el. Mind ezt viszont sikertelenül.

Gondolataimból a folyosóról beszűrődő zajok ráztak fel. Valaki kijött az egyik szobából, majd kis idő után kinyitott egy ajtót ahol..nem is tudom..sírás? Talán. Valaki sírhatott. Ebben viszont nem voltam biztos, mivel az ajtó már csukódott is, és ezzel együtt a hang is megszűnt.

"Lassan aludni kéne" gondoltam. Hiszen holnap találkozunk Dream-el, nem lehetek kialvatlan.

Dream. Amikor rá gondoltam, agyam újra kattogni kezdett. Mivan ha.. mivan hogyha ugyan az fog lejátszódni kettőnkkel, mint velem és Wilburral? Iszunk, majd én nem bírok magammal, ezért lesmárolom. Ő is részeg ezért visszacsókol, majd bemegyünk egy szobába. Megtörténnek a dolgok, aztán elmondja hogy igazából csak részeg volt, és nem akar semmi többet.
Ahogy ez mind végigment a fejemben, rettenetes érzés fogott el. Féltem. Megint. De most más volt mint eddig. Rosszabb. Sokkal rosszabb. Hiszen mostmár nem a képernyőn keresztül fogom látni, hanem ott lesz velem.  Mivan ha valamit elrontok? Vagy ha megfeledkezem magamról?
Rettegek attól hogy belenézek a szemébe és elvesztem a kontrollt.
Nem akarom elveszíteni őt. Ő az, aki megmosolyogtat minden nap. Ő az, akiért érdemes felkellni minden  reggel. A csillagokért is felmennék neki, ha azt kérné.