Fellegekbe zuhanva {Oneshots}

Túlzóan szerelmes {Wokyun}

Changkyun pulóverének zsebébe rejtve a kezeit sétált a sötét utcákon. Fülében nem volt fülhallgató, hallani akarta az éjszakai csendet. Olykor-olykor elhaladt mellette egy autó, viszont olyannyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette őket. Nem akart gondolni az idősebbre, nem akarta még inkább feszegetni a saját nyugalmát azzal, hogy folyton azon elmélkedik, hogy mi történt, mégis minél inkább ki akarta lökni őt a kavalkádból, annál többször bukkantak fel előtte a történtek.

Végül feladta, engedett nekik. Azon elmélkedett hol ronthatta el, mikor jött el az a pont, amikor a rózsaszín köd tova röppent és helyét a folyamatos gyomorgörcs vette át. Keresni keresett, viszont találni már nem talált. Nem volt egyszerűen képes rájönni, hogy hol vesztette el a hitét. Mert igazából itt már csak erről volt szó. Erősen kapaszkodott egykori párjába, nem akarta őt elengedni, mégsem gondolta, hogy valóban megéri ez a fejetlen ragaszkodás, vagy egyáltalán ténylegesen képes lett volna tovább folytatni.

- Changkyun! - a mély orgánum hallatán az ifjú szíve nagyot dobbant, bár gyomra is ideges görcsbe rándult. Így volt már ez egy jó ideje; egyszerre tette boldoggá, ha beszélhetett Hoseokkal és feszélyezte is. Megtorpant, megvárta, amíg a férfiú beéri, pedig legszívesebben minden szó nélkül hagyta volna ott. Tett vele egy próbát, de lábai nem engedelmeskedtek, inkább a szívére, mintsem az eszére hallgattak.

- Mit akarsz? - kérdezett rá türelmetlenül az alacsony, amikor percekig csak egymással szemben állva néztek egymás szemébe. A fiatal először nem akarta hallatni a hangját, mégis ő volt az, aki megtörte a csendet. A szakítás még friss volt, a sérelmek hegeit még túl egyszerű lett volna feltépni egy rosszabb mozdulattal akár és ezt nem akarta. Nem akart ezzel foglalkozni, csak meg akart véglegesen szabadulni az őt szorító béklyóktól.

- Kérlek, könyörgőm neked, hogy beszéljük meg. Nagyon elcsesztem, de én nem vagyok képes nélküled élni – Hoesok hangja remegett beszéd közben. Egy meggondolatlan pillanatában felemelte a kezét, hogy volt párjához érhessen, viszont a fiú fél lépést hátrálva kikerülte. Arcának lágy vonásai fájdalmas fintorba torzultak, viszont minden megjegyzés nélkül visszaejtette maga mellé a kezét. Changkyun nem enyhült meg a szavak hallatán, sőt sokkal inkább csak még jobban befeszült. Elméjének rejtett zugaiból emléképek villantak fel gyors egymásutánban. A veszekedések, az elejtett könnyek, a bocsánatkérések és ezeknek az ördögi körforgása.

- Hagyj békén, Hoseok – nézett elkeseredetten a magasra. Nem akart beszélni, szabadulni akart, menekülni annyira messzire amennyire csak képes lehet. Teljes szívével gyűlölte a kialakult helyzetet, viszont nagyon jól tudta, hogy úgy lesz a legjobb mind a kettőjüknek, ha nem maradnak egymás mellett. Hiába szerették egymást teljes szívükkel, csak fokozatosan építették le a másikat egészen addig, amíg már esélyük sem volt visszakanyarodni a helyes útra.

- Bármit megteszek, kérlek! – kapott Changkyun után, amikor végre sikeresen mozgásra invitálta a lábait és kész lett volna ott hagyni. A dühös tekintetet látva az idős azonnal elengedte a karját, bár továbbra is esdeklő tekintettel nézett rá. Úgy tűnt a fiú türelmének határa jóval lejjebb esett, mint amikor kapcsolatban éltek egymással. Sosem vallotta magát türelmetlen embernek, de abban a pillanatban a haragja lángra lobbant.

- Fejezd ezt be! – kiáltotta el magát szikrázó szemekkel – Már nem tudsz mit tenni, amivel rendbe lehetne hozni. Túlságosan is türelmes voltam veled, Hoseok. Mindig azt hajtogattad, hogy javítani akarsz, javulni akarsz, mégis mindig ugyanaz történt. Soha, egy rossz szavam nem volt rád, igyekeztem a legjobbat nyújtani bármi történt is, de nagyon úgy tűnik, hogy ez egyáltalán nem volt elég. Féltékenységi rohamot kaptál már csak attól is, ha valaki felhívott, nem mertem elmondani neked, ha találkoztam valakivel mert utána úgy bántál velem, mintha a világ leghálátlanabb embere lennék, úgy adtad elő, hogy másokat jobban szeretek nálad és folyamatosan bűntudatot okoztál nekem! Ha baj volt azonnal rohantam hozzád, vigasztaltalak, mindent megtettem azért, hogy jobban érezd magad, viszont én már nem mertem neked beszélni arról mi nyomta a szívemet, mert akkor is azzal jöttél, hogy neked mennyivel rosszabb. Kisajátítottad a fájdalmat és már amiatt is rosszul éreztem magam hacsak kinyitottam a szám neked, de másnak sem beszélhettem mert attól ismételten csak a féltékenységi kirohanásnál tartottunk.

- Én...

- Nem fejeztem be! – vágott az idős szavába még mielőtt belekezdhetett volna – Tudom, hogy szeretsz, tudom, hogy segíteni akartál, de egy idő után már tényleg nem volták képes mást adni, csak stresszt. Mindig vigyáztam arra mit mondok, befeszültem és már melletted sem voltam képes önmagam lenni. Megígérted, hogy változni fogsz – csuklott el a hangja, ahogy szemeit is könnyek lepték el – Megígérted, Hoseok! Megesküdtél arra, hogy befejezed ezt és nem fogod ezt folytatni. Elmondtad, hogy változni akarsz, de őszintén, nem akartál. Nem akartál javulni, nem akartál máshogy állni hozzám. Fuldokoltam melletted, nem kaptam levegőt. Nem vártam el, hogy azonnal vegyél egy ilyen nagy fordulatot, melletted maradtam volna, de még csak a legapróbb erőfeszítést sem tetted meg ennek érdekében. Belefáradtam abba, hogy mindig én voltam a hibás, ahogy abba is, hogy ennyire erőszakos voltál velem. Bíztam benned, Hoseok, teljes szívvel és őszintén. Több esélyt is kaptál tőlem, sokkal többet, mint amit másnak adtam volna vagy adnék.

- Sajnálom – válaszolt elfúló hangon az idősebb. Arcát könnyek áztatták, némán zokogva figyelte a magából kikelt fiút. Reszketett emiatt pedig a kisebben bűntudatnak kellett volna fellépnie, ahogy előzőleg minden alkalommal, ez mégsem történt meg. Teljesen elzárta a szívét a másik elől, pontosan ez volt a szakításuknak is az oka.

- Nem vagyok tökéletes én sem, sokszor rontottam én is el dolgokat, bántottalak meg, sértettelek meg. Igyekeztem a lehető legjobb párod lenni és mindent megadni neked – ingatta meg haloványan a fejét – Boldoggá tettél. Hidd el, melletted tényleg igazán boldog voltam és hittem abban, hogy veled képes volnék leélni az életemet. Nem tudom mikor szűnt meg ez az érzés, felesleges megkérdezned. Még mindig szeretlek, nem szűntelek meg szeretni, viszont én ezt nem bírtam volna tovább. Minden vágyam, hogy megint úgy lássalak, mint előtte, hogy elöntsön a szerelmes köd, hogy úgy érezzem megéri küzdeni, de képtelen vagyok rá. Ez nem csak a te hibád, biztos vagyok benne, hogy én is állhattam volna másként a dolgokhoz, viszont tudod úgy érzem én már így is túl sokat tettem. Többet, mint amit visszakaptam tőled. Én vártam el túl sokat, én éltem egy tündérmesében, de már nem vagyok képes tovább csinálni ezt. Veled nem. Kérlek, csak hagyj végre magamra. Hagyj jussak ismét levegőhöz.

Hoseokhoz hasonlóan Changkyunból is könnyek buktak elő. Dühtől remegve állt, figyelte az izmos alakot és magányért fohászkodott. Torka kapart a fennhangon való beszédtől, Ajkai kiszáradtak és a feszültsége már olyan magasra hágott, hogy beleszédült az érzésbe. Az idős bólintott. Nem ejtett ki egyetlen szót sem, teljesítette a fiú kérését. Csendben fordult sarkon és ment el. Changkyun már maga sem tudta, hogy a megkönnyebbülés vagy a feszültség miatt rogyott-e össze. Ott ült a járdán, a beton hidege a csontjáig hatolt, de nem mozdult. Zokogva figyelte a távolodó alakot és ismételten csak egyetlen kérdés jelent meg lelki szemei előtt. Mégis hol ronthatta el, hogy idáig fajultak el a dolgok?

Hello! Szóval, mivel tökre nem tudok normális introkat írni, így ide pakolok le egy kis összegzést, hogy mi is lesz ez. Ugyan már volt egy működő oneshot gyűjteményem, viszont úgy gondoltam ideje lesz egy újat nyitnom, hiszen ez számomra is komfortosabb lesz. Oda 2016 óta pakoltam ki ezeket a kis egyperceseket, ideje volt változtatnom ezen a magam kényelme miatt is. Nem feltétlenül csak kpop világából fognak felkerülni történetek - az csak egy igen nagy véletlen, hogy éppen abból került ki az első -, valószínűnek tartom, hogy főként inkább csak név nélküli novellák fognak kikerülni, illetve ha nem leszek egy lusta dög a stray kidses oneshot könyvből át fogom pakolni ide azokat az irományokat. Nagyon nem lesz rendszeres a frissítés, képes vagyok fél év kihagyást is összehozni egy ilyen könyvnél, viszont nem hiszem, hogy itt ezzel probléma lenne, úgysem függnek össze. Kéréseket továbbra is szívesen teljesítek, ha esetleg valaki erre vetemedne és... igen, azt hiszem ennyi lenne. Mindenkit szeretek, hatalmas ölelés és vigyázzatok magatokra!♥