Fellegekbe zuhanva {Oneshots}

Utolsó tánc {Minsung}

Jisung a falnak dőlve, pezsgőjét kortyolgatva figyelte legjobb barátait. Hyunjin és Felix egyszerűen ragyogtak, ahogy egymást ölelve táncoltak a terem közepén. Ez volt az esküvőjük talán egyik legfontosabb pillanata; az első közös táncuk házasokként. A szeplős fiú arcát kedvesének fehér szmokingjába fúrta, hogy ne lehessen látni miként boldog könnyek csorognak végig az arcán. Jisung képtelen volt levenni róluk a pillantását, ajkain végig halovány mosoly futott végig. Elmondhatatlanul boldog volt amiért két számára ennyire fontos ember boldogok.

A zene véget ért, az ifjú pár eltávolodott egymástól, majd meghajolva köszönték meg a táncot. Újabb zene indult így már az emberek többsége beljebb lépett, hogy ők is áttáncolhassák az éjszakát. Felix körbe pillantott a termen, tekintete összeakadt legjobb barátjáéval, aki továbbra is meghúzódva mosolygott a falnál. Mosolyát kiszélesítette, poharát kissé megemelte és pillantásával ösztönözte a kisebbet, hogy táncoljon tovább. Az ausztrál habozni látszott, viszont amikor Hyunjin átkarolva a derekát magához húzta, nevetve kapaszkodott meg benne és folytatta a táncolást.

- Gyönyörűek, igaz? - a kérdés hallattán Jisung elszakította a tekintetét a táncolókról és helyette a megszólítójára sandított. Hónapok óta nem látta már Minhot, szíve enyhén félre is ütött öltönybe bújtatott alakját látva, de mosolyát nem rejtette el. Túl fontos volt az a nap, hogy elrontsa a múlttal.

- Igen, nagyon is - bólintott aprót, majd vezette vissza a tekintetét vissza az említettekre - Eszméletlenül örülök annak, hogy tényleg összeházasodtak.

- Igen, én is - ugyan a fiatalabb nem nézett Minhora, érezte magán az idősebb tekintetét. Meg akart szólalni, válaszolni neki, viszont hangja cserben hagyta, így inkább csak egy újabbat kortyolt az italából - Szabad egy táncra? - Jisungot annyira meglepte a kérdés, illetve a felé nyújtott kéz, hogy félrenyelte a pezsgőjét. Köhögve, mellkasát paskolva fordult egykori párja felé, értetlenségtől fénylő íriszekkel.

- Minho...

- Tudom, hogy valószínűleg látni sem akarsz, teljesen megértem és jogosak az érzéseid - kezdett bele a magyarázkodásba azonnal - Csak reménykedtem benne, hogy kaphatnék tőled egy utolsó táncot. Bár most így végig gondolva elég hülye lehetek - nevetett fel kínosan, miközben a kezét is leeresztette. Jisung ismét Hyunjinék felé pillantott, majd vissza Minhora, végül pedig a férfiú kezére, amely immár teste mellett pihent. Szemeit lehunyva szívta be a levegőt, majd a poharát félre téve a mellettük lévő asztalra, nyúlt a keze után.

- Remélem még emlékszel, hogy hogyan kell irányítani - mosolyodott el lágyan és az idősebb kezeit dereka köré fonta, míg sajátjaival a másik nyakát ölelte át. Minho arca olyannyira felragyogott, hogy ha a kisebb addig kételkedett is, ezután már biztos volt abban, hogy helyesen döntött a beleegyezésével. A többi vendégtől távol, egymást ölelve lassuztak a zene ütemére miközben megannyi emlék ölelte körbe őket.

Jisung egy idő után arcát a magasabb vállára fektette. Lehunyt szemekkel engedte, hogy vezesse és egy pillanat erejéig megengedte az érzelmeinek, hogy felszínre törjenek. Egy kósza könnycsepp gördült végig az arcán, de nem nyúlt oda, hogy letörölje, hagyta, hogy Minho öltönyében örökre elvesszen. Egészen addig nem is sejtette mennyire is hiányzik a másik neki. A zene utolsó hangja is elhalkult, viszont a két fiatal továbbra sem engedte el egymást. Még egy tánc. Még egy utolsó tánc belefér.

- Sajnálom - tört fel hirtelen Minhoból - Sajnálom azt, amit tettem. Tudom, hogy sosem fogsz nekem megbocsájtani, viszont szeretném, ha tudnád, borzasztóan érzem magam, amiatt, amit tettem. Beleőrülök a tudatba, hogy bántottalak téged. Nem foglak arra kérni, hogy kezdjük újra, de el akartam mondani neked, hogy mennyire sajnálom.

- Összetörted a szívemet - felelt alig hallhatóan, rekedt hangon Jisung hosszabb hallgatás után.

- Igen, tudom - nem kapott további választ. Tovább táncoltak hallgatásba burkolódzva, szorosabban ölelve egymást. A fiatalabb némán sírt. Azt hitte már rég túl lépett a szakításon és annak facsaró fájdalmán, akkor rá kellett jönnie, hogy valószínűleg soha nem lesz képes túl lépni a fiún. Számára ő a világot jelentette, beleroppant, amikor elveszítette.

- Hyunjin elárulta, hogy miattad hívtak meg - szólalt meg Minho ismét suttogva - Miért?

- A barátjuk vagy - válaszolt kisebb habozás után - Az, hogy köztünk mi történt, nem befolyásolhatja a ti kapcsolatotokat. Ez a nap nagyon fontos nekik, megbánták volna, ha végül tényleg nem hívnak meg téged miattam.

- Ebben nem lennék olyan biztos. Hyunjin megfenyegetett, hogy ha a közeledbe jövök, az alsónadrágomnál fogva fog fellógatni egy zászlórúdra - akármennyire komoly hangnemen is mesélte el, végül mind a kettőjükből nevetés tört ki. Jisung felemelte a fejét és farkasszemet nézett egykori kedvesével. Azzal a férfival, akiről azt hitte élete végéig mellette lesz. Szíve apróra zsugorodott, mosolya fájdalommal volt átitatva.

- Annyira hiányzol, Minho - sóhajtott fel, ahogy szemeibe ismét könnyek szöktek - Tudom, hogy mind a kettőnknek jobb, ha nem vagyunk többé egy pár, de attól még nem tudok segíteni a tényen, hogy borzasztóan hiányzol minden egyes nap.

- Te is hiányzol nekem, Sungie. Azt kívánom, hogy bár visszatekerhetném az időt, hogy mindent rendbe hozzak még azelőtt, hogy tönkre tettem volna. Életem legnagyobb hibája volt elüldözni téged magam mellől.

- Még mindig szeretlek - lehelte a szavakat Jisung. A háttérben szóló zene elcsendesedett, pár pillanatnyi szünet következett, viszont számukra ez volt a befejezés. A kisebb apró puszit nyomott Minho arcára, majd kibontakozva az ölelésből, hátat fordítva neki indult meg kifelé.

Tekintete ismét összeakadt Felixével, ahogy sietős léptekkel ment végig a termen. A szeplős elindult felé, amikor meglátta könnyektől elázott arcát, de Jisung csak a fejét rázta. Tudta jól, hogy barátja látta, amint Minhoval táncolt és ismerték már egymást annyira, hogy tudja, ez mennyire összetörte őt. Viszont nem ronthatta el a nagy napját. Nem engedhette meg neki, hogy vele foglalkozzon és ne Hyunjinnal. Fejével a fekete hajú felé biccentett, némán üzent neki, hogy a férjével foglalkozzon és biztatóan mosolyodott el, amikor vonakodni akart. Jisung számára egy befejezés volt az az este, viszont barátainak egy új kezdet. A kezdet fontosabb volt és ezt nem vehette el tőlük. Ez Felixék napja volt, nem Jisungé. Ezt kellett mindenkinek szem előtt tartania és ha rajta múlik, el is éri, hogy mindenki ezt tartsa szem előtt.