Fellegekbe zuhanva {Oneshots}

Barátok miért nem vehetnek egymásnak virágot? {Hyunsung friendship}

Jisung legjobb barátja mellett ült a park egy árnyékosabb pontján és hátát egy fának támasztva olvasta az ölében pihenő regényt. Olykor rá pillantott Hyunjinra, de nagyon úgy tűnt, hogy a fiú elaludt a kiterített pokrócon. Az ő könyve mellette pihent, arcát összekulcsot kezein pihentette és lehunyt szemekkel szuszogott. Már egy jó ideje kint voltak, a kisebb nem is tudta volna megmondani, hogy hány óra van, egyszerűen csak élvezte a nyugalomba burkolt közös programot.

- Jinnie, ébren vagy? – szólítja meg végül a fiút, amikor nagyon vágyik arra, hogy beszélgessenek egy kicsikét. Az idősebb homlokát ráncolja, kicsivel összébb húzza magát és fújtatva rázza le magát. Szemeit továbbra is csukva tartja, de egyértelmű, hogy ha addig nem is volt ébren, Jisungnak sikerült felkeltenie.

- Nem – jelenti ki határozottan és hasára fordulva tesz úgy mintha aludna. Barátja erre csak elmosolyodik, közelebb húzódik hozzá és felkarját kezdi el bökdösni. Hyunjin először semmiféle reakciót nem mutat, viszont amikor már nagyjából öt perce játszák ezt, feladva pillant fel a kisebbre – Mit akarsz, Sungie? Olyan jól aludtam.

- Barátok miért nem vehetnek egymásnak virágot? – teszi fel a kérdését, miközben abbahagyja a másik piszkálását, helyette könyvének borítóján kezdi el járatni az ujjait. Ösztönös cselekedett volt már ez, szinte fel sem fogta mit csinál, egyszerűen csak jobban érezte magát, ha kezét lefoglalhatta valamivel.

- Ki mondta, hogy nem vehetnek? – kérdezett vissza értetlenül. Feljebb emelkedve, alkarjaira támaszkodva figyelte a szőke hajú fiút és várt a válaszára. Mások talán lekezelőnek érezte volna a hangsúlyt, amellyel szavait formálta, viszont Jisung már ismerte annyira, hogy tudta, semmi rossz szándék nem volt benne. Nem mindig tudta a megfelelő hangleejtést alkalmazni, amely miatt gyakran bajba is került, bár nem igazán izgatta már magát ezen.

- Hát, a virág vásárlásra mindenki azt mondja, hogy romantikus. Ha én vennék neked egy virágot, mindenki azt hinné, hogy ki akarok veled kezdeni – vont vállat, mire ismét csak értetlen pillantást kapott – Jaj, ne nézz már így rám! Neked vett valaha bármelyik barátod is virágot?

- Igen. Te – bólintott rá határozottan, amivel sikerült ledöbbentenie a fiatalabb fiút. Emlékei között egy olyan kép sem élt, ahol ő virágot ajándékozott volna barátjának. Bár az is igaz, hogy gyakorta lepte meg őt kisebb-nagyobb apróságokkal és a nagyját el is felejtette.

- Én? – lepődött meg Jisung – Mikor?

- Nos, a ballagásomra vettél egy csokor sárga rózsát, aztán tavaly a szülinapomra is virágot kaptam tőled, ami egyébiránt nagyon is életben van még, szeretettel tekintünk egymásra – kuncogott az idősebb vidáman – Honnan jutott ez most eszedbe?

- Én sosem kaptam virágot senkitől – biggyesztette le szomorúan alsóajkát. Ha őszinte akart lenni, ő maga sem volt biztos abban, hogy honnan is jött fel most benne ez, viszont gondolatai egészen addig nem hagyták nyugodni, amíg barátjával nem beszélt erről. Hiába nem várta el senkitől azt, hogy vegyenek neki ezt-azt, inkább Jisung szeretett meglepni másokat így, végig gondolva még egyszer sem kapott csak úgy nélkül ehhez hasonló kis apró meglepetést volt párjaitól vagy akár barátaitól.

- Ez nem igaz.

- Anyuék nem számítanak!

- Hjaj, Sung. Néha az agyamra mész – nyomta fel magát a pokrócról Hyunjin és indult el a park kijárata felé. Nem mondott ennél többet, egyszerűen csak ott hagyta barátját, aki értetlenül pislogva nézett utána. Nem értette, hogy mi szállta meg hirtelen az idősebbet, mi okot talált arra, hogy elmenjen, ráadásul mindenét hátra hagyva.

- Most hová mész?

- Annyira idegesítesz, hogy inkább világgá megyek.

- Ha idegesítenélek, nem én lennék a legjobb barátod! – kiáltott még a fiú után, viszont erre válaszként már csak szét tárt karokat kapott. Jisung utána fintorgott, de mivel beszélgető partnere ott hagyta, inkább visszatért az olvasáshoz. Az első oldal elolvasása után már el is feledkezett arról, miről is beszélgettek előtte és mire a elérte a tizedik oldalt, az sem volt már eszében, hogy legjobb barátja magára hagyta.

Jó ideig egyedül volt, elszórakoztatta magát a könyvével és a leírtak elképzelésével. Többször is annyira belefeledkezett egy-egy jelenet álmodozásába, hogy elfeledkezett a leírt sorokról, helyette a saját fantáziája által megalkotott folytatáson elmélkedett. Egy ilyen sorozat közben tért vissza hozzá Hyunjin, így először észre sem vette az elé leguggoló fiút.

- Tessék – nyújtott át neki egy szál sárga rózsát mosolyogva, amit Jisung elkerekedett szemekkel vett el tőle – Csak, hogy ne mondhasd rám mennyire szörnyű barát vagyok, amiért soha nem vettem neked virágot, pedig elmondtad, hogy vágysz rá.

- Olyan hülye vagy – sóhajtott fel panaszosan Jisung. A virágot ujjai között forgatva mosolyodott el, majd egy szoros öleléssel hálálta meg barátjának, amiért megvette neki a rózsát.

- Most már boldog vagy? Kaptál a legjobb barátodtól virágot és senki nem mondta, hogy randizni akarok veled.

Nagyon is boldog. Kaptamvirágot! Hogy ne lennék boldog?