Szerencsés Nyertes

4.

Tehát mint mondtam az elkövetkezendő napok nagyon egyformán teltek, de azt nem mondanám, hogy unalmasan. Minden nap újabb dolgokat láthattam és tapasztaltam a pályán. Már vasárnap a tesztelések után voltunk a szállodában.

- Nekem nincs kedvem erre az egy hétre haza menni- nyavajogtam Lando nyertesének, Liamnek.
- Haza?
- Hát hova?
- Te még nem beszéltél Pierreel?- nézett rám furcsán.
- Miről is?
- Itt közelít, Mr. Francia hódítód- most pedig hunyorítva mosolygott.

Már csak a kezét éreztem a vállamon mikor vissza akartam szólni.

- Sziaa!
- Milyen boldog lett hirtelen valaki- sétált el mellettünk Liam.
- Na hali, rég dumáltunk már- nevetett Gasly.
- Pontosan, úgyhogy most mesélhetnél nekem arról, hogy komolyan haza kell mennünk 1 hétre?!- háborogtam.
- Dehogy kell, bocsi, hogy eddig még nem mondtam. Szóval a lényeg, hogy haza fogsz jönni velem.
- Hogy miii? Tényleg?
- Igen, Rouenbe. Akár ma este is elindulhatunk ha sikerül mindent összepakolnunk.
- Oh, rendben, akkor megyek is, majd még dumálunk.
- Szia, majd ha elkészültél csak kopogj be!- integetett.

Rögtön Liamhez és Bettyhez szaladtam, velük pedig egy nagy ölelésben kötöttem ki a boldogságom végett.

- Miért nem mondtátok?- örvendeztem.
- Mit?- értetlenkedett Betty.
- Bizonyára azt amit most tudott meg a Franciától...
- Pontosan, vagyis azt, hogy mindenki a pilótájával megy haza.
- Oh igeeen, izgalmas lesz. Remélem azért közben tartjuk a kapcsolatot kivel mizu.
- Hát persze!- ahogy ezt kimondtuk megcsináltuk a szép kis kézfogásunkat.
- Ti este indultok?
- Amikorra Norris elkészül- sóhajtott.
- Nálunk amikor én elkészülök- nevettem.
- Mi Danielel talán elkészültünk, szóval ha már nem futnánk össze csak 1 hét múlva, sok szerencsét nektek, hiányozni fogtok!- tárta a karjait Betty.

Mégegyszer ölelkeztünk és indultunk is a dolgunkra. Pakolás közben, nagy boldogságomra a kedvenc Spotify listámat hallgattam no meg persze táncoltam. Teljesen kizártam mindent ami körülöttem történt. Ezzel együtt azt is, hogy valaki már rég bent ácsorog a szobámban, amire akkor derült fény mikor a "koncertem" végén megfordultam és elejtettem minden ruhát a kezemből az ijedtség miatt.

- Lando! A frászt hozod rám!
- Nem akartalak megijeszteni!- nevetett a ruháim szedegetése közben.
- Aha...
- Te nem hallottad, hogy bejöttem- vonta meg a vállát- és nem akartalak megzavarni a táncban.
- Jézusom tiszta gáz lehetek most, észre sem veszem, hogy besurransz és végig nézed, hogy én itt mit művelek.
- Ugyan már, jól táncolsz!
- Most ezt azért mondod, hogy megnyugtass!
- Nem hazudnék.
- Jól van, de inkább azt mond mit szeretnél- leültem mellé.
- Gondolom már te is tudod, hogy most mindenki haza megy...
- Igen, már nagyon izgatott vagyok!
- Elhiszem, de arra gondoltam lenne e kedved még velem eljönni egy sétára, hisz aztán 1 hétig úgysem látod a hülye fejem.
- Óh hidd el mind hiányoztok majd picit de az a pár nap gyorsan el szalad! Ettől független, persze, hogy van! Megvárod amíg az utolsó cuccaim is bedobom? Aztán oda megyek ahova szeretnéd.
- Persze- úgy mosolygott mint egy kisgyerek mikor vesznek neki valami édességet.

Az eltervezettek alapján történt minden. Lementünk a kertben sétálni a virágok közé. Szintén lerendeztünk egy-két főbb kérdést egymáshoz, számot cseréltünk meg ilyesmi. Végül már gondoltam, Liam tűkön ül, ezért rá fogtam, hogy jobb ha indulunk. Az ajtómhoz érve búcsút akartunk venni egymástól. Pierre teljesen észrevétlenül közelített hozzánk a folyosón mint ez a bolond fiú a szobámban. A szemem sarkából már láttam is, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, bizonyára nem csak én. Egy hosszúra nyújtott ölelés után elngedtük egymást, majd váratlanul Lando nyomott egy puszit a homlokom és fejem teteje közé. Ahogy ez megtörtént még fel sem tudtam fogni de már el is viharzott. Olyan érzések kezdtek bennem kavarogni amik nem is tudtam, hogy léteznek. Az én pilótám pedig már csak rám sem nézett, úgy elment a mellettem lévő szoba ajtajához. Mintha magamra haragítottam volna pedig egy szót sem szóltam, mégis én lehettem a hibás, hogy most nem pillanthattam bele a tenger kék szemeibe. Úgy éreztem mintha szét akarna robbanni a fejem olyan sok dolog történt, most akár mondhatni egy szempillantás alatt, nem tudtam feldolgozni. Amíg fél 8 nem lett inkább csak feküdtem az ágyban és próbáltam leállítani az agyam kattogását amin a fejem felett lévő óra kattogása nem segített. Minden bőröndömmel együtt bekopogtam Gasly szobájába ahonnan egy hang sem jött válaszul.

- Pierre! Hahó! Készen vagyok!- kopogtam minden szó után.
- Rachel, ő már lent van- segített rajtam Charles.
- De azt mondta itt lesz, én meg csak kopogjak be- mondtam zavartan.
- Elég szótlan volt amikor összefutottam vele.
- Ah, mindegy, köszi mégegyszer Charles- megöleltem.
- Jövőhéten tali- intett.

Olyan idegesen nyomkodtam a lift gombjait mintha az életem múlna rajta. Lent a halban a keresett emberem egy kanapén üldögélve bele volt méllyedve a telefonjába. Tök szívesen oda ugrottam volna mellé, megijeszteni, de tudtam, hogy ez most nem válna be. Ezért inkább nyugodtan ültem oda hozzá.

- Szia!
- Na végre, akkor indulhatunk is!- semmi köszönés vagy akár mosoly nélkül felpattant és elindult kifelé.

Most már a könnyebbik úton jutottam ki a hotelből. Mintha egy szellem lettem volna nem is segített bepakolni a csomagtartóba, magamnak legóztam be mindent. A reptérig ugyanez a felhozatal ment.

- Jó, én már ezt nagyon unom és nem szeretném, hogy ez legyen egész héten! Szóval, mi a bajod velem? Mit tettem?
- Semmi bajom nincs és nem csináltál semmit.
- Aha, azt látom. Légyszíves most mond el, mert ha nem békélsz meg én vissza fordulok!
- Te nem csináltál semmit mondom! Csak valaki felidegesített és ennyi az egész...
- Na akkor kérlek, ne rajtam vezesd le hisz nem én tehetek róla. Elterelem a figyelmed arról, bármi is legyen az, ígérem!- mosolyogtam rá.
- Ha te mondod- mondta végképp élettelenül.
- Naa, nem így kell hozzá állni! Oda kell csapni ezt a hetet és kész!

Menthetetlennek éreztem a helyzetet, de mindig próbálom pozitívan felfogni a dolgokat. Talán lehet ma még nem lesz jó kedve vagy holnap, de én minden időm arra szentelem majd, hogy felvidítsam. Az egész repülő utat átaludta, nagyon aranyos volt. A feje félúton az én vállamra borult. Ezt a jelenetet egy idősebb hölgy örökítette meg aki előttem ült és elkérte a telefonom.

- Maguk így együtt?- suttogta.
- Azt hiszem nem- egy picit felnevettem.
- Akkor ideje lesz, nagyon szépek- mosolygott egyet majd vissza fordult.

Útközben elég sokszor megnéztem ezt a képet, végig mosolyogtam szinte az egész utat úgy, hogy észre sem vettem. Elküldtem a hármas csoportunkba ahol Liam és Betty már épp esküvőt kezdtek el tervezni.
Amikor bejelentették, hogy lassan leszállunk Pierre még mélyen aludhatott és szuszogott a vállamon. Óvatosan elkezdtem simogatni az enyhén borostás arcát amire ébredezni kezdett. Nekem ez fel sem tűnt ezért tovább simogattam. Na mikor olyat ásított mint egy oroszlán picit összerezzentem és inkább elkaptam a kezem.

- Nyugodtan folytathatod- nevetett.
- Mióta vagy ébren?
- Max 2 perce, csak jól esett és nem akartalak megzavarni.
- Haha, de jó neked.
- Na azt ne mond, hogy neked nem volt jó!
- Inkább szedelőszködj!
- Tudod te hány lány lenne oda attól, hogy megsímíthatta az arcom- játszotta a szívtiprót.
- Jaj igen, tudom, milliónyi lány még fizetne is érte, hogy megérinthesse a szuszogók királyát- kifiguráztam.

Innentől kezdve megtört a jég és jó volt a hangulat már a kocsiban is. Meghallottam egy jó kis Taylor Swift számot, feltekertem a hangerőt ami rásegített, hogy mindketten feledhetetlenül jól érzzük magunkat, kiengedjük a hangunk és nyomassunk egy kis karaoket, mint amiket Yuki szokott.