Szerencsés Nyertes

18.

Már Pierre Hondájában ültünk, hisz az utunk közvetlen a reptérre tartott onnan pedig a következő verseny helyszínére, Azerbaijanba. Az autóban javában szóltak az ABBA dalok amiket, jókedvűen énekeltünk.

- You are the dancing queen,
- Young and sweet,
- Only seventeen- énekeltük együtt.

Furcsa érzés járt át, mikor kézen fogva átléptük a hotel küszöbét és szinte minden szempár pillantása ránk szegeződött. Nem azt mondom, hogy zavart csak utoljára akkor néztek meg ennyien mikor beszenvedtem magam a Bahraini hotel ajtaján Charles segítségével. Apropó mindenkit láttam, csak magát a 20 pilótát nem, természetesen egy kivételével, aki mellettem sétált, fogta a kezem és nyugtatott meg mikor feltűnt neki, hogy zavar ez a nagy figyelem. Csak el kellett szólnom magam a gondolataimban. Megérkezett a csapat Lando Norissal az élen, őt követte Carlos, mellette pedig Charles sétált. Aki először meg merte Pierret környékezni az egyértelműen a legjobb barátjának nyilvánított Leclerc volt. Carlos első sorban engem köszöntött egy nagy öleléssel, Lando mindeközben toporogva várta, hogy sorra kerüljön. El is érkezett az ideje, Pierre vagy számított rá vagy nem, de én megöleltem őt is, pont mint a két Ferraris pilótát. Tudnia kellett, hogy már megbékéltünk, ezzel bizonyára alá is támasztottuk ezt a tényt. Amint elengedtem a fiút Gaslyval is mondhatni egy hátba veregetős ölelést produkáltak.

- Ti ilyet is tudtok?- kérdeztem meg, miközben még mindig majd kiugrott a szívem attól félve, hogy egymásnak esnek.

A srácok válaszként csak elmosolyodtak, aztán egy szó nélkül elindultunk az emeletre ahol rátaláltunk a szobánkra.

- Olyan érdekes nem egyedül lenni ebben a nagy szobában.
- Hozzá kell szokni még nekem is, hidd el. De örülök, hogy így itt vagyunk hárman- emelte fel Bagettet.
- Én is- mosolyodtam el.

Vasárnap, a verseny napjára már elég jól hozzá is szoktam jelen helyzethez. A riporterekhez ugyanúgy álltam mint eddig, szívesen köszöntem oda nekik és a pilótáknak is, vagy éppen álltam meg egy kicsit beszélgetni velük.

- Sok sikert!- egy csókkal búcsút vettünk egymástól.

Most is mint eddig majdnem minden alkalommal a boxból néztem végig a versenyt ahol a végére nagy lett az örömünk és már szaladtunk is Gaslyhoz aki a 3. helyen végzett. Miután a csapat gratulált neki előre engedtek.

- Gratulálok!- öleltem meg a korláton keresztül.
- Köszönöm!- átemelt.

A pódiumot úgy videóztam mint egy büszke anyuka a fiát, de mégsem, mert egy büszke barátnőként állhattam ott. Pár csapat fotó után Pierre a lehető legnagyobb mosolyát vette elő a riportokhoz. Addig is én beszélgettem szokásosan pár versenyzővel és még rajongókkal is sikerült, a lelátótól nem messze. Meghallottam, hogy valaki kiabál nekem, természetesen felismertem ki volt az, ezért is kezdtem bele egy nagyobb rohanásba. Az utolsó dolog amire emlékeztem, hogy szaladok lefelé és egyszerre kezdtem óriási nyomást és fájdalmat érezni a bokám környékén és a fejemben. Mikor nyitogatni kezdtem a szemem olyan volt mintha csak aludtam volna, ebből eredően gondoltam, hogy elájulhattam, plusz az is alátámasztotta, hogy egy kórházi szobában ébredtem. Éreztem, hogy volt itt velem valaki, árulkodó volt a szék az ágyam mellett, nagyon bíztam benne, hogy a barátom foglalt helyet mellettem.

- Jó estét Mrs. Davis!- érkezett meg a doktor úr.
- Ömm, jó estét! Eltudná mondani mi történt? Nem igazán emlékszem.
- Leesett a lépcsőről és elvesztette az eszméletét hölgyem. Bekötöttük a bokáját mert meghúzódott, a fejére is tettünk egy kis biztonsági kötést mert enyhén azt is megütötte. Ha nem lett volna a lépcső aljában a barátja aki lefogja a fejét nagyobb baj is keletkezhetett volna. Viszont így azt a hírt adhatom át, hogy jól vannak!
- Köszönöm, várjunk, vannak? Pierrenek is baja lett?
- Pierrenek semmi baja.
- Akkor hát?
- Én magára és a babára gondoltam.
- Hogy mi? Elnézést, milyen babára?
- Rachel maga állapotos.
- De hát azt meg, hogy? Ó te jó isten...- sokkolódtam le a hír hallatán- Ez teljesen biztos?
- Itt áll feketén fehéren a leletein.
- Biztos, hogy az enyémek? Nem cserélődött el?
- Kérem ne szórakozzon velem!
- Elnézést, még annyit megkérdezhetek, a barátom tud róla?
- Meg szerettem volna várni amíg felébred, hogy ön közölhesse vele.
- Huh, köszönöm. Majd csak később akarom, hogy tudomást szerezzen róla, úgyhogy addig ha kérhetem mellőzhetnénk a témát?
- Természetesen! Még ma este hazamehetnek, de azért kérem figyeljen oda és a nőgyógyászatra szíveskedjen elmenni további vizsgálatokért.
- Köszönöm doktor úr!- ezután a bonyodalmas beszélgetésünk után kifáradt a szobából és végre felváltotta a helyét Dr. Pierre Gasly.

Nem tudtam másra gondolni csak, hogy miért pont most kellett ennek megtörténnie. Az első alkalommal már teherbe esni azért ez is szép mutatvány. Pierret nem szerettem volna most azonnal lesokkolni, mint engem az orvos, biztos találok rá megfelelő alkalmat, hogy közöljem vele. Nem pont a kórházi ágyon lenne a legmeghittebb előhozakodnom vele. Az már csak hab a tortán, hogy a szüleimmel közölni sem akartam, nem hiányzik nekem az ő okosságuk, vagy az, hogy leordibáljanak mennyire felelőtlen vagyok, majd szépen megszülöm titokban a gyereket. Ezt követve az a gondolat is lejátszódott a fejemben mi van ha Pierre ezután eldob magától, vagy ha azt akarja ne tartsam meg. Nekem nem lenne szívem elvetetni, árvaházba adni meg még úgyse. A kisgyerek itt a szívem alatt a mi szerelmünk lánya vagy fia, ha kell felnevelem egyedül. Próbáltam a gondolataim elterelni ami nehezen sikerült, hogy Gasly szegény körbe ugrál és aggódik miattam az én gondolataim meg máshol járnak.

- Nagyon aggódtam Rachel!- szorított magához.
- Megmentettél- gyűltek könnyek a szemembe, meglehet nem pont emiatt de elkezdtem sírni.
- Elmondta az orvos?- bólogattam- Ezért vagyok itt, veled és melletted. Nem tudom mi történt volna velem ha nem hallom többet a hangod vagy nem táncolhatok veled többet.
- De itt vagyok, és te is itt vagy, és- tudtam, hogy el fogom magam szólni- a mi 4 lábon járó szőrös gyerekünk is- néztem a kutyára aki az ágy körül szaladgált.
- Haza megyünk?- én csak bólintottam egyet, ő pedig már javában készült az indulásra.

Hajnali órákban lehetett mire vissza jutottunk a szobánkba, és fekhettünk volna le aludni. Pierre átkarolt, de ebben az állapotban valahogy most ez sem tudott eléggé megnyugtatni. Kattogott az agyam, igazából már azt hittem lassan kiszakad az a fogaskerék és elgurul jó messzire, örültem volna neki. Valamilyen úton módon elaludtam pár órára. Reggel első sorban a hangos barátom ébresztett fel aminek az oka nem más volt mint, hogy rálépett a kutya egyik játékára és nagy káromlásokba tört ki akarata ellenére.

- Hát neked is jó reggelt!- nevettem el magam.
- Jó reggelt és bocsánat az előzőért. Lejössz enni?
- Persze, egy pillanat- felkaptam egy pulcsit és elindultunk lefelé.

Sokan érdeklődtek az állapotom iránt, ezzel kapcsolatban megpróbáltam nyugtatni őket. Viszont mikor azt kellett látniuk, hogy kiszaladok az asztaltól még én sem hittem el magamnak, hogy jól vagyok.