Szerencsés Nyertes

12.

- Na?
- Legyen- mintha anyámat hallottam volna mikor életem első bulijára kértem engedélyt- végülis már úgyis megakartam neked mutatni Párizst- mosolygott mire én boldogan átkaroltam.

Reggel:

Egy Mickey egeres füllel a fejemen rávetettem magam a franciára.

- Jó reggelt kívánok!- ordibáltam.
- Azt- nyomott a fejéhez egy párnát- Hát te meg? Hogy vagy ilyen friss?- kukucskált.
- Izgatott vagyok, alig aludtam annyira vártam, hogy induljunk.
- Látom, te már aztán felkészültél- nevetett.
- Csak nem gondoltad, hogy majd ilyen hétköznapiban megyek- mutogattam magamon végig a kedvenc fehér ruhámat.
- Gyönyörű vagy- mosolygott.
- Köszönöm- örömömben még pörögtem is egyet.
- Hihetetlen vagy esküszöm- elkezdetett nevetni és kimászni az ágyból.
- Nehogy azt hidd megúszod- az ő fejére is raktam egy hasonló hajpántot.
- Jaj, köszönöm szépen!
- Na, most már öltözz! Mindenki ránk fog várni!

Egy ideig készülődött, végül Bagettel együtt beültünk a Hondába. A bejárat előtt Pierre készített rólam egy csomó képet mivel számára vicces volt, hogy mennyire izgatott vagyok. Persze ahogy mondtam már mindenki ott volt, a lányokat köztük Penelopet is, Landot és Liamet öleléssel köszöntöttem.

- A jegyeink már Maxnál, úgyhogy indulhatunk is befelé!- mondta Kelly ölébe kapva a lányát.
- Indulááás!- kiabáltam és előre futottam- Te jó isten! Azt nézzétek, nem, inkább azt, vagyis ezt!- már azt sem tudtam merre mutogassak az ujjammal.
- Nyugi Rach, látjuk- nevetett Norris.
- Ez valami gyönyörű, tényleg mint a mesékben.
- És itt van előttünk az egyik szereplője a mesének- a jobb kezemen fogva megpörgetett Gasly.

Gazdagodtam egy óriási vattacukorral na meg egy csomó élménnyel. Eszméletlen volt számomra a hely, az emberek, a jelmezek, minden amit ott láttam. Jobban megismerhettem a többieket is ami nagyon jól esett. Olyanok voltunk mint egy nagyon nagy család, kívülről biztos vicces látvány lehetett velem az élen, aki minden második kis aranyos jelmezes embernél jobban felkiáltott mint Penelope. 

- Be kell vallanom jól érzem magam, örülök, hogy rávettél- újra átkarolt a francia.
- Én megmondtam, hogy jó lesz- mosolyogtam rá- Szerintem még Bagett is élvezi- mutogattam a kiskutyánkra.
- Na az biztos, szerintem már a második jutalomfalat óta úgy elvan, hogy még a végén a legközelebbi hamupipőke jelmezes nőre ő fogja mondani, hogy na jóóóóó!- utánozott.
- Haha, de vicces vagy- belelöktem egyet. 
- Gyertek már! Ne marakodjatok gerlécskék!- sürgetett Charles.

Csináltunk pár képet és videót a lányokkal hiszen azok nem maradhattak el, komolyan mondom most az egyszer voltak számomra tetsző képek is amiket megengedtem Pierrenek, hogy kitegyen. Egészen estig ott voltunk, kivártuk a tűzijátékokat is, jó persze akkor már nem mind csak Charles és Charlotte na meg Lando és Liam maradtak velünk. Énekelve, mint akik részegek, úgy távoztunk erről a csodás helyről. Búcsút vettünk barátainktól, az AlphaTauri és a McLaren pilótája egy erős kézfogással kívántak egymásnak jó éjszakát. Beültünk az autóba, elhagytuk DisneyLand-et és elindultunk haza, vagyis azt hittem haza.

- Szia, Disney!- integettem a kis spániel mancsaival- Hova megyünk?
- Meg sem lepődsz, hogy nem hazafelé vettem az irányt?
- Még ennyi idő után is megkellene?- nevettem.
- Igazad van- erre ő is felnevetett.
- Tudom- rámosolyogtam viccesen- Na szóval hova is megyünk?- feljebb toltam a szemüvegem amit most kivételesen elhoztam magammal.
- Meglepetés!- erre ő mosolygott rám vissza mint én az előbb.

Nem nagyon tudtam mit lehet csinálni kedd este Párizsban de nem ellenkeztem, rábíztam magam. Leparkoltunk egy nagy épület elé ami mögül messziről kilátszott az Eiffel torony.

- Innentől gyalog lesz az út hölgyem- nyitotta előttem az ajtót.

Majdnem a torony lábáig sétáltunk egy lampionokkal kivilágított étteremhez.

- Nem hittem volna, hogy ma még mondok ilyet, de ez a hely nagyon szép!
- Tudom- ahogy a szemébe néztem láttam visszacsillogni a fényeket- Baj van?-kérdezte miután egy pillanatig lefagyva néztem.
 - Nem, dehogy! Minden tökéletes. 

Egy fiatal srácot kaptunk pincérnek, elég kedvesnek tűnt, a kiszolgálás is gyorsan ment. Egyszerűen a tanulság az, hogy Gasly tudja mikor mi kell nekem. Amíg a szalvétából hajtogatott repülőjét dobáltuk oda-vissza senki nem nézhetett bolondnak, alig voltak emberek a dolgozókat leszámítva.

- Ne már, én nem tudok repülőt hajtogatni!- szerencsétlenkedtem a szalvétámmal.
- Segítek, várj- épphogy csak összeértek a kezeink, de a szívem olyan heves dobogásba kezdett mint mikor zavarba jövök.

Egymásra néztünk, mintha megint megállt volna az idő, alig fél centire egymástól azt hittem majd most talán tényleg esélyünk akad egy csókra. Természetesen ez nem így történt, kihozták a számlánkat, még csak a felét sem fizethettem, mint már megszokhattuk. Elém is csúsztatva lett egy új szalvéta, hirtelen úgy láttam koszos, egyre közelebbről nézve először firkának, majd számoknak látszottak. A srác telefonszáma szerepelt rajta, picit felnevettem.

- Pierre, kérlek menjünk innen- folytattam a nevetést.
- Mi az?- elé toltam a kis fecnit mire belőle is kitört a nevetés- Várj, van egy ötletem- átült mellém és súgni kezdte- Játszuk el, hogy együtt vagyunk, csak csináld utánam.

Felálltunk az asztaltól, Bagettet az ölembe vettem és az állítólagos barátom után eredtem.

- Köszönjük szépen a vacsorát, nagyon finom volt.
- Nekem is ízlett minden- csak álltam és szépen vigyorogtam.
- Mellesleg arra lennénk kíváncsiak rendezvényeket szoktatok vállalni? Mármint azokra főzni, sütni?- kérdezte a srácot.
- Persze, miért?- kérdezett vissza kisfiús zavarában.
- Nemsokára itt lesz az esküvőnk- megfogta a kezem- de még nem tudjuk, hogy oldjuk meg az ételeket.

Alig bírtam ki nevetés nélkül, hogy ennyire elhiszik. Előjött a pult mögül a munkatársa aki a kezünkbe nyomott egy névjegykártyát.

- Ezen a számon akármikor tudtok minket hívni, ha mellettünk döntenétek.
- Oh értem, azt hittem az  a telefonszám is használható amit a menyasszonyom elé tettél- erre a mondat hallatán a fiú rákvörös lett- Köszönjük a segítséget.
- Sziasztok!- integettünk majd sarkon fordultunk és elhagytuk az éttermet.
- Nem vagyunk normálisak!- nevettem.
- Nekem mondod, menyasszonyom?- egy puszit nyomott a kezemre ami még mindig össze volt kulcsolva az övével.
- Csak ezt a sajtó meg ne tudja mert aztán még a csapból is ez fog folyni. 
- Bánnád?- kérdezte teljes komolysággal mire én is befejeztem a nevetést.
- Ez milyen kérdés?
- Bánnád ha rólunk beszélnének?
- Most komolyan kérdezed?
- Igen- egy picit elgondolkoztam majd megszületett a válasz.
- Nem, persze ha te sem.
- Rólam aztán beszélhetnek teszek én rá!
- Tudod én is sokáig úgy éltem, hogy zavart mit gondolnak mások és sok mindent emiatt nem tettem meg. Nem olyan régóta de rájöttem, hogy ez így nem jó, azóta próbálok a saját akaratom alapján élni.
- Lehet nekem is ki kéne próbálnom- maga felé fordított és a csípőmre helyezte a kezeit.
- Na és most mit akarsz csinálni?- lábujjhegyre álltam, hiszen hozzá képest mintha törpe lennék.
- Ezt- közelebb húzott magához újra pár mm választott el minket, hol a szemébe, hol a szájára néztem mikor bekövetkezett a mi kis pillanatunk.

Mellesleg nem volt valami rövid, de még annál is több érzelem volt benne. Levegőhiányban váltunk szét, látszólag mindketten elpirultan, magamat még ha látni nem is láttam éreztem. Sokan mondják ezeket a pillangókat a hasukban, életemben még nem sokszor érezhettem ilyet, de ez az alkalom is azok közé volt sorolható.