Extázis || ✔️

HÁROM

— augusztus 13, hétfő délután

- Apád messzebbre nem is tudott volna parkolni - rángattam a bőröndöm fogantyúját, hiszen a kavicsos járdaszerűségen nyilvánvalóan nem akart úgy menni, mint ahogyan azt én szerettem volna. Már azon csodálkoztam egyáltalán, hogy a kereke nem tört ki még, de remélem, hogy nem is fog, mivel nem sok kedvem van kézben becipelni ki tudja, hogy milyen messzire. Hiába mutogatta Róza a tábort, hogy mi merre van, azért a videóhívás nem adja vissza a valódi közeget, meg pláne, hogy a felére oda se figyeltem, hiszen Axelt támadtam meg azzal, hogy derítse ki nekem, hogy most Dorinával mi a helyzet. Azért én mégse támadhatom le a nővéremet, mert akkor egy hosszú beszélgetést kellett volna elviselnem, ahol sunyi módon eltereltem volna az irányt arra, ami valójában érdekelt volna, de arra pont se időm, se energiám nem volt. Axelt meg úgyse lehet semmivel se megsérteni, ha netalántán Dorina felháborodna valami miatt, hogy csak ezért keresi, meg semmi dolga sincsen azon kívül, hogy a saját élete miatt kesereg, szóval az elgondolás, hogy majd ő utánajár a dolgoknak tökéletes volt. Csak természetesen a kivitelezés már nem úgy sült el, ahogy én azt vártam meg elképzeltem, hiszen konkrétan semmit nem tudtam meg azon kívül, hogy lett egy aranyhala. Szóval én csak reménykedni tudtam abban, hogy csak a név azonos és nem a ténylegesen rokonomról van szó, mert oké nincsen vele bajom, de azért azt sem szeretném, hogy a nyakamon legyen mindig.

- Örülj, hogy elhozott egyáltalán. Jöhettünk volna vonattal is, az meg azért sokkal rosszabb lett volna - szenvedett Eszter is a cuccával, ami sokkal könnyebb volt, mint az enyém azért. Konkrétan az öccse, Flórián meg én ültünk a bőröndöm tetején és nyomtuk le, hogy Eszter össze tudja rajta húzni a cipzárt, mert drága barátnőm a fél ruhatárát el akarta hozni, felkészülve arra, hogy mindketten egy táskából fogunk öltözködni és minden körülményhez legyen megfelelő outfit. - Nemhogy szólnál Fülöpnek vagy Gergőnek, hogy jöjjenek ki segíteni.

- Gergő nincsen még itt amúgy se, Fülöpöt meg már hívtam és nem veszi fel - torpantam meg egy pillanatra, hogy bekössem a cipőmet, még mielőtt eltaknyolnék benne. - Konrádnak viszont lehet, hogy szólok.

- Akkor inkább ha meghalok is beviszem. Nem kell a segítsége - makacsolta meg magát Eszter az exe nevének hallatán. Még véletlenül se említettem meg Rádayt direkt, hogy ne nyafogjon tovább, hanem jöjjön inkább. - Messze van még a bejárat? - fordult vissza felém, miközben nemcsak beért, hanem ki is előzött.

- Ha kinyitnád a szemedet, akkor látnád, hogy pontosan ott van a bejárat - mutattam előre, hiszen tőlünk olyan 250-300 méterre, már amennyire a képességeim alapján meg tudom határozni a távolságokat, egy CJE-s hallgatókból álló sort szúrtam ki, akik valószínű, hogy arra vártak a kapunál, hogy beengedjék őket a személyi ellenőrzés után.

- Pont megvakít a nap, jó? - förmedt rám egyből Eszter sértetten, amiért leszóltam. - Biztos vagy benne, hogy az az?

- Ó, nem - tártam szét a szabad karomat. - Akciós tombolát lehet venni, azért nyomorognak ugyanúgy megpakolva, mint mi. Szerinted? Megsütötte a fejedet a nap, hogy össze vissza beszélsz?

- Jól van na. Nem kell egyből beoltani.

- Hát ha hülye a kérdés, mit vársz, hogy mit fogok csinálni? Megsimogatom a fejedet, hogy jól van, ügyes vagy?

- Nem vagyok egy kutya - vágta Eszter a pofákat, én pedig csak fújkálni próbáltam az arcomat, hátha a rátapadt hajszálak végre úgy döntenek, hogy visszavándorolnak a fülem mögé, de ez nagyon nem akart összejönni. Mármint ez se. - Most akkor egyébként ne hangoztassuk, hogy felsőbb évesek vagyunk?