Extázis || ✔️

HÚSZ / II.

— augusztus 16, csütörtök délután

Hat perc, negyvenkettő másodperc.

Ennyi jutott ki nekem abból, hogy miután összeszedtem magamat fejben a Gergő által küldött kép okozta sokkhatásból és Patrícia is rávette magát, hogy visszamenjen az oroszlánok közé, vagyis a leendő szaktársaihoz és aktívan hallgassa azokat a nagyon érdekes és fontos dolgokat, amivel a fejüket tömik, egyenesen belekergetve őket egy migrénbe. Ha már nekem is volt ma kamuból, akkor valakiknek valójában legyen.

Miután a szobatársam kissé kínlódva, de visszavánszorgott a kijelölt helyükre, én úgy döntöttem, hogy maradok még a rettenetesen kellemes, kissé felmelegedett betonon, gyűjtve ezzel is a D-vitamint és egy lehetséges napszúrást. Élveztem, hogy nincsen semmilyen feladat kiadva nekem, nem traktál senki sem a hülyeségeivel, így elböngészgettem a neten. Beszíveztem Villőnek a profiljára kitett új képet, amit több, mint valószínű, hogy Bálint lőtt róla, köszönhetően a kép leírásnak, ahol fel volt tüntetve a neve a kis kamera ikon mellett, Szabi sztoriját is lecsekkoltam, amin a zavartalan vizű tó látszik, miközben a jobb oldalt kissé látszódott, ahogyan Gergő éppen a nyakába akasztja a sípját, majd végül pedig Lucától érkező, felugró kis értesítésre nyomtam.

"Zavarok?" - állt az üzenetben, amire rögtön visszaírtam, hogy "nem". Mivel a kis videó ikon mellett csak úgy forogtak a karikák, jelezve, hogy benne van a chatben, tehát még egy másodperc sem telt és nemcsak olvasottá vállt az általam küldött reakció, hanem veszedelmes rezgésre kezdett a csóró készülékem, amit csodálok, hogy a nagy melegben még nem gyulladt fel.

- Hallasz? - kérdezte azonnal Luca, amint elfogadtam a videó hívását és kis idő múltán, nemcsak a hang, hanem a kép is betöltött, így tudhattam meg, hogy a nappalinkban fekszik a kanapén, a háttérben, mintha valami sorozathangok zajlottak volna, amit még valamiféle dübögés is kísért. Sehol egy bogár, undorító por, sár, szemet kiégető napsütés, hanem csak a tisztaság, hűvösség és a kényelem. Ezzel szemben, ahogy megláttam magamat, a kis ablakban, hát nem túlzok, de megijedtem egy kissé. A sírás okozta pirosság oké, hogy eltűnt, de olyan szinten meggyötört fejem volt, mint aki nemcsak nem aludt már vagy egy kerek hónapja, de közben letekerte a Tour De Franceot is. A hajamat már el is engedtem, hogy kísérletet tegyek arra, hogy valamilyen formát felvegyen, teljesen mindegy volt, mert ha sikerült belőni vagy a vízben kötöttem ki vagy pedig a szél szarrá kócolta. Meg a kissé csálén levágott tincseknek, amiatt a láma Fülöp miatt, édes mindegy volt, hogy mennyire vannak pár napig kuka állapotban. Egyszóval káprázatosan. Na most még jobban lennék a vonal másik végében, ha eddig nem lettem volna.

- Aha, de mi ez a zaj? - ráncoltam a szemöldökömet.

- A mosógépet hallod? Mert mondtam apának, hogy szerelje meg vagy vegyen egy újat, mert nem normális, amilyen hangokat kiad - csóválta meg rosszallóan a fejét, miközben előrehajolva, motoszkálva, nekitámasztotta a vázának és felvett egy tálat, amiből jóhogy a chips nem folyt ki, majd lazán visszadőlt a lábát az asztalra feltéve. Gondolom anyám nincsen otthon, mert ha igen, akkor utóbbi mozdulat nem valósult volna meg. Mintha egy riasztó lenne a dohányzóasztalba szerelve, ami azonnal csipog, hogyha emberi láb kerül rá. Egyszerűen mindig megjelenik olyankor.

- Hát hogyha, az dübög, akkor igen - vontam meg a vállamat, elvégre én mégis honnan tudnám jó pár kilométerről arrébb, hogy otthon mi ad ki ilyen hangot. Amikor elmentem Eszterékhez még rendesen működött. Biztos Fülöp megint elrontotta, mert szokása. Rendesen érzéke van hozzá.

- Jaa, hogy te arra gondoltál - bólintott egyet egyfajta "oké, vágom" stílusban. - Ez Fédra csak.

- Mit csinál, aminek ennyire nagy a hangja? - lepődtem meg, mert egyértelmű, hogy a leghangosabb a családban az a törpe húgom, akit szerintem elcseréltek a kórházban, mert inkább illik bele a Bogdánék temperamentumába, de ez még nejem is új volt.