Az éjfél nem tart örökké [Éjfél-verzum I.]

VII.

Amikor Will visszatér a táborba, és van egy elásatlan csontja Nicóval.

~Május~

Willt az izgatottság és harag különös keveréke töltötte el, ahogy leszaladt a nagy dombról. Máris a narancssárga tábori pólójában volt, gyöngyös nyaklánca minden lépéssel a mellkasának ütődött. Elmasírozott az összegyűlt kabintársai előtt, akik visszatérése alkalmából egy „MIZU, DOKI?" feliratú zászlót tartottak.

– Uh-oh – sikkantott fel Lou Ellen, mikor a srác lényegében elrepült mellette porfelhőt hagyva maga után. – Nem hiszem, hogy láttam valaha is ennyire felhúzva...

Cecil felnevetett. – Csak egy emberről tudok, aki így meg tudja őrjíteni.

Will egyenesen a barátnőjével beszélgető Jászon Gracehez száguldott, megragadta a rómait a pólójánál fogva és elrángatta Piper mellől. Jászon felnyüszített és ellenkezett, de az Apollós szorítása nem enyhült. – Ő hol van? – morogta.

– Ő? – nevetgélt idegesen a szemüveges, megadóan feltartott kezekkel. – Kicsoda?

– Grace!

– U-utoljára a kiképzőpályánál láttam! – mutatott a megfelelő irányba. – Most már elengedhetsz!

Így is tett, megindult a pálya felé. – NICO! – kiáltotta. – Nico di Angelo! Azonnal gyere elő!

Pontosan tisztában volt vele, mekkora tömeg gyűlt köré, mire elérte a mezőt. Ideges beszélgetés zúgott fel a táborozók körében. – Sosem láttam még felzaklatva!

– Mit csinált Nico?

– Ó, banyek, ez jó műsor lesz.

Elcsörtetett két páncélos félisten mellett, a többiek pedig egyből kiálltak az útjából. Elhatározása sziklaszilárddá vált, ahogy meglátta az ismerős hollószín frizurát. – Nico! – sziszegte.

Nico di Angelo összerezzent és megpördült. Egy pillanatra Will megingott. Nico nőtt. Minden lehetséges módon. A haja ismét hosszabb és hullámosabb lett, tökéletesen keretezte arcát, a bőre pedig cserzett, olívaszín a korábbi sápadt árnyalat helyett. Magasabbá vált, bár Willnek így is volt pár centi előnye; és továbbra is vékony volt, de már nem hihetetlenül vézna. Tulajdonképpen egész sok izmot magára szedett. Fekete inget viselt könyékig feltűrt ujjakkal, és bőr mellvértet. Fekete farmerján egy lyuk sem volt, nyakán pedig bőrnyaklánc pihent egyetlen gyönggyel díszítve. Az arcára kiülő tekintet vicces is lehetett volna, ha Will nem lett volna épp ennyire dühös rá.

– Megvagy – motyogta, kezei ökölbe szorultak, ahogy közeledett felé.

Nico a mellette álló fiatal táborzóra pillantott, majd Willre, mint a fényszóróba bámuló megrettent őz, aztán a kardját eldobva futásnak eredt.

– MEGÁLLJ, KASZÁS! – kiáltotta Will és utána iramodott. – Agyon foglak ölelgetni!

Egy csapat Hermész kölyköt félrelökve Nico felbukdácsolt a dombra, barátja puffogva üldözte. Ember, de gyors lett! Biztos a megerősödött, izmos lábai – NEM! Prioritás!

– Nico! – Levegőért kellett kapkodnia közben. – Nézz szembe a végzeteddel férfi módjára!

– Nem! – válaszolt, nyílegyenesen a fák felé szaladva; ott aztán megcsúszott a vizes leveleken, és egy törzsbe kapaszkodva maradt csak talpon. Megpördült a tengelye körül, hogy egy ideges Willel találja szembe magát.

– Nincs menekvés! – Apolló fia kitárt karokkal, gonoszul nevetett. – Van pár kérdésem, és a Tartaroszra mondom, nem tévesztelek szem elől, míg meg nem válaszolod!