Az éjfél nem tart örökké [Éjfél-verzum I.]

IX.

Amikor az Apolló kabin megosztja gondolatait, és Will elfelejti, milyen szám jön a hét után.

A testvérei összetömörültek Will körül, ahogy felébredt, arcát bökdösték és egymás közt susmorogva a homlokára simították a tenyerüket.

– Beteg?

– Nem meleg a bőre.

– Talán megátkozták.

– Afrodité kabin?

– Valószínűleg.

A fiú csak pislogott rájuk. – Őőő... jó reggelt?

Austin lépett előre kíváncsian oldalra billentett fejjel. – Jól érzed magad, Will?

Erre ő horkantva felült. Micsoda különös kérdés – az órára lesett – reggel fél hétkor. – Soha jobban! – vágta rá nagy mosollyal. Igazat mondott. Az elmúlt pár napot élete legjobbjainak könyvelte el. – Mert?

A testvérei összenéztek.

– Hát – folytatta Austin – csak... még a szokottnál is izgágábbnak tűnsz. És ez sokat elmond.

– Álmodban mosolyogtál és dudolásztál – vágott közbe Kayla. – Elég nehéz úgy aludni, hogy a bungalófönök hamisan dúdolja a 'Fix you'-t.

Willben valami összerándult belül. – Nem is! És ha így is lett volna, nem lettem volna hamis!

– Will – sóhajtott Austin. – Kayla szó szerint ébren tartott egész éjjel, ahogy próbált javítani téged. Aztán az egész bungaló dúdolás-háborúba kezdett miatta.

Az Apollócsapat vezére végül vállat volt; a zenei csatározás semmi újdonságot nem jelentett feléjük. Ha valaki elrontott egy dalszöveget vagy egy akkordot, hirtelen mintha mindannyian Broadway-színésznek képzelnék magukat, akiknek két nap alatt kell kész produkcióval előállni. Will sosem ártotta bele magát az őrületbe, de pokolian vicces volt nézni, ahogy testvérei agresszívan énekelnek egymásnak.

– Figyelj, megátkozott valaki? – Austin még nem adta fel. – Afrodité bungaló, ugye? Valami szerelmi viszály kereszttüzébe kerültél? Tudunk segíteni, tesó, de ahhoz el kell mondanod!

Féltestvére felháborodott rikácsolásával nem törődve félretolta annak arcát a sajátjától. – Komolyan? Nem vagyok elátkozva! És nem vagyok botfülű! – tette még hozzá szigorú tekintettel Kaylának címezve, aki a húgaival sugdolózott. A lány erre kihúzta magát:

– Tudod, idővel majd meg kell békélned a gondolattal...

Eközben Austin most a másik oldaláról támadta le. – Az agyrázkódásod? Nem gyógyult megfelelően?

Will újra ellökte őt. – Figyeljetek! Srácok! Nem átok! Nem agyrázkódás! Én csak... boldog vagyok! Oké?

Ezután ezt a lehetőséget is elkezdték megvitatni, amit kihasználva Will kimászott az ágyból. Arra nem számított, hogy az egész csapat nyájként követi majd, amire a szemeit forgatta.

– A mosdóba is követtek majd?

Kollektív fejrázással hátra léptek. A fiú egy megkönnyebbült sóhajjal bemenekült a mosdóba, mielőtt újabb kérdéssel találják be. Miután rendbe szedte magát, pár percig csak bámulta a tükörképét. Nem sikerült bárminemű rendet varázsolni a tincsei között. Miért kell mindig felálljon hátul? Mindig ott volt az a szeplő az orra tetején? Az istenekre, úgy hangzott, mint egy Afrodité-gyerek.