Az éjfél nem tart örökké [Éjfél-verzum I.]

X.

Amikor a cím és az összefoglaló végre értelmet nyer, és elvarródnak a szálak.

Végéhez közeledett a nyár. Az évszak alkonya körbe vette a félvéreket – ott volt a levegőben, a kabócák zümmögésében, a táborozók apadó létszámában, akik visszatértek szüleikhez. Hiába hitte azt Nico, hogy felkészült Will távozására, amikor – összejövetelük után egy hónappal – ő ráébresztette, hogy csak egy hét van a táborból, erősen húzni kezdte száját.

– Még van egy hetünk! – próbálta gyorsan Will felvidítani. – Amúgy is, idén sokkal többször fogsz látogatni, nem igaz? Igazi randikra megyünk, meg minden! Anya imádná, ha főzhetne rád! Mindig rólad kérdezget, tudod...

A gondolatra, hogy Mrs. Solace főztjét élvezheti, Nico gyomra tiltakozva bukfencezett, de végül is Will tizenhat éve azt eszi, és túlélte; talán ő is kibír néhány vacsorát, hogy a kedvükre tegyen. Ettől függetlenül nem feledte, hogy fájt tavaly nyáron elengednie a barátját. Most a fiúját elengedni még jobban fájt.

Az étkezőpavilon ülési rendjét lazábbra vették az utolsó héten; senkit sem izgatott igazán, köztük Nicót sem. Willel befoglalták a Hádész asztalt, aztán a barátaik egytől-egyig csatlakoztak hozzájuk. Jászon a fiú másik oldalára ült Piperrel, Percy és Annabeth velük szembe. Clovis, Lou Ellen és Cecil meg Will oldalán gyűltek össze. Nico biztosra vette, hogy a Hádész asztalt soha nem vette körül ennyi eleven test.

Többet hallgatott, mint beszélt volna, ami senkit sem zavart. Időnként valaki kérdezett tőle, vagy támogatást keresve nézett rá egy ostoba vitában. Jászon és Piper ismét virágok miatt veszekedtek, Percy és Clovis pedig az álmok rögzítésének lehetőségeit feszegették. Nico bólogatott, elejtett egy-két csalóka megjegyzést, aztán csak Will oldalának dőlt és hallgatta, ő hogyan pletykálkodik Annabethszel és Lou Ellennel. A pohara mögött vigyorgott, amikor barátja – még mindig a szőke lány szavain kuncogva – átkarolta és közelebb húzta magához. Összemosolyogtak, mielőtt folytatták volna saját elfoglaltságukat. Nico a mellette ülő párra sandított, akiknél épp az azáleák voltak terítéken, de végül úgy döntött, inkább az Álom TV beszélgetésbe csatlakozik be.

Vacsora után a két srác elbúcsúzott barátaiktól. – Muszáj ma este elmenned a gyengélkedőre? – Az orrát ráncolta undorodva, hogy mennyire vinnyogósnak hatott a hangja.

Will bocsánatkérően mosolygott rá. – Igen. Nyár elején és végén teljes inspekciónak kell alávetni a helyet, méghozzá az Apolló bungaló vezetője által. Ez a szabályzat.

Nico a szemeit forgatta. – A szabályokat te írtad.

– Valahogy déjà vu-m van.

– Egész biztos, hogy múlt nyáron is vitáztunk erről.

– Ránk vallana. Valószínűleg jövőre is így lesz.

A következő év említésére Nico szíve verdesni kezdett, mint bármikor, amikor Will valamiféle közös jövőről beszélt. – És az azt követő nyáron is?

A szőkeség hümmögve megfogta a kezét. – Bizonyára.

– És az azutánin?

– Nos... valószínűleg nem.

Nico mosolya leolvadt. – Mi?

– Túl idősek leszünk táborozni, nem? – vont vállat. – Mármint, tizennyolc leszek. Át kell adnom a vezetést Austinnak vagy Kaylának.

– El se hiszem, hogy ez Percy és Annabeth utolsó éve. Furcsa lesz nem látni őket.

– Benéznek majd – biztosította Will. – meg hát Új Rómában is láthatod őket, ha meglátogatod Hazelt, ilyenek.