A fáról eset ara

10. fejezet

A hét hamar el szállt és itt volt a bál napja. Amit Levendula a háta közepére sem kívánt sose szeretet vad idegenekkel, de most mivel ő maga lett a neves Wellmann bájos és kedves háziasszonya. Ezért már vagy a harmadik ruhát próbálta fel a ma esti bálra. Bár az édesanyja újra ezt is meg vétózta nem tetszett neki a kellemes szatén ruha.

- Ez miért nem jó mama? Szerintem szép és kellemes a lila színe. - kérdi Levendula végig simít a ruha anyagán.

- Ez a ruha se tükrözik az, hogy te vagy a Lady Wellmann. - förmed rá az anyja Levendulára és egy másik ruhát nyom a lánya kezébe.

Alig pár perc múlva Levendula lép az öltöző paraván mögül a gyönyörű lila ruhában. De mikor anyjára nézet egyből tudta, hogy az idős nőnek nem tetszik valami.

- Mi a baj mama? - kérdi Levendula, de már sejtette mi lesz a probléma.

- Ez a ruha sem az igazi. - mondja az anyja.

- Akkor mit szólnál ahhoz. - mutat Levendula a komódon pihenő kék ruhára.

- Nem is tudom. - mereng el Levendula anyja.

- Nekem tetszik. - lép a ruhához Levendula a kezébe veszi és belép vele a paraván mögé.

Mikor fel vette és kilépet anyja arcán csodálat suhant át ekkor tudta Levendula, hogy ez a ruha lesz a befutó.

- Ez a ruha csodálatos. - mondja az anyja majd fel áll a kanapéról oda lép a lányához és megölel.

Levendula szóhoz jutni se tudott a szülei sose voltak azok az ölelkezős típusú szülők ők általában messziről szerették csak gyerekeiket, de úgy nagyon. Most viszont meglepő volt, hogy anyja egy szó nélkül képes volt megölelni ő csak azért mert jól áll rajta egy ruha. Bár tudja, hogy a fő oka nem ez volt, de mégis különleges volt a számára. Ezt az idilli pillanatot a fa ajtón való halk kopogás zavarta meg. Anyja elhúzódott tőle és az ajtóhoz lépet. Mikor kinyitotta az férje állt az ajtóban.

- Elnézés a zavarásért hölgyek, de kezdenek meg érkezni a vendégek. - mondja Dalton, de szemét nem veszi le feleségéről.

- Akkor én megyek is és üdvözlöm a kedves vendégeket. Kedveském a férjem a szalonban van? - kérdi Levendula anyja vejétől.

- Igen asszonyom. - mondja Dalton anyósára mosolyogva.

- Akkor én megyek is. - mondja az asszony és amilyen gyorsan csak lehetett el hagyta a szobát.

Épp, hogy csak bezáródott az idős nő mögött az ajtó Levendula a fésülködő asztal felé fordult, de a tükörből látta férje minden egyes mozdulatát. A férfi még egy darabig az ajtóban állt majd a lány mögé lépet aki haja kifésülésével bajlódott mivel a sok próbától a szépen beigazított haja amivel Mel órákat bíbelődött már nem úgy állt mi az első ruhánál. Ezért úgy gondolta, hogy jobb lesz ha egyszerűen kifésüli. Így lágy hullámokban fog a vállára omlani.

- Csodásan fest kedvesem. - mondja Dalton a lány háta mögött állva.

- Már nincs itt az édesanyám nem kell hízelegnie. - mondja Levendula, de még mindig nem fordult férje felé.

- Miért nem bókolhatok a fiatal és szép feleségemnek akkor is ha éppen nincs jelen senki? - kérdi Dalton a lány nyakához hajolva.

- Mert legutóbb mikor bókolt magához kellet menyek feleségül. - mondja Levendula majd le rakta a kezében tartott hajkefét és arcát a férje felé fordította.

Ami igazán közel volt abban a pillanatban erre nem számítót, de azért óvatosan el húzta fejét a férfi közléből és zavarát azzal leplezte, hogy felállt. De a férfi észre vette, hogy mennyire el pirult a lány.

- Jobb lenne ha most már mi is indulnánk. - mondja Levendula és az ajtó felé lépet.

- Nem kell sietni nélkülünk úgy se fogják elkezdeni. - mosolyodik el Dalton miközben a lány mellé lép.

- De akkor is nem késhetünk el a saját bálunkról. - mondja Levendula most már az ajtó kilincset szorongatta.

- Ha ennyire zavarba van mikor velem kell legyen akkor mennyünk. - mondja Dalton és a lány mellé lépet és együtt hagyták el a közös szobájukat.

to be continued ...