A fáról eset ara

2. fejezet

A Way család minden otthon tartózkodó tagja az étkező asztal körül ült. Ez mindig is családi hagyomány volt mindig együtt étkeztek. 'Levendulá-t nagyon zavarta, hogy apja ilyen csöndes még magához képest is. Apja sose beszélt sokat, de mindig meg kérdezte mivel töltötték a napjukat a gyerekeik, de most csak maga elé bámult és néha - néha bele kanalazott az előtte lévő ételbe.'

- Papa valami baj van?- kérdi Levendula apja felé fordulva.

'Anyja is iszonyú hallgatag volt pedig ez rá sem volt jellemző csak akkor nem morgolódót vagy nem intette őket jó módóra ha valami aggasztotta.'

Mindenki tovább evet hisz se anyja, se apja nem szóltak semmit. Majd egyszerre csak apja letette a kézből a kanalat és Levendula felé fordult.

- A hétvégén férjhez fogsz menni. - közli az apja Levendulá-val.

Levendula kezéből kieseik a kanál és nagy csörömpöléssel landolt az asztalon.

- Tessék?- kérdi Levendula apjára nézve.

Hisz azt gondolta rosszul hallott vagy apja csak viccel vele bár apját még sose hallotta viccet mesélni.

- A hétvégén férjhez fogsz menni. - ismétli meg apja.

- Azt viszont meg tudhatnám, hogy kihez vagy az is titok marad egészen az esküvő napjáig?- kérdi Levendula most már dühös volt.

- Lord Dalton Wellmann az. - mondja az apja.

Levendula szó nélkül feláll majd elindult a bejárati ajtó felé.

- Hova mész Levendula?- szól lánya után Kate.

De Levendula csak ment tovább az se zavarta, hogy anyja többször is meg kérdezte tőle hova indult. Mikor kilépet a házból már javában szitált az eső, de őt jelen pillanatban teljesen hidegen hagyta csak elindult a földeken túl álló birtok felé. ' Levendula nem tudta meg mondani kire volt dühösebb az apjára vagy a férfira. Aki nem volt hajlandó tájékoztatni őt, hogy azért volt ma náluk, hogy meg kérje a kezét. De akkor miért nem volt hajlandó őt magát megkérdezni, hogy szeretne-e a felesége lenni.'

Amire át ért a szomszéd birtok szinte teljesen át ázott a ruhája. De a legkevésbé ez érdekelte most. Megállt a tölgyfa ajtót előtt és erélyesen bekopogott rájár. Egy idősödő úr nyitott ajtót Levendula biztos volt benne, hogy ő a Wellmann ház inasa.

- Segíthetek valamiben kisasszony?- kérdezte mosolyogva a férfi.

- Igen, hol találom meg Lord Wellmann-t?- kérdi Levendula, de már be is lépet az inas mellett.

- Az úr a dolgozószobájában van.- mondja a férfi és nézte a tanácstalan lányt aki csurom vizesen állt a hall közepén.

- Meg mondaná merre van azonnal beszélnem kell vele. - mondja Levendula.

- Az első ajtó balra. De az uram nem szereti ha ilyen későn zavarja valaki. - mondja a férfi, de Levendulá-t ez teljesen hidegen hagyja elindult és kopogás nélkül lépet be a helyiségbe.

Mikor bezáródott a háta mögött az ajtó csak akkor jutott el a tudatáig, hogy lehet ez nem volt olyan jó ötlet. Ha haza megy az anyja abban a pillanatban fejét veszi hiszen egy úri hölgy nem viselkedhet így egy hölgyet sose az érzelmi vezetik. Mindig higgadtan kell, hogy végig gondolta mit is tesz. Erre ő gondolkodás nélkül át jött egy olyan házba amit nem ismer egy olyan férfihoz akit szintén nem ismer.

- Segíthetek valamiben kisasszony? - kérdi Dalton íróasztala mögül.

A lányt a férfi kérdése térítette vissza a valóságba.

- Igen, segíthet. - mormogja Levendula és közelebb lép az aszalt fél.

- El is mondja mi az?- kérdi Dalton kissé hátra dőlve a karosszékben.

- Miért nem mondta, hogy azért volt a mai nap folyamán a házunkba, hogy meg kérje a kezem?- kérdi Levendula.

- Mert nem azért voltam. - mondja Dalton teljes közönnyel az arcán.

- Ja... Igen, csak úgy át jött társalogni az apámmal és gondolt egyet, hogy már haza feleséggel akar jönni. - őrjöng Levendula.

De nem az dühítette a lányt, hogy a férfi éppen, hogy csak válaszol neki hanem az, hogy mennyire nyugodt tud lenni még benne tombol a düh és a harag. Mint a férfi mint pedig apja felé.

- Mit tesz abban az esetben ha mégis nemet mondok?- kérdi Levendula.

- Az nem lenne célra vezető. - mosolyodik el Dalton és jót mulat a lány dühén.

- Miért is nem? Hisz felnőtt vagyok. Tudom mit szeretnék és nem kell, hogy azt meg mondja maga vagy az apám.- kérdi Levendula.

- Nem is azzal van itt a gond, hogy ne lenne felnőtt. Hanem azzal ha nem jön hozzám feleségül a hétvégén akkor hétfőn már a kedves családja földön futók leszek. - mondja Dalton.

- Tessék?- kérdi Levendula.

- A birtok a ház amiben élnek már évek óta a családomé. Csak azért élvezhetik még mindig mert az apám nagy vonalú volt egy régi baráttal. - mondja Dalton.

- Maga meg úgy akar nagy vonalú lenni, hogy elvesz? - kérdi Levendula, de még mindig ugyan olyan dühösnek érezte magát mint mikor belépett a helyiségbe.

- Nagy vonalú, nem szükségem van egy feleségre. - mondja Dalton majd fel áll a székből amiben eddig ült.

- Több millió, hölgy rohangált szerte az országban egy se lenne aki önszántából magához menne feleségül? - kérdi Levendula.

- Az lenne, de mindegyik csak a vagyonom ért jönne hozzám. - mondja Dalton majd meg kerüli a asztalt így a lánnyal szemben áll meg.

- Miért ezzel nem pont ugyan olyan a helyzet mintha a vagyonáért mennék önhöz. Ááá... Tényleg nem pont olyan hisz csak azért megyek magához, hogy a családom ne kerüljön az utcára. - mondja Levendula.

- Látja igazán okos maga kisasszony gyorsan rá jön a lényegre. - mosolyodik el ismét Dalton.

- Rendben uram, de egy valamit jól jegyezzen meg pokollá fogom tenni az életét. - mondja Levendula majd meg fordult és meg se várva a férfi reakcióját el hagyta a helyiséget. 

' Mikor Levendula haza felé tartott már kevésbé volt dühös mint mikor elindult otthonról. Kissé még mindig haragudott a szüleire és valamilyen oknál fogva még a férfira is. De legjobban magára volt dühös, hogy nem vette észre mi is zajlót körülötte. Mikor haza ért nem volt kedve senkivel beszélni ezért egyszerűen fel ment a szobájába és magára zárta az ajtót. Majd abban a pillanatban az ágyra vettet magát még az se érdekelte, hogy a kissé nedves ruhája át ásztatja a vékony anyagot amivel le volt takarva az ágy. Csak feküdt az ágyon és a plafont bámulta. A kissé repedezett plafont majd körbe nézet a szobáján. A halvány lila falakon amire rá fért volna már egy festés. Nem értette, hogy nem vette észre, mikor is maradt el anyja hobbija a dekorálás. Talán eddig elvolt foglalva gyermeki életével és most hirtelen képen vágta a valóság az ő maga rideg valósága. Az, hogy férjhez kell menni egy olyan emberhez akiről semmit nem tud. Azon kívül, hogy férfi a birtokuk tulajdonosa és ha nem fog hozzá menni akkor nem lesz hol fel nőjenek a testvérei és ő bármilyen áldozatot képes lett volna meg tenni a testvéreiért. Még ha az azt is jelenti, hogy egy olyan férfihoz mennyen hozzá akit nem is ismer.'